rss      tw      fb
Keres

Szíria - Az ENSZ 8,4 milliárd dolláros segélyt kér a nemzetközi közösségtől


MTI 2015. március 31., kedd 0:20

Több mint hetven ország képviselői tanácskoznak kedden Kuvaitban a polgárháború sújtotta szíriai lakosság megsegítéséről az ENSZ kezdeményezésére. A világszervezet szerint 8,4 milliárd dollárra van szükség erre célra.

A nemzetközi közösséghez intézett felhívás rekordnagyságú, eddig még egyetlen krízis miatt sem volt szükség ilyen nagy segítségre.

Az ENSZ tájékoztatása szerint 3,9 millió szíriai menekült a konfliktus elől a szomszédos országokba, de Szíriában is 12 millió ember szorul segítségre. A négy éve tartó polgárháborúban legkevesebb 220 ezren vesztették életüket.

A segélyszervezetek rendszeresen arra hívják fel a figyelmet, hogy nem kapnak elég pénzt munkájukhoz. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) hétfőn azt közölte, hogy sürgősen szüksége lenne 121 millió dollárra. A FAO szerint a polgárháború kitörése óta felére csökkent az állatállomány és a takarmány mennyisége, és csaknem 10 millió ember szorul élelmiszersegélyre.

A keddi a harmadik donorkonferencia, amelyet a szíriai lakosság megsegítésére tartanak. Az előző kettőt is Kuvaitban rendezték 2013, illetve 2014 januárjában. Tavaly csaknem 2,5 milliárd dollárt ajánlottak fel - az ENSZ 6,5 milliárdot kért - de végül nem gyűlt össze a teljes összeg.