rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. december 17.

Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium volt államtitkára, az MSZP elnökségi tagja


Bolgár György:
- Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter néhány nappal ezelőtt adott egy érdekes interjút a www.hvg.hu-nak. Ebben forintról forintra vagy inkább milliárdról milliárdra összeszámolta, hogy mennyivel csalt az előző kormány az idei költségvetésben. Ez az összeg neki 840 milliárdra jött ki. Azt mondta, hogy nekik lett volna igazuk, 7-8 százalékos hiánnyal zárt volna az idei költségvetés, ha ők nem gyűjtötték volna össze ezt a 840 milliárdot. Ennyit vagy csak kevesebbet csaltak?

Katona Tamás: - Egyáltalán nem csaltunk. Azt gondolom, egyszerűen nem értik a gazdaságpolitika lényegét. Ők ugyanis úgy gondolták, hogy úgy lehet majd költekezni, hogy ránk fognak mindent: azt mondják majd, hogy elszámoltuk magunkat, csaltunk, és a többi. Ezért indult meg a csontvázbrigád, ami tulajdonképpen elég csúfos kudarcot szenvedett. Varga Mihály vezetésével hónapokig próbálkoztak és nem tudtak kihozni semmit. Aztán megpróbálkoztak azzal, hogy jelentősen megemelik a hiányt – 7-7,5 százalékról beszéltek –, aztán kiderült, hogy ez se megy. Most más dolgokkal próbálkoznak.

- Jó, Matolcsy sem azt mondta, hogy kérem szépen, itt csaltak százmilliárdot, ott száznegyvenet, itt kétszázat. Hanem azt mondta, hogy kénytelenek voltunk kivetni kétszázmilliárd bankadót, százhatvanmilliárd válságadót, hatvanmilliárdot ebben az évben átirányítottunk a magánnyugdíjpénztárból, százmilliárdos maradványzárolást hajtottunk végre. Ez már körülbelül 640 milliárd forint. Ráadásul az eredeti költségvetést GDP-csökkenésre tervezték, ami valószínűleg most nőni fog egy százalékkal. Ha azt is beszámoljuk, hogy az mennyi pluszt hozott volna a költségvetésbe, akkor még kétszázmilliárd hiányzik, így kijön a 840 milliárd. Tehát ő arról az oldalról számolt, hogy ők mennyi pénzt szedtek össze innen-onnan. Még így is lehet, hogy csak nehezen jön ki a 3,8 százalékos hiány. Akkor hova költötték ezt a sok pénzt?

- Ez engem is foglalkoztat, hogy mit csináltak a pénzzel. Nyilván, majd a zárszámadásból kiderül. Sokkal előbb nem nagyon, mert az volt az első lépésük, hogy megszüntették a havi részletes adatszolgáltatást, ezért aztán nagyon keveset lehet tudni arról, hogy mit tesznek. Az első hónapban, júniusban például mindjárt kettőszázmilliárd forinttal megugrott az államháztartási hiány. Úgy könnyű beszélni, hogy nincsenek mögötte adatok. Egyébként mi a gazdasági növekedést tavaly ősszel valóban szerényebbre fogtuk, de ha növekszik a dinamika, akkor az azt jelenti, hogy bevételi többlete is van a költségvetésnek.

- Éppen ezt mondta Matolcsy úr, hogy nyilvánvalóan a növekedés miatt többletbevétel jött be, és ennek ellenére sincs egyensúlyban a költségvetés. Ezért nekik be kellett tenniük ennyi százmilliárdot, hogy meglegyen az előre megtervezett hiány!

- Ők évközben hozzányúltak az adórendszerhez. A társasági adót az ötvenmilliótól ötszázmillióig terjedő szakaszban tíz százalékra lecsökkentették, az öröklési illetéket eltörölték a legnagyobb vagyonokra is. Tehát hoztak közben ilyen lépéseket is, valamint elkezdtek költekezni, például Terrorelhárító Központot hoztak létre.

- Még az utolsó napokban is elkezdtek nagyobb, sokmilliárdos vagy több tízmilliárdos költekezéseket a minisztériumoknál.

- Persze, még szétosztottak. Elsősorban úgy látom, a rendészeti szerveket és az igazgatást támogatják. Ők azt mondják, a zászlójukra tűzték, hogy csökkentik a bürokráciát. Közben elsősorban ezeket az államhatalmi szerveket támogatják. Tehát éppen arról van szó, hogy elköltötték a pénzt.

- Ezzel a váddal nemcsak Önöket próbálják lejáratni, hanem – persze már nekik is mindegy – a Költségvetési Tanácsot is, amelynek nyilvánvalóan látnia kellett volna, hogy a 2010-es költségvetés futóhomokra épül. Hiányzik belőle legalább nyolcszázmilliárd forint és a Költségvetési Tanács nem ezt mondta. Mit mondott annak idején?

- Egyébként a Költségvetési Tanáccsal nagy vitánk volt. Én személyesen is, meg a parlamenti bizottság ülésén is vitatkoztam Kopits György elnök úrral. Ők azt mondták, hogy még konzervatívabban kell tervezni, még többet kell tartalékolni. Tulajdonképpen, amiben megállapodtunk az, hogy vannak bizonyos kockázatok – de akkor még igencsak benne voltunk a válságban.

- A kockázatokat nem mérték ilyen óriásira?

- Szó nincs róla! Egyébként fenn van az interneten, ha még nem törölték onnan. Nyilván előbb-utóbb ezt is megsemmisítik, de még működik a Költségvetési Tanács, a titkársága is, tehát meg lehet nézni, hogy mi volt a véleményük. Valóban, kritikus észrevételeket is tettek a költségvetésről.

- Meg kellett volna szüntetni őket!

- Ez nem jutott eszünkbe, föl se merült bennünk. Egyébként mi hoztuk létre.

- A Nemzeti Banknak milyen kritikája volt annak idején a költségvetéssel kapcsolatban? Ők is kicsit bátornak vagy optimistának minősítették?

- A Nemzeti Bank kockázatokról beszélt, arról, hogy az inflációs várakozásokat hűteni kell. Tehát attól óvtak bennünket attól, hogy a hiány növekedjen.

- Ők mintha 4,3 körüli hiányt jósoltak volna a 3,8 helyett, de nem hetet vagy nyolcat!

- Erre mondtam, hogy ők is úgy fogalmaztak, hogy vannak kockázatok. Nagyjából olyan fél százalékpontos kockázatról beszéltek.

- Mi lett volna, ha nagyjából a Bajnai-kormány politikáját, gazdaság- és költségvetési politikáját folytatják az év további részében, és közben egyszázalékos GDP-növekedés következik be?

- Azt gondolom, akkor sokkal hatékonyabban tudtunk volna kormányozni. Először is a foglalkoztatásban nem visszalépünk, hanem előbbre. Másodszor, nem hoztunk volna ilyen értelmetlen adórendelkezéseket. Talán az a legfontosabb, hogy hagytuk volna normálisan működni a gazdaságot: tehát nem jutott volna eszünkbe extraadókat kivetni, arról nem is beszélve, hogy a jogi környezetet nem módosítottuk volna úgy, hogy a kiegyezésig visszamenőleg lehet módosítani a jogszabályokat, a jogszabályok hatályát!

- Ehhez képest mit szól ahhoz, hogy az ország egyik legismertebb nagyvállalkozója, Demján Sándor tegnap a Magyar Nemzet címoldalán támogatásáról biztosította ezt a gazdaságpolitikát?

- Lelke rajta! Ő most úgy látja, hogy ez a gazdaságpolitika számára kedvező.

- Van olyan gazdasági csoport Magyarországon, amelynek számára kedvező?

- Személyesen minden nagyvállalkozónak kedvező, mert rendkívül előnyösek az adózási feltételek a leggazdagabbak számára. Nyilván ő olyan megrendeléseket fog kapni, amik számára kedvezőek.

- Ő nincs érintve a különadóztatott ipar vagy gazdasági ágak sorában, ugye?

- Nincs érintve. Azok a vállalkozók, akiknek a konkurenciáját esetleg hátrányos helyzetbe hozzák ezek az adórendelkezések, természetesen ezt kedvezőnek ítélik. Nagyon kevesen vannak ilyenek, én inkább azt látom, hogy nem nagyon szólalnak meg azok, akiknek nem tetszik ez a dolog.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái