rss      tw      fb
Keres

Segítség Rétvári Bencének

Úgy látom ugyanis, hogy némi segítségre szorul a fogalom- és helyzetértelmezésben. Kétszeresen is.

Az első:

Kenedi János az általa vezetett múltfeltáró bizottság megszüntetéséről azt mondja: „a kabinet lépése nem lepte meg, szerinte az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítása és a magánnyugdíjpénztári befizetések állami kezelésbe vétele után várható volt, hogy a kormány idővel az ’ismeretmegvonás’, a tudományos kutatás korlátozásának eszközéhez nyúl. ’A jogállamból a diktatúrába vezető úton ez a közlekedési szabály’.”

Rétvári Bence válasza: „nehéz történettudományos érvet találni amellett, hogy miért helyezi magát a bizottság az alkotmánybírósággal és a kötelező magánnyugdíjpénztárakkal egy tekintet alá”.

Pedig a dolog egyszerű, és az érv, ha úgy vesszük, „történettudományos” is: a történelmi tapasztalatok alapján csak az állam által eluralt és vezérelt rendszerekben fordul elő, hogy az állam (az állam jogosítványaival rendelkező hatalmi csoportosulás) ideológiákba burkolt önérdeke fölülírja azokat a szabályokat, amelyek más (korábbi) rendszerekben a társadalomnak a szabadságelv alapján szabályozott működését biztosították. Más szóval: „A jogállamból a diktatúrába vezető úton ez a közlekedési szabály.” Ha tehát egy megszűnésre ítélt múltfeltáró bizottság „egy tekintet alá helyezi magát” az alkotmánybíróság korlátozásával meg a magánpénzek állami kisajátításával (és az esetleges dacolók egzisztenciális szankcionálásával), azt nem az intézményi értékhierarchiák, hanem az állami módszerek szempontjából teszi és teheti. De tudok mondani egy Rétvári Bence számára bizonyára még ennél is elborzasztóbb dolgot. Ha az állam jogosítványaival rendelkező hatalmi csoportosulás több olyan törvényt is hoz, amely a közszféra munkavállalóinak indoklás nélküli elbocsátását teszi lehetővé, ez általában – szintén „történettudományos” tapasztalatok alapján – a politikai idomulás kényszerét , a szakmai meggyőződés és az egzisztenciális félelem államilag kikényszerített konfliktusát jelenti. Sőt, azt jelenti, hogy akinél a szakmai meggyőződés kerül ki győzetesen a konfliktusból, azt nemcsak az egzisztenciájától, hanem még a bírósági jogérvényesítés lehetőségétől is megfosztják. Vagyis: az állami módszerek szempontjából minden egyes ilyen magánszemély is nyugodtan „egy tekintet alá” helyezheti magát az Alkotmánybírósággal, a magánnyugdíjpénztárakkal és a Kenedi-bizottsággal.

A második értelmezési segítségem Rétvári Bencének:

Azt mondja: „Szerintem nem szerencsés, ha egy elvileg a politikától független, tudományos civil bizottság elnöke ebben a minőségében aktuálpolitikai kérdésekben foglal egyértelműen állást, mert ezzel beismeri a bizottság működésének politikai elfogultságát.”

Szerintem meg még egy parlamenti államtitkárnak sem lenne szabad és talán kötelező sem abba a hibába esnie, hogy a védekezés és a bírálat jogát összekeveri a politikai támadással. Ha egy történészekből álló kutatóbizottságot nem a Jóisten és nem is az ENSZ szüntet meg, hanem az aktuális magyar kormány, akkor a bizottság vezetője sem címezheti ellenérveit és kifogásait az említett két instanciához. És mivel egy aktuális (négy évre megválasztott) kormány minden döntése aktuális politikai döntés, a döntés bírálata sem lehet másmilyen, mint aktuálisan politikai. És ha civil történészembernek, még ha bizottságot vezet is, az a véleménye, hogy az aktuális kormány az aktuális döntéssel éppen a kutatás lehetőségét és jövendő generációk ismeretszerzését semmisíti meg – és józan, nem fideszhű ésszel belátható, hogy ezt eszi, amikor a múlt szóban forgó dokumentumait akarja szétszórni a világba –, akkor nem a politikai elfogultságának ad hangot. Ugyanis meg se szólalt volna, ha a politika hagyja, hogy elvégezze a dolgát. Azért szólalt meg, mert a szakmai véleményére láthatólag fütyül az aktuális politika. Mert ez a politika úgy van önmagával, mint Isten a világgal: látá, hogy minden, amit teremtett vala, ímé igen jó. Így aztán az ő szempontjából mindenki, aki nem így látá, az istenkáromlás (politikai elfogultság) bűnébe esik. Csak hát „nehéz történettudományos érvet találni amellett, hogy miért helyezi magát” egy múlandó és kétes értékű politikai hatalom „egy tekintet alá” az Istennel. Ez ugyanis sem az intézményi hierarchiák, sem a teremtés módszereinek szempontjából nem indokolható.

(Mihancsik Zsófia)


Lásd még:
Bolgár György interjúját Rétvár Bencével
és Christopher Adam (angol nyelvű) nyílt levelét: Hungarian archives in danger