Két héten belül döntenek az Asztana licencügyében
- Részletek
- 2015. március 30. hétfő, 12:55
MTI 2015. március 30., hétfő 12:55
Várhatóan két héten belül eldől, hogy a doppingbotrányba keveredett Asztana kazah kerékpáros csapat ebben az idényben megtarthatja-e a kiemelt kategóriájú versenyeken való indulást biztosító World Tour-licencet.
A De Telegraaf című holland napilap értesülése szerint a nemzetközi szövetség (UCI) licencadó bizottsága az engedély visszavonását javasolja, miután a klub öt bringása is fennakadt a doppingvizsgálaton. Ráadásul a lausanne-i egyetem sporttudományi karának vizsgálata szerint jelentős eltérések vannak a csapat decemberben a testületnek felvázolt doppingellenes politikája és a valóság között, emellett a padovai ügyészség is nyomozást indított az istálló ellen.
A kazah szövetség és az Asztana illetékesei, valamint a versenyzők és orvosok csütörtökön meghallgatásra utaznak az UCI-hoz, amely aztán a következő héten dönt az ügyben. A kockaköves szakaszairól híres, április 12-i egynapos Párizs-Roubaix verseny előtt minden bizonnyal már lesz ítélet.
A jelenleg „próbaidős” licenccel szereplő Asztana legnevesebb versenyzője az olasz Vincenzo Nibali, a Tour de France címvédője.