„Hogy jobban bekaphassalak...” – Vona Gábor évértékelő beszéde

• Nyomtatás

Részletek

2015. február 10. kedd, 02:04

Lendvai Ildikó

A cím természetesen Grimm meséjére, a Piroska és a farkasra utal. Ahogy az élet is. A Jobbik elnöke pár nappal ezelőtt évértékelő beszédében a mesék ismert álruhás motívumának roppant tehetséges változatát vitte színpadra. Beleélte magát az új szerepbe, lehet, hogy már azonosnak is érzi magát vele. Bizonygatja: szó sincs róla, hogy ő és pártja a farkas lenne. Teljesen félreismerték, akik veszélyt láttak benne. Fején a nagymama bájos csipkefőkötője, hangja csupa kedvesség, tán foga sincs, nemhogy a foga fehérjét mutatná, közeledjünk csak hozzá bátran. Már nem elégszik meg az eddigi zsákmányaival, új kell, még kell, több kell. Az is, aki eddig félt tőle. Akár tudatos a mimikri, akár spontán az új szerepre való ráhangolódás (akár így is lehet, nem akarnám démonizálni), igazán megéri az a néhány perc feszengés a főkötőben.

1. A farkas beöltözik

Az új szerep lényege: a Jobbik nem békét bont, hanem békét hoz. Nem rombol, hanem konszolidál. Nem szélsőség: ellenkezőleg, maga a közép. Merthogy a politológiai közhely szerint választást csak onnan lehet nyerni. És miközben élvezkedünk Simicska és Orbán gengszterháborúján (amely körülbelül annyira élvezetes, mintha két tajtékzó vaddisznó rontana a lakásunkba, és sárosan, röfögve, a szőnyegünkre piszkolva ugrana egymásnak), és azt gondoljuk, hogy most már hátradőlve kávézhatunk, könnyen lehet, hogy Vona csészéjébe jut a legnagyobb adag.

Vona Gábor jóval tehetségesebb és ezért jóval veszélyesebb is, mint korábban gondolni lehetett. A beszéde technikai értelemben kitűnő beszéd, értelmezési keretet és világképet ad az erre szomjazóknak. Akik évek óta sóhajtoznak az ellenzéki oldalon egy kis karizma után, hát most megkaphatják. Hogy attól koldulnak. Sőt: a beszéd jó felét, különösen a diagnosztizáló részeket bármelyikünk fogyaszthatónak tartaná, nem véletlenül, hiszen a szónok sokak egyetértését keresi. De a ragu egyharmada bűzös, romlott húsból készült, igaz, az újfajta fűszerezés akár el is nyomhatja a szagot.

Forrás: hir24

2. De van-e foga?

Hasonló aggodalmakra évek óta az az elemzői válasz, hogy a Jobbik fölött növekedési plafon húzódik, vezető erővé sosem dagadhatnak. Sokáig magam is ezen a véleményen voltam. Igen ám, de ez a megnyugtatás a Jobbik nyílt radikalizmusából, vállaltan szélsőjobb pozíciójából indult ki, mondván, az emberek nem szeretik a világukat felforgató radikalizmust. (Más európai országok példáján látni, hogy komoly válság esetén ez sem feltétlenül igaz, bár az újfajta, gyors sikert arató radikális pártok programjában jóval több a rokonszenves és humánus elem, mint a mi szélsőjobbunknál.) Ha eddig tabunak számított a Jobbik gyors emelkedéséről képzelegni, hát most ideje leszámolni a tabuval. Mert más lehet a társadalmi fogadtatása egy olyan Jobbiknak, amelyik nem Zagyva György Gyula indulatával és szókincsével beszél, hanem a jól képzett ifjú történelemtanárok vagy közgazdászok nyelvén éppen hogy a megbékélést, a nyugalmat hirdeti, a pártárkok betemetését. Jó szöveg, sokan próbálkoztak már ezzel Medgyessytől Bajnaiig, sőt Orbán „centrális erőtere” is arra hivatkozva akart egyeduralmat, hogy végét veti azoknak a terméketlen, csúnya vitáknak. Most a megkopott dicsfényű Orbán helyett itt az új szereplő, páncélja fényes, még nem ejtett rajta foltot a kormányzás gyakorlata, legfeljebb saját korábbi ellenzéki tételei, de azoknak a sarát lázas gyorsasággal éppen most veri le magáról, miközben lovával a szélről középre ugrat, és ott tűzi ki az árpádsávos zászlót.

De tételezzük fel, hogy az aggodalom valóban túlzott, a Jobbik növekedési plafonja legfeljebb repedezik, de nem szakad be, a fejét nem tudja kidugni rajta. Ám még ebben az esetben növekedési korlátot állít a demokratikus ellenzék elé. Egyrészt az új magatartás befogadó, szeretetteljes ölelést imitál az Orbántól távolodó, de a szélsőségektől és az agressziótól viszolygó választócsoportok számára. Másrészt a Jobbik erősödésével meg is növeli a félelmet azokban, akik (helyesen) nem hisznek a metamorfózisban. Orbán már eddig is (főleg kifelé) előszeretettel hivatkozott arra, hogy ha ő bukna, jönne a rasszista Jobbik. Ha úgy adódik, ez az érvelés itthon is híveket szerezhet vagy őrizhet meg neki. Neki, és nem a demokratikus oldalnak.

Márpedig – versengő teljesítmény hiányában – a Jobbik valamilyen mértékű növekedése minimum benne van a beszédben produkált új karakterben. Megéri tehát végigfutni gondolatmenetén, melynek váza a következő: Az ország erőtlen, elfáradt, nem tud kivergődni a válságból és eleget tenni a számos nemzetközi kihívásnak; ennek oka a 25 éve folyó politikai hidegháború, ebbe fáradtunk bele; új, jobb korszakot az nyit, aki békét teremt, nyugodt építkezésbe kezd; ez pedig ki más, mint a Jobbik és Vona Gábor maga, akik erkölcsi alkalmasságukat is rögvest bizonyítják, jövedelmük és szabadidejük egy részét szociális célra ajánlva fel. De vegyük sorra, hogyan szól a farkas a nagymama fuvolázó hangján a közvéleményhez.

3. „Hogy jobban láthassalak”

 A farkas nagy szemei nagyon pontosan látják az ország állapotát. „Magyarország bajban van.” „Egy drámai nemzetközi változás kellős közepén, amikor nagyon fontos lenne a jó erőnlét, akkor Magyarország társadalmilag és politikailag is elfáradt.” „Közjogi és szociális válságban vagyunk.” A felelős persze (súlyozás nélkül) a két versenytárs. „A Fidesz és az MSZP... évek óta egy hideg polgárháborúra kényszerítették a társadalmat.” Szó sincs arról, hogy a Jobbik maga is háborúzó fél lenne, hogy fenyegetett volna bárkit – dehogy vennének ők részt a rossz fiúk verekedésében, fuj, ez csúnya dolog, ő ezenközben csakis leckét írt, templomba és szolfézsra járt, valamint terítőt horgolt az anyukájának. Bezzeg Orbán és Gyurcsány egykutya, egymás pandanjai (ugye ismerős sóhajtozás?). „Orbán Viktor nem a Gyurcsány-rendszer megszüntetője, hanem annak egyenes következménye. Ő nem egy új rendszer első, hanem egy megbukott rendszer utolsó miniszterelnöke.” Ezek után még a csekélyebb értelmű hallgatók sem szorultak felvilágosításra arról, kire vár az új rendszer első miniszterelnökének széke. Más nem is jöhet szóba, mert a pártok ugye leszerepeltek (quod erat demonstrandum), a civilek pedig, akik „előmerészkedtek romkocsmáik komfortzónájából”, a külföld bérencei, „mintha egy amerikai tehetségkutató versenyen vennének részt”. Illetve semmi „mintha”, ez maga a rögvalóság – mondaná Vona, ha újabban nem tartózkodna az ilyen light-náci terminusoktól. Legfeljebb a leventék „Szebb jövőt!” köszöntését ismétli meg párszor, hogy azért régi közönsége is érezze a törődést. (De ha most nem, az se baj, ott lesz nekik Novák Előd meg a Kitörés Napja. Ha a vezér középre húzódik is, valakinek a szélekre is ügyelnie kell.)

4. „Hogy jobban hallhassalak”

De egy valamirevaló szónok annak is jelét adja, hogy jól hallja a nép hangját, és kíváncsi is rá. Afféle rögtönzött nemzeti konzultáció keretében teszi fel költői kérdéseit. Olyat is, amelyik mindenki fülének kedves (meddig tartható, hogy brüsszeli árakon vásárolunk, és tiranai béreket kapunk; akarnak-e a férfiak is 40 év után nyugdíjjogosultsághoz, a fiatalok pedig ingyenes internethez jutni stb.), és olyat is, amelyik a törzsközönséget kenegeti hájjal („legyen-e általános választójog, vagy szűkíthető azoknál, akik még az elemi iskolát sem tudták elvégezni?”; „megkövetelhető-e a családoktól, hogy mindenki annyi gyereket vállaljon, amennyit maga fel tud nevelni?”; „a többségi társadalomnak kell-e igazodni a kisebbségi kultúra másságához vagy fordítva?”). De mielőtt nagyon belefeledkezne a cigányozásba (és persze a bevándorlók elleni aláírásgyűjtésbe, mert az sem maradhat ki), egy gyors megnyugtatásra is futja a „közép” Európa-barát részének: a Jobbik éppen hogy nem Európa-ellenes, hanem „valójában Európa-párti”, segítene kivezetni a csődből szegény kontinenst az unióval együtt, „konstruktív és nyitott pártként” „az új Európa építéséhez” akar hozzájárulni. Az unióból való kilépésről, népszavazásról valahogy most nem esik szó.

5. „Hogy jobban bekaphassalak”

 De a lényeg most jön: a bekebelezés. Minél több választóé, a nyugalomra vágyó középről is. Vona a béke, a szeretet, a kölcsönös megértés prófétájaként valósággal szárnyalni kezd. Pontosan ismeri a két közkeletű vádat a politikai elittel szemben: a megegyezésképtelen, acsarkodó csatározást, a „széthúzást”, illetve a morális züllést, a korrupciót, részvétlenséget, politikai önzést. Az országot gyötrő mindkét bajra megváltást kínál. „Békés, nyugodt építkezést” ígér a harci zajba belefáradtaknak. Igyekszik kitörölni a kollektív memóriából a Jobbik konfliktusos imázsát: „Az országot nem felforgatni kell, hanem higgadtan és nyugodtan felemelni.” „Nyugalomra, megértésre és békére van szükség.” Újsütetű evangélistaként hozza és terjesztené a jó hírt: „Ezért – és amit most mondok, kérem, hogy minél több emberhez juttassák el – ha a Jobbik kormányra kerül, soha senkinek nem kell félnie azért, mert valamelyik párt szimpatizánsa. Véget vetünk annak... hogy kirúgnak embereket, csak azért, mert máshova szavaz.” Az öndefiníció uraságoktól levetett, de még jól hordható darab: a Jobbik a „higgadt, nyugodt erő”. És akinek ennyi jó kevés, az még kap habot is a tortára: „A Jobbik azoknak az embereknek a pártja, akik az elmúlt 25 évben úgy érezték, hogy többet dolgoztak, mint amennyit elértek.” Könyörgök, ki nem? A Jobbik tehát szinte mindenkié. A többi pártba menjenek nyugodtan azok, akik úgy érzik, kevesebbet dolgoztak, mint amit elértek. A nemzet (gazdag vagy nagyon szegény) vérszívó naplopói. Zsidó bankárok és lusta cigányok, ki más.

De Vona azt is tudja: a politika erkölcsi ellehetetlenüléséből csak a személyes hitel visszaszerzésével lehet kimászni. Hosszú távú befektetés, de megéri. És itt dobja be, amit a szép szavakon túl igazán irigylek tőle: pártja képviselői ezentúl fizetésük 10 százalékát, számonkérhető módon, valamilyen jótékony célra, segélyszervezetnek fizetik be, és havi egy napon önkéntesként karitatív szociális munkát végeznek.

Úgy kell nekünk! Úgy kell a Fidesznek, mert programja jó részét elcsaklizva szalonképessé emelte a Jobbikot! Úgy kell a tüntetések szónokainak, mert addig-addig 25 éveztek (némi joggal ugyan, de érdemi elemzés nélkül, felszínesen és általánosan), amíg be nem jött a színre az általuk is utált politikai Fortinbras, aki új érát hirdet az egymást kinyíró közéleti hullák teteme fölött, és a tüntetőket is lezavarja a színpadról. És főleg: úgy kell nekünk, baloldalnak, vagy akár az egész demokrata tábornak, mert a Jobbikhoz képest lemaradtunk az összeálló világkép, a szuggesztivitás, a tehetség, az innovációs készség, a megjegyezhető mondatok és gondolatok, vagyis a politikai teljesítmény versenyében. Kevés az időnk, de valami kicsi még van. A farkas most még csak beszél, de már készül a lakomára. Egy ország csúszhat le a torkán.

Lendvai Ildikó, az MSZP politikusa

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal