rss      tw      fb
Keres

Bécsi lap: Interjú Kertész Imrével

 

 

A Kleine Zeitung című bécsi lap Gregor Mayer Kertész Imrével készült interjúját közölte a német dpa hírügynökség alapján Auschwitz bármikor megismétlődhet címmel. Kertész Imre mindenki másnál jobban leírta, hogyan manipulálják a totalitárius diktatúrák az embereket és a nyelvüket. Auschwitz „bármikor megismétlődhet” – figyelmeztet az irodalmi Nobel-díjas.

Kertész Imre Magyarországról származó irodalmi Nobel-díjas veszélyben látja a liberális nyugati világot. „A demokrácia nem tudja megvédeni magát” – mondta a 85 éves író. „Egyidejűleg kellene kifelé védeni és bent fenntartani.”
 

dpa: – Amikor Auschwitz felszabadult, Ön a buchenwaldi koncentrációs táborban volt fogoly. Az Ön számára a felszabadulás két és fél hónappal később érkezett, 1945. április 11-én. Hogyan élte ezt meg?

Kertész Imre: – Ez nagyon bonyolult történet, amelyről hosszan tudnék mesélni. Beteg voltam, és az volt a rendkívüli szerencsém, hogy végül elvittek egy valódi betegosztályra. Ott maradtam addig, amíg az amerikaiak felszabadították a tábort. Amiről nem is tudtam, kivéve azt, hogy a tábor rangidős foglya bemondta a hangosbeszélőbe, hogy „Bajtársak, szabadok vagyunk!”

– Önt 15 éves korában hurcolták el Auschwitzba és Buchenwaldba. Hogyan történt ez?

– Budapesten éltem, és a budapesti zsidókat akkor, 1944 júliusában még nem deportálták. Zsidó fiatalokként azonban valamit dolgoznunk kellett, és még volt valami választási lehetőségünk is. Én egy Shell finomító mellett döntöttem. Egy napon az autóbuszt, amely munkába vitt, megállították Budapesten kívül, és minden zsidónak le kellett szállni. Elhurcoltak minket Auschwitzba. De az én saját történetem nagyon anekdotikus, és nem tulajdonképpen nem is érdekel.

– Miért?

– Teljesen atipikus.

– Akkor mi érdekli?

– A nyelv. Hogyan lehet hatmillió zsidót egyszerűen kiirtani? Milyen nyelven lehet ezt kimondani? Ez nem csupán Auschwitzra vonatkozik, hanem erre az országra, Magyarországra is. Mert a totalitárius diktatúra nyelvezetét először Auschwitzban és Buchenwaldban hallottam, és aztán még egyszer itt, a sztálinista Rákosi-időben és a kommunista Kádár-rezsim alatt ismertem meg.

– Ennek a nyelvnek a vizsgálata vitte Önt arra, hogy megírja a Sorstalanság című regényét?

– Igen. Abban azt a kérdést kutatom, hogy mivé lesz a totalitárius diktatúrák alatt a nyelv, mivé lesz az ember.

– Az Ön könyve azért is szokatlan, mert minden szentimentalizmus nélkül, egy 14 éves fiú perspektívájából beszéli el az auschwitzi túlélés történetét.

– A szerzők a gyerekeket általában giccshez használják. Nos, nálam is előfordul egy gyerek, de nem azért, hogy meghassa a közönséget. Hanem azért, mert a totalitárius diktatúrában az emberek nyelvi artikulációja egy gyerek színvonalára esik vissza. Ezért van az, hogy a fő alak, Köves György számára természetes mindaz, ami természetellenes.

– Ide eljutni alighanem hihetetlen munkateljesítményt követel.

– Tizenhárom évet. A regényen 13 évet dolgoztam.

– Ez is szokatlan.

– Azt a feladatot tűztem ki magam elé, hogy leírjam ennek az új totalitárius nyelvnek a hatását. Arnold Schönberg megszüntette a zenében a tonalitást. Azt kérdeztem magamtól: hogyan lehet a tonalitást prózában kifejezni? Végül felismertem, hogy a próza tonalitása a morál, a kultúra. A konszenzus, hogy ha azt mondom, tévékészülék, akkor azon tévékészüléket értenek. Így jutottam el az atonális prózához. Mert a nyelv megváltozott. Már nem volt konszenzus. Megéltük, hogy összeomlott a kultúra. Már nem volt érvényes az a humanista kultúra, amely Bach idején, a barokk korban még teljes volt.

– Ön újra és újra hangsúlyozza, hogy Auschwitz nem üzemzavar volt.

– Nem üzemzavar volt, nem a történelem kisiklása, hanem szükségszerűség vezetett oda, hogy Auschwitz megtörténhetett. És sok jel utal arra, hogy megismétlődik.

– Milyen jelekre gondol?

– Én már jóval azelőtt, hogy megtörténtek ezek a legutóbbi merényletek és robbantások, azon a nézeten voltam, hogy a demokrácia nem tudja megvédeni önmagát. Hogy nincs tudatában a rá leselkedő veszélynek. Ön például el tudja képzelni, hogy Párizs 200 év múlva muzulmán város lesz?

– Arra gondol, hogy megtámadhatják és lerombolhatják az európai kultúrát?

– Igen. Miért ne? Ha nem találunk demokratikus módot a megvédelmezésére. Ugyanis a támadás éppen úgy, mint az elhárítása erős embereket kíván meg. Nagyon élénken el tudom képzelni, hogy látszólag a demokrácia védelmében cselekszenek, és ezenközben lassan létrejön egy „határőrség”, amely befelé is veszélyes.

– Ettől a migránsok bizonyos száma miatt kell tartani?

– Nem ez a lényeg. Úgy gondolom, hogy az európai kultúrát és az európai értékeket csak akkor lehet megvédeni, ha teljesül a következő két feltétel: hogy a demokráciát kifelé megvédik, és egyidejűleg befelé megőrzik.

– Van erre esély?

– Nem tudom. Talán.


Kertész Imre 1929-ben született Budapesten. Fiatalon elhurcolták Auschwitzba és Buchenwaldba. A Sorstalanság című, Magyarországon 1975-ben megjelent regényével világhírre tett szert. 2002-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Tizenhárom éve küzd a Pakinson-kór ellen, amely egyre inkább korlátozza a munkájában.

 

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal