A FAZ Orbán politikai pályájáról

• Nyomtatás

Részletek

Szemle

2015. február 12. csütörtök, 04:30

(hj)

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap Akárcsak a fociban címmel közölte Stephan Löwenstein írását.

Orbán Viktorról sok focianekdota van forgalomban. Az egyik, amely még ifjabb éveiből származik, amikor Orbán első ízben volt magyar miniszterelnök, így szól: A kormány egyik üdülőjében, a Balatonnál Orbán pártjának politikusai és magas beosztású kormányzati tisztségviselők játszanak. Már késő van, vacsorára hívják a vendégeket, de Orbán csapata le van maradva. A főnök azt mondja: Tovább játszani! A dolog már kezd kínossá válni, de végre az alkonyi szürkületben megszületik az egyenlítő gól. Mindenki megkönnyebbül, de Orbán még mindig folytatni akarja a meccset. Senki nem mer ellentmondani, mígnem Áder János (aki ma az államelnök) oda nem szól, hogy Viktor most már hagyja annyiban, és menjen zuhanyozni.

A történet Debreczeni Józseftől származik, Orbán egyik korábbi hívétől, aki időközben ellene fordult; igaz is lehet. De ha nem igaz, jól találták ki. Mert labdarúgás közben feltárul egy ember jelleme, és Orbánnak nem tarozik a kimagasló tulajdonságai közé, hogy egy vereséget minden további nélkül elfogadjon, mindegy, hogy a füvön vagy a politikai parketten.

2002-ben ez megtörtént vele. A Fideszesek biztonságban érezték magukat, minden felmérés a győzelmet jelezte előre, az utolsó hetekben azonban fordult a lapjárás, és a szocialista párt győzött. Ezt a Fideszben még ma is sokan kulcsélménynek tekintik: egy ilyen vereségnek, amelyet Orbán hívei részben az ellenfeleik által folytatott erőteljes médiakampányra vezettek vissza, nem volt szabad többet előfordulnia.

Amióta Orbán 2010-ben egy mély benyomást keltő, földcsuszamlásszerű győzelemmel másodszor is hatalomra jutott, semmit nem hagyott odakozmálni. Nagy parlamenti többsége kétségtelenül demokratikusan legitimált volt, és az is maradt, de ő nemcsak arra használta ki, hogy minden elérhető posztot a saját embereivel töltsön be, hanem arra is, hogy a magyarországi intézményrendszert is pártja tartós előnyére építse át. Nyilvánvalóan erre célzott Angela Merkel szövetségi kancellár, amikor arra figyelmeztetett, hogy az ilyen nagy többségekkel óvatosan kell bánni, és engedni kell a vitát az ellentétes álláspontok között.

A jogász Orbán, aki 1963-ban született Székesfehérváron, nem gazdag körülmények közül származik. Ma már maga is ötszörös apa, és gyermekkorát egy életrajzíró szemszögéből kevéssé romantikusként festette le. Politikusként a fordulat idejének gyermeke volt. 1989-ben azok között volt, akik az kiáltották „az oroszoknak”, hogy hagyják el az országot – ami akkor hallatlan követelésnek számított. A Fidesz (Fiatal Demokraták Szövetsége) a liberális táborban helyezkedett el, mielőtt egyre inkább a nemzeti konzervatív táborba ment át. A párt egyik jelentős tulajdonsága volt az erős összetartás. Orbán egykori útitársai nem véletlenül kerültek magasra vele együtt Áder Jánostól Kövér Lászlón és Balog Zoltánon át a háttérben lévő pénzemberig, Simicska Lajosig. A rendszerben csak az utóbbi időben mutatkoznak repedések. Az idő majd megmutatja, hogy ez fontos következményekkel járó és lényeges változás-e.

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal