Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. december 23.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2010. december 27. hétfő, 04:21
- Megbeszéljük
Bolgár György: - A médiaszabályozásról szeretném Önt kérdezni, mégiscsak ez a fő téma úgy látszik az elmúlt napokban. És bár Ön nem kifejezetten médiajogász, de az egyik visszatérő vagy talán a leggyakrabban hangoztatott érv a kormány részéről és kormánypárti politikusok részéről az, hogy ezzel tulajdonképpen senki nem akar visszaélni, a médiahatóság sem, csupán a sajtó vadhajtásait szeretnék lenyesegetni. A kemény rasszista szövegeket, a durva közösség elleni támadásokat, az antiszemitizmust, a cigányozást és a borzasztó bulvársajtó legszörnyűbb részeit. Vegyük külön talán és elsőnek a bulvársajtót. Ez ellen bármilyen jogi szabályozással fel lehetne venni a harcot, ha egyáltalán harcot kell vele felvenni? Vagy ez ízlés kérdése és amit a közönség elvisel vagy akar, vagy néz, az így is, úgy is bekerül majd a médiába, legfeljebb a jelenlegi törvényeket súlyosan sértő dolgok lehetnének megbüntetve, másokat nem érdemes nem lehet korlátozni.
Halmai Gábor: - Én azt gondolom, ha van filozófiai problémája ennek a médiatörvénynek, az pontosan ez. És nem is csak a bulvársajtó vonatkozásában, hanem abban a tekintetben, hogy egyáltalán milyen alapon próbálja nemcsak az írott és az internetes sajtótermékeket szabályozni, de a magánkézben lévő kereskedelmi rádiókat is és televíziókat is. Ez ma már a világon, azt követően, hogy a frekvenciaszűkösség helyzetén lényegében a modern világ túlvan, és ha most el is halasztották a digitalizálás bevezetését Magyarországon, lényegében mi is túl vagyunk. Egy ilyen helyzetben még az az 1996-os médiatörvénybeli filozófia is elfogadhatatlan, hogy kereskedelmi rádiókra és tévékre nézve tartalmi előírásokat szabunk meg. Miért ne lehetne egy kereskedelmi televízió elfogult, miért ne lehetne akár bulvár, miért ne lehetne, teszem azt, kizárólag sportrajongókat kielégítő, más tekintetben nem tudom én, éppenséggel kalandfilmek szerelmeseinek programot nyújtani.
- Ezt nem is kifogásolják. Azt mondják, hogy ebbe nem akarnak beleavatkozni, csak olyan ízléstelen, borzasztó dolgok vannak és a bulvár szabályozásával próbálják ezt megoldani.
- Sajnos a törvény filozófiája továbbra is ugyanaz, mint a ’96-osé. Tudniillik, hogy például egy kereskedelmi rádiónak és televíziónak kiegyensúlyozottnak kell lennie. Azért mondom, hogy ez messze túlmutat a bulvár problémáján.
- Azért mondom, hogy próbáljunk a bulvárral rögtön végezni az elején.
- Jó, a bulvár jogi értelemben értelmezhetetlen kategória.
- Hát ez az, de beleavatkoznának mégis.
- Arról szól, hogy milyen színvonala van egy sajtóterméknek, milyen közönséghez szól. Nyilván nem ugyanahhoz a közönséghez szól, mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Soha senkinek nem jutott volna eszébe, hogy a kettőt jogi alapon megkülönböztesse.
- Tehát ha Európában bárkinek eszébe jutna egy bulvárújságot vagy tévéműsort tartalmilag szabályozni és azt mondja, hogy fúj milyen ízléstelen, meg lesz büntetve, akkor kiröhögnék vagy pedig azonnal el is söpörnék nyilván a parlamentben az erre irányuló próbálkozást.
- Míg az ilyen műsor valamilyen egyéb jogszabályt, mondjuk Polgári Törvénykönyvet, személyiségi jogokat vagy pedig Büntető Törvénykönyvet nem sért.
- Így van. Tehát az emberi méltóságot, a személyiségi jogokat meg lehet sérteni a bulvárban meg azon kívül is, de erre ma léteznek jogszabályok. Ez a dolog lényege ugye?
- Igen. Pontosan.
- De akkor a bulvárról ugorjunk is, mert itt teljesen nyilvánvaló egyfelől az ízlésbeli szabályozás igénye, amit egyszerűen nem is tudom, hogyan lehet törvénybe foglalni. Ez a nyílt beavatkozás abba, hogyan szerkesztek újságot vagy tévéműsort. De nézzük a másikat, a kiegyensúlyozott tájékoztatás igényét, amit szintén megfogalmaznak, bár nagyon bonyolultan a törvényben. Lehet ugyan azt mondani és mondom, váltig ezt ismételgetik, hogy a szélsőséges hírportálokat emlegetve borzasztó, hogy itt az elmúlt években Magyarországon mennyire elszabadult a pokol, olyan szörnyűségeket lehet leírni, gyűlölködő, uszító, fizikailag is fenyegető írások jelennek meg, hogy valamit kellene csinálni. És az elmúlt években láthatóan nem csináltak. Miért? Nem volt hozzá jogszabály és most végre van?
- Én azt gondolom, hogy itt is megint kétfelé kell választani a dolgokat. A kiegyensúlyozottságnak nem sok köze van mondjuk a gyűlölködő beszédhez. A gyűlölködő beszéd szabályozásának minden civilizált jogrendszerben, így a magyar jogrendszerben is vannak eszközei. Ezt nagyon erőteljesen lehet korlátozni, még akkor is, ha ezen az utóbbi évtizedben folytak viták, hogy az Alkotmánybíróság milyen értelmezéssel meddig engedi korlátozni a gyűlölködő beszédet. De hogy engedi korlátozni, és hogy létezik büntető törvénykönyvi korlátja a gyűlölet beszédnek, úgy nevezetik, hogy közösség elleni izgatás, az nem kétséges. Sehol a világon nem a médiatörvény tárgya.
- Így van. Ha pedig a közösség elleni izgatás törvényi szabályozása létezik, akkor, ha megvan hozzá a kellő politikai, közéleti, társadalmi nyomás, hogy az igazságszolgáltatás ezeket a meglévő törvényi szabályokat merje alkalmazni, akkor ehhez nem kell külön törvényt hozni. Elég, ha a társadalmi nyomás érvényesül, hogy tűrhetetlennek tartja a durva cigányozást, zsidózást és egyéb gyűlölködő kijelentéseket, cikkeket, bármilyen féle nyilatkozatot.
- Hozzáteszem, hogy nálunk boldogabb országokban azért ehhez még a társadalmi támogatottság sem kellene, elég lenne, hogy van egy jogszabály és van egy igazságszolgáltatási szervezet, rendszer, amelyik a jogszabályokat akkor is alkalmazza, ha történetesen a társadalom azokat nem támogatja. De hát nem vagyok annyira naiv, hogy ne tudnám, nem erről van szó Magyarországon. Az kétségtelen, hogy vannak jogszabályok és ezeket az elmúlt évtizedekben is minden további nélkül lehetett volna alkalmazni a gyűlölködő médiákkal, internetes portálokkal szemben.
- De sajnos nem szívesen alkalmazták, vagy nem mindig és nem következetesen alkalmazták.
- Ez sajnos így van.
- De ha ez így van, akkor nem az-e a megoldás mégis, amit a Fidesz talált ki, hogy majd akkor mi megadjuk a jogot a médiahatóságnak és az új törvény alapján majd az igazságszolgáltatásnak is, hogy igenis keményen lépjen fel minden ilyen gyűlölködő hangnemű műsor, írás, akármi ellen, ami a médiában megjelenik.
- Én azt gondolom, hogy ez teljesen felesleges. A büntetőjogot úgy nevezik, hogy az ultima ráció. Az a legsúlyosabb büntetés. Tehát ha valakit egy közösség elleni izgatás miatt büntetőjogi eszközökkel szankcionálni lehet, akkor teljesen felesleges a médiajog eszközeivel ezt még külön szabályozni. Sehol a világon nem így történik. A büntetőjog eszközeit kell alkalmazni és akkor azt gondolom, hogy azok a szerkesztők, akik ilyen kemény és következetes ítélkezési gyakorlat nyomán esetleg börtönbe fognak kerülni, nem fognak televíziós műsorokat szerkeszteni a jövőben.
- Ha ezt meg lehet csinálni a jelenlegi jogszabályok alapján, akkor viszont ez a plusz felhatalmazás arra is lehetőséget ad a médiahatóságnak, közvetve a kormánynak is, hogy megint csak beleavatkozzék a tartalomba? És azt minősítsen szélsőségesnek vagy olyan közösségeket sértőnek amit, akit csak akar, és nem kell hozzá a büntetőjog sokkal szigorúbb kritérium rendszere?
- Annál is inkább, mert tulajdonképpen a médiatörvény most elfogadott szövege nem azokat a tényállásokat tartalmazza, amelyeket a Büntető Törvénykönyv. Hanem olyan gumiparagrafusokat tartalmaz, amely bizonyos valakiknek valamilyen szempontból nem tetsző közléseket próbál szankcionálni. Nem tudjuk, hogy pontosan milyen közléseket, nem tudjuk, hogy milyen közlésért milyen büntetés fog járni. Tehát körülbelül úgy szabályoz ez a mostani médiatörvény közérdeket, közerkölcsöt sértő tevékenységeket, amiről még egyszer mondom, nem tudjuk pontosan, hogy micsodák, mintha azt mondanánk, hogy vezessük be a statáriális bíráskodást, rendeljünk hozzá halálbüntetést, de majd úgyis csak azokat fogjuk statáriális bírósági eljárásban halálra ítélni, akik nagyon elvetemültek. Ugye emlékezhetünk rá, hogy a parlament kulturális bizottságának elnöke effajta vádakra, hogy tudniillik ezek a tényállások a médiatörvényben vannak, amelyekhez súlyos milliós szankciók járulnak és ami nyilvánvalóan a televíziós és rádiós műsorok ellehetetlenülését jelentené, azt mondja, hogy ezek tulajdonképpen úgy értelmezhetők, hogy akinek nincs vaj a fején, az ne menjen a napra. Majd úgyis csak azokat fogjuk megbüntetni, akik valóban bűnöket követnek el, amiket egyébként nem határozunk meg.
- Illetve mi határozzuk majd meg, hogy mi számít bűnnek és mi nem.
- Úgy értem, hogy a törvényben nem mondjuk meg, hogy melyek azok a bűnök, amelyekért büntetés jár. Tehát ez az a fajta törvényalkotás, ami minden jogállamisági garanciát nélkülöz, hiszen nem tudja az, akit a szankció fenyeget, hogy pontosan mihez igazítsa a magatartását. Nem tudja, hogy mi az, amit elvárnak tőle és mi az, ami holnaptól kezdve olyan mértékben jogellenes lesz, hogy az ő egész tevékenységét kockára teszi vele. Ez az öncenzúrának a tipikus táptalaja, mert ebben a helyzetben mindenki nyilvánvalóan százszorosan óvatosabb lesz, mert nem tudja, hogy melyik szavával, melyik mondatával fogja megsérteni a törvényt.
