rss      tw      fb
Keres

Vezeklés

 

 

Azóta szánom, hogy egyik fejezetének az írója, ezzel résztvevője voltam a Magyar Bálint szerkesztette tanulmánykötetnek, amióta Bitó László írását elolvastam. Belátom, hogy az egységes ellenzéki cselekvés elől mi és nem a madárpókgyűjtők vagy éppen a biciklisták vettük el a teret. Ezzel érdemtelenül váltunk bűnbakká. Ismerem ezt a jelenséget. Ha nálunk otthon eltörik egy váza, mielőtt hozzákezdenénk a cserepek összesöpréséhez, a cselekvéshez vezető út első lépése előtt meg kell válaszolnunk: ki tette, azaz először ki kell jelölnünk a bűnbakot. Ezt a szerepet vettük el az előbb említettek elől.

Mivel tudom, hogy tettünk megbocsáthatatlan, a baloldal pedig szegény, így máglyánkhoz nekünk magunknak kell összegyűjteni a rőzsét. A széles (azeri) fejsze és Orbán meg mosolyog, dörmögve: jut még abból a madárpókgyűjtőknek is.

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal