rss      tw      fb
Keres

Az ENSZ-főtitkárt aggasztják az iraki kormánypárti erők állítólagos visszaélései


MTI 2015. március 30., hétfő 17:49

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közölte hétfői iraki látogatásán, hogy aggasztják azok az állítólagos visszaélések, amelyeket a bagdadi kormánnyal szövetséges milíciák követnek el az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni hadjárat közben.

„Aggasztóak azok a jelentések, amelyek az iraki fegyveres erők oldalán harcoló milíciák által állítólagosan elkövetett önkényes emberölésekről, emberrablásokról, vagyontárgyak tönkretételéről, gyilkosságokról szólnak. Az állítólagos erőszakcselekményeket, emberijog-sértéseket ki kell vizsgálni, az elkövetőket pedig bíróság elé kell állítani” - mondta Ban közleményében, amelyet maga olvasott fel Haider al-Abádi iraki miniszterelnökkel közös sajtóértekezletén. Felszólította a különböző „önkéntes fegyveres csoportokat” - a síita paramilitáris szervezeteket nevezik így -, hogy vessék alá magukat a kormány fennhatóságának.

A síita paramilitáris szervezeteket szunnita lakosok vádolják azzal, hogy önkényesen megölnek szunnitákat, illetve elűzik őket azokról a közép-iraki településekről, amelyeket vegyesen laknak síiták és szunniták. A síita milíciák tagadják ezeket a vádakat.

A főtitkár kifejezte aggodalmát amiatt is, hogy sem az iraki kormány, sem a világ nem képes gondját viselni annak a több mint két és félmillió irakinak, akinek eddig el kellett hagynia lakhelyét a konfliktus miatt. „Az IÁ elleni harc és a menekültek megsegítése együtt valószínűleg túlságosan megterhelő feladat Bagdadnak és szövetségeseinek. Ráadásul a folytatódó harcok miatt újabb és újabb lakosok válnak menekültekké” - tette hozzá a főtitkár.

Az IÁ elől elmenekült több mint két és félmillió ember nagy része a kurdok lakta északi országrészben talált menedéket.

Ban Ki Mun az egyiptomi Sarm-es-Sejkből, egy arab csúcstalálkozóról érkezett hétfőn Bagdadba, és a miniszterelnökön kívül találkozott Fuád Maszúm iraki elnökkel, Ibráhim al-Dzsaafari külügyminiszterrel és Szalím el-Dzsabúri parlamenti elnökkel is, valamint beszédet mondott a törvényhozásban. A főtitkár Kuvaitba utazik tovább, ahol kedden harmadszor rendeznek adományozói konferenciát Szíria kapcsán.

Az iraki kormányhadsereg és szövetségeseik - a síita milíciák -, valamint az IÁ közötti harcban egy hónap óta patthelyzet van Tikrít város környékén. Az iraki kormányerők élvezik az iráni hadsereg egyes egységeinek és az Egyesült Államoknak is a támogatását. Az, hogy az utóbbi kettő egy oldalra került az IÁ elleni harcban, feszültséget kelt a térségben, amit jól érzékeltet egy hétfői tüntetés Irak déli részén. A demonstráción a résztvevők éltették Iránt, de elégettek amerikai és izraeli zászlókat.

Amerikai drónról elindított rakéta ölte meg az iráni Forradalmi Gárda két tagját, akik tanácsadóként segítették az iraki síita milíciákat Tikrít környékén - állítják iráni források. Az eset március 23-án történt, és a két iráni katonát vasárnap temették el - közölte a gárda saját honlapja (sepahnews.ir) és az Irna hírügynökség. Az iráni források azt nem közölték, hogy az állítólagos eset miatt kapcsolatba léptek-e az Egyesült Államokkal vagy az iraki kormánnyal.

Az amerikai erők Középső Parancsnoksága azonban erre reagálva közölte, hogy Tikrít környékén március 22. és 24. között nem hajtott végre légicsapást.

Irán időnként közli, hogy hány katonát veszít az IÁ elleni harcban Irakban és Szíriában, de ez volt az első eset, hogy azt állította: amerikai támadásban haltak meg katonái.