rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. december 23.

Szűcs Viktória a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke


Bolgár György: - Néhány nappal ezelőtt, de korábban hetekkel ezelőtt is a miniszterelnök szóvivője elmondta, hogy senki nem járhat rosszul a jövő évi adóváltoztatások nyomán. Ehhez képest Önök kiadtak egy sajtóközleményt, és e szerint a bölcsődei dolgozók jelentős részére 2011-ben keresetvesztés vár. Vagyis kevesebbet fognak keresni, mint korábban. Hogyhogy?

Szűcs Viktória: - Ez így van. Ennek az az oka, hogy egyrészt a kormány nem számolt az inflációval, azzal a kis kompenzációval, ami most az elmúlt két nap eseményei kapcsán elfogadásra került. Továbbá itt a kollégák esetében azzal sem számolt a kormány, hogy a tavalyi időszakban kaptunk, egységesen minden bölcsődei dolgozó, bruttó 98 ezer forintos kompenzációt. Akkor szintén kompenzációnak hívták, hiszen az elmúlt időszakban immár négy éve nem emelkedtek a bérek. Az IMF-szerződés feltételeként a közalkalmazotti bértábla be lett fagyasztva, és ennek keretében különböző kis kompenzációkat fizettek az elmúlt években. De az idén ettől is elesnek a dolgozók. Tehát a három és fél százalékos infláció egyfajta kifizetésére, ami várható a jövő évet tekintve, nem számíthatnak a kollégák. És amint említettem, a 98 ezer forint bruttó összegtől is elesnek a kollégák.

- És azt is kiszámították, hogy ez a tizenhat százalékos egykulcsos adó hogyan hat legalábbis gyermektelen vagy a gyermeküket már felnevelt bölcsődei dolgozókra?

- Természetesen kiszámoltuk, nagyon részletes számításaink vannak. Azok a kollégák, akik az adó- és járulékváltozások miatt nem tudják igénybe venni az adókedvezményt, keresetvesztésre számíthatnak mindenhol. Most ugye, ahogy a sajtóközlemény is fogalmaz, kicsit kistafírozásra kerültünk, mert mondhatjuk azt, hogy száz forinton belüli eltéréssel, hellyel-közzel megkapják a kollégák azt a bért, amit mondjuk most decemberben megkapnak. De éves szinten...

-… Vagyis a kormány az utolsó pillanatban kiegészíti gyakorlatilag arra az összegre, amit korábban kaptak, még akkor is, ha formálisan a tizenhat százalékos adó miatt kevesebbet kapnának. De a kormány ezt kiegészíti. Ugye?

- Igen.

- De ezek szerint csak nominálisan, mert az inflációt már nem számolták bele.

- Így van. És az éves kereseti viszonyokat számítva pedig ezzel a 98 ezer forinttal legalább csökken a bérük.

- Tehát ezzel a bizonyos kompenzációval, ami nem lesz. Az a 98 ezer forint is havi 8 ezer forint körülbelül.

- Így van. Én azt szeretném elmondani itt a kedves rádióhallgatóknak és ha van köztük bölcsődei dolgozó, ő biztosan pontosan tudja, hogy ezen a területen a bérek ilyen bruttó 110 ezer forint körül vannak, ami nettó 79 ezer forintot jelent. És mindezt húsz-huszonöt év munkaviszonyos átlagkeresetben számított értékkel fémjelezzük. Tehát nem egy olyan bér és kereseti viszonyú népességcsoportról van itt szó, vagy munkavállalói csoportról, akik a magasabb keresetű középosztályba tartoznak.

- Hát nem, semmiképp sem. És közben ráadásul a bölcsőde egyre fontosabb szerepet kap ennek a kormánynak a politikájában is. De függetlenül a kormánytól, láthatóan a társadalomnak egyre nagyobb szüksége van a bölcsődékre. Ha azt akarjuk, hogy minél többen menjenek vissza dolgozni, akkor arra is szükség van, hogy a gyerekeket gondozni lehessen megbízható helyeken, hozzáértő emberek tegyék ezt meg és ilyen szempontból egyre több bölcsődét is próbálnak a közeli években építeni. Ha ez mind így van, vagyis a bölcsődének fontosabb társadalmi szerep jut, mint az elmúlt tíz-tizenöt évben, akkor furcsa, hogy mintha az ott dolgozókat elfelejtenék.

- Mi is ugyanígy érezzük egyébként, hogy az ott dolgozókat elfelejtik. Olyannyira elfelejtik, hogy az előző kormány megemelte a csoportlétszámokat, tehát most ez eredményez egy túlzsúfolt intézményrendszert.

- Ahol még nehezebb dolgozni.

- Ahol még nehezebb dolgozni, még nagyobb a felelősség és nagyon fokozottan oda kell figyelni a kollégáknak.

- Hány embere, hány tagja van például ennek a szakszervezetnek, vagy hány ember dolgozik országszerte a bölcsődékben?

- Országszerte olyan tízezer körüli munkavállalóval számolunk. Ugye a folyamatos bölcsődefejlesztések miatt ez egy ilyen jól körülhatárolt adat és nem teljesen pontos. És a tagságunk tekintetében pedig negyven százalékos lefedettségünk van.

- Az nem is rossz.

- Négyezres tagsággal. Én is azt gondolom, hogy magyarországi viszonylatban nagyon szervezett szakszervezetnek számít a miénk.

- És azt kell mondanom, ha tízezer emberről van szó nagyságrendileg, akkor még az sem kerülne olyan sok pénzbe, hogy Önökön láthatóan és érezhetően segítsenek. Hiszen annyira fontosnak ítélik társadalmilag a munkájukat.

- Én is azt gondolom, hogy politikai akarat kellene ide, és nem feltétlen más mögé bújva, nincs rá keret és nincs rá forrás válaszokat kapva elterelni a figyelmet arról, hogy itt milyen viszonyok vannak. Tehát ehhez politikai akarat kellene, és végre olyan döntéseket kellene hozni, hogy azok a dolgozók, akik a jövő nemzedékét tartják a karjaik között nap, mint nap – és hangsúlyoznám, hogy a bölcsődékben nem csupán felügyeletről van szó, mert ezt nagyon szeretik szétfolyatni a döntéshozók, hogy ez egy gyermekfelügyelet, mert ha felügyelet lenne, akkor biztonsági őröket is állíthatnánk akár a gyermekcsoportokba, tehát komoly nevelőmunka folyik ezekben az intézményekben –, nem érezzük azt, hogy a kormány odafigyelne a jövőt karjaikban tartó nevelőkre.

- Értem. Ezek szerint, ha körülbelül nyolcszázalékos keresetcsökkenés lesz az Önök része jövőre, akkor különösebb odafigyelésről nem beszélhetünk.

- Igen. Sajnos ez így van.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái