Lapzárta előtt
- Részletek
- Napi apró
- 2010. december 26. vasárnap, 03:12
- Gadó Gábor
A Költségvetési Tanács megszüntetve megőrzéséről (megőrizve megszüntetéséről) rendelkező szabályokat a 2011. évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat tartalmazó „salátatörvény” 57.§-a (lásd a 2010. évi CLIII törvényt) állapítja meg. A törvény mielőbbi kihirdetése már csak azért is sürgető volt, mivel a Költségvetési Tanácsot megszüntető okiratot a köztársasági elnök által az „újraalapított” testületbe jelölt személynek kell az Országgyűlés Hivatalának gazdasági vezetőjével egyetértésben legkésőbb december 29-éig aláírnia, mielőtt a dokumentumot elküldenék a kincstárhoz.
Ehhez képest bőven van idő a Költségvetési Tanács által korábban megkötött polgári jogi szerződések sorsának rendezésére. A gond csak az, hogy a törvényhozó erről megfeledkezhetett, és amikor eszébe jutott a mulasztás, javaslatát már egy másik törvénytervezetben volt kénytelen elhelyezni. Az egyes cégjogi és társasági jogi tárgyú törvények módosításáról rendelkező – még elnöki aláírásra váró – T/1810/17. számú törvénybe illesztett be ezért az Országgyűlés egy új 10.§-t, amely befejezi a másik törvényben elkezdett munkát. Az új rendelkezés szövege a következő: „A Ptk. rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a Költségvetési Tanács Titkársága által megkötött szerződéseket az Országgyűlés Hivatala 2011. február 28-áig jogosult legalább 60 napos határidővel felmondani akkor is, ha egyebekben erre a szerződés nem ad lehetőséget”.
Az idézett szabály egy olyan rendkívüli helyzetre készült, amikor a szerződés fenntartását valamely, a megkötésekor nem látható körülmény bekövetkezése (a Költségvetési Tanács szerepének, működési módjának radikális átalakítása) teszi, teheti értelmetlenné. A „vis maior” fogalma azonban csak idézőjelek közt használható, mivel az elháríthatatlan esemény bekövetkezése az egyik fél, nevezetesen az állam számára éppen hogy előre látható volt, hisz képviselői terjesztették be és fogadták el a törvényt. Ehhez képest csodálkozásra adhat okot, hogy a felmondási jog nem a szerződés kötőerejében jóhiszeműen bízó másik felet, feleket, hanem a jogi változást döntésével előidéző államot, az állam képviseletére jogosult hivatalt illeti meg. A jogszabály ez alkalommal az egyik szerződő fél segítségére siet, a partnerek között amúgy elkerülhetetlen tárgyalást, megállapodást a törvény betűi helyettesítik. A látszólag egyszerű és kézenfekvő megoldás hátránya viszont, hogy az érintettek esetleges jogvitájukat csak az Alkotmánybíróság előtt rendezhetik, ami a norma megsemmisítését eredményezheti. Akár visszamenőleges hatállyal is.
(Gadó Gábor)