Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. december 16.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2010. december 18. szombat, 03:37
- Megbeszéljük
Bolgár György: - Önnek megjelent a Jogi fórum nevű hírportálon egy nyílt levele Koltay Andráshoz, a Médiatanács csupa fideszes delegáltjainak egyikéhez, aki szintén egyetemi oktató. És ebben nagyon keményen, azt mondanám, szenvedélyesen kéri tőle számon, hogy adhatta ő a nevét ahhoz a médiaszabályozáshoz, amelynek az utolsó felvonása hamarosan véget ér egy parlamenti szavazással. „Hogy adhatod a neved mindannak a lerombolásához, aminek fontosságát egyetemi oktatóként hirdeted.” Merthogy tegeződtek a levélben. Mit gondol Ön, miért adhatta Koltay András a nevét ehhez, aki ráadásul a Magyar Nemzetben megjelent korábbi cikkeiben messze nem volt ilyen szélsőséges, mint amilyen a médiaszabályozás.
Polyák Gábor: - Ez így van. Ő már korábban is vállalt közéleti szerepet is és szakmailag is tényleg, ahogy a levélben is írom, az eredményei elvitathatatlanok. Mindig is voltak világnézetbeli eltéréseink, de ő volt az a konzervatív jobboldali médiaszakértő, akivel lehetett vitatkozni, aki nem volt a maga igazságának olyan birtokában ami, cáfolhatatlan lenne. És éppen ezért neki és a hozzá hasonló tudományos körökben élő embereknek nagy a felelősségük abban, hogy bizonyos határokat nem szabad átlépni. Arra a kérdésre, hogy ezt a határt végül is ő miért lépte át, én őszintén szólva nem nagyon tudok választ adni.
- Az elmúlt hetekben, hónapokban nem beszélt vele mondjuk barátilag, vagy szakmailag? Vagy nem voltak-e olyan fórumok, megbeszélések, amelyeken mind a ketten jelen voltak? Szóval nem volt alkalma feltenni neki ezt a kérdést?
- Az egyik dolog, ami a levél megírásához vezetett, éppen ez, hogy nem. Nyilván egyébként tényleg el volt foglalva, rengeteg munka szakadt a vállára hirtelen, tehát amióta a Médiatanács tagjaként tevékenykedik, azóta nem volt alkalmunk beszélni. Néhány email-váltás történt, teljesen baráti hangon. És ami nagyon bosszant engem mint kutatót, mint a nyilvánosságban viszonylag gyakran, legalábbis oktatóként megjelenő embert – rengeteg vita zajlott erről a törvényről, rengeteg fórumon ültünk le másokkal nagyon sok körben –, hogy szinte soha nem volt egyetlen ember sem, aki vállalta volna a felelősséget, adta volna a nevét ahhoz a folyamathoz, ami itt zajlik. Egyszerűen tényleg a konzervatív értelmiségi körökből vagy a jobboldali politikai körökből ehhez a törvényhez valójában nem társult arc.
- Az a vicc, hogy társult három is, például a legutóbbi médiatörvényhez. Rogán Antalé, Cser-Palkovics Andrásé és Menczer Erzsébeté. Hát egyikük sem médiával foglalkozó szakember vagy még csak nem is szakember, hanem politikus.
- Én azt szoktam mondani, hogy ők ezt csak írták, de nem olvasták. Tehát nekik ehhez a törvényhez annyi közük sincs, mint Önnek és nekem.
- Vagy úgy is lehet mondani, hogy csak olvasták, de nem írták. Mindegy, a végeredmény ugyanaz. De azt is írja ebben a nyílt levélben, tehát most már ott van a nyilvánosság előtt, hogy nyílt titok, hogy te – vagyis Koltay András – irányítottad az új médiatörvény előkészítését. Ezt honnan tudja?
- Azt merem mondani, hogy nagyjából tíz éve dolgozom ezen a területen, és nagyon sok kapcsolódási pontom van a történet számos szereplőjéhez. A piactól a hatóságon át nagyon sokfelé vannak kapcsolatok, amelyek abból adódnak, hogy képzési programokon, kutatások kapcsán, publikációk kapcsán nagyon sok emberrel kapcsolatba kerültem tanácsadóként is. Tehát azt merem mondani, hogy viszonylag sokan bizalommal fordulnak hozzám, és ilyen módon eljutnak hozzám olyan információk, amelyek nem feltétlenül publikusak. Vártam, hogy egyszer csak hátha publikussá válnak, és nem kell ilyen módon borítani, de ez nem történt meg. És azt gondolom, hogy a felelősség alól kibújni egy ilyen helyzetben a legkevésbé korrekt dolog.
- Amióta megjelent ez a nyílt levele, esetleg kapott-e egy e-mailt Koltay Andrástól?
- Igen, ezt el kell mondanom, hogy nagyon korrekt e-mailt, amiben tudomásul vette a levelet mindenféle sértődés nélkül és megkért arra, hogy hadd válaszoljon rá. Nyilvánvalóan mindenféle erre való jogi kötelezettség nélkül, ez a legtermészetesebb. Ez a levél tele van kérdésekkel. Én őszintén kíváncsi vagyok arra, hogy a kérdésekre vannak-e egyáltalán válaszok. Nagyon várom az ő válaszát és a magam módján mindenképpen segíteni fogom ennek a publikálását is.
- Ez egy nyílt válasz lesz? Vagy ez nem derült ki a levélből vagy az e-mailből?
- Én azt gondolom, hogy mivel ő is hozzászokott ahhoz a közlési módhoz, hogy az ilyen viták a nyilvánosság előtt zajlanak, valószínűleg ez egy nyílt válasz lesz. Ez ügyben tiszteletben fogom tartani az ő kérését. De azt merem gondolni, hogy ebben a helyzetben az ő érdeke is az, hogy valamilyen módon nyilvános választ, nyilvános reakciót adjon.
- Ugye épp az az egésznek a legdöbbenetesebb paradoxonja, hogy a médiáról szóló szabályozás a legteljesebb titoktartás mellett zajlott. Hogy senkit sehol a nyilvánosság előtt meg nem kérdeztek, nem vitatkoztak róla. Itt van, nesztek, vigyétek. Körülbelül így zajlott ez az egész, és ami most a nyilvánosság előtt a parlamentben zajlik, az bizonyos értelemben még rosszabb, mert ott még olyan módosítások is vannak, hogy akkor a legnagyobb kereskedelmi tévéadók fő híradóinak húsz százalékánál többel ne lehessen foglalkozni bűnügyi típusú anyagokkal. Mert hogy milyen fontos a politika, és nehogy már bulvár híradó legyen a bulvár híradó, ami sajnos tényleg az. De az biztos, hogy a szabályozás nem így kell hogy megtörténjen.
- Igen, ezt nem jogi kérdésként kell kezelni, de hát úgy látszik, hogy a legnagyobb kormánypárt vállalhatónak tartja ezt a kezdeményezést.
- Melyek az Önök, az Ön főbb kérdései? Hogy most a nyílt levél tartalmára kérdezzek rá.
- A szabályozás legfőbb kritikája és számomra a legértelmetlenebb része – és azt gondolom, hogy ha ez nem lenne, akkor ez politikailag sokkal kisebb konfliktust kavart volna, tulajdonképpen a nyilvánosság jól járt ezzel a mohósággal, ezzel a súlyos baklövéssel – az, hogy miért nem elégszik meg ez a hatóság azzal, ami jár neki az audiovizuális médiával. Egyébként is, önmagában is szélesedett ahhoz a világhoz képest, amiben az ORTT élt, hiszen az online médiának is van egy audiovizuális része és az Európai Unió e tekintetben valamiféle szabályozást valóban elvár. De miért kellett a nyomtatott sajtót, miért kellett a nem audiovizuális, tehát nem mozgóképes online tartalmakat is a szabályozás hatókörébe vonni, mikor a világ e nélkül is kiválóan működött?
- A kis gömböc mindent felfal alapon. Nem?
- Igen. Ez tényleg csak a kisgömböccel magyarázható, mert egyéb indokot én nem tudnék hozzá társítani.
- És ha már ez volt az ambíciójuk, hogy mindent szabályozni akarnak, akkor ebből következett a részletes tartalom is. Gyakorlatilag az sül ki az összes törvényből, az eddig elfogadottakból is meg az utolsóból is, a most készülőből – vagy hát elkészült, de még ugye nem jóváhagyott –, hogy lényegében teljes szabadságot ad a hatóságnak abban, hogy eldöntse, mit akar szabályozni, hogyan akarja, és ha szabályozott, akkor hogyan akar büntetni.
- Ez így van. Van egy bizonyos törvényi keret, amely egyébként valóban nem lehet nagyon mélyreható. Ugye ez már a beszélgetés előbbi részében kiderült, hogy a jogalkotónak az nem dolga, hogy megmondja, hogy egy híradóban mi van. Tehát itt szükségszerű, hogy vannak bizonyos tág fogalmak. De amikor az egész szabályozás teljesen bizonytalan tartalmú, határozatlan fogalmakra épül, amelyeknek az alkalmazása kizárólag attól függ, hogy a hatóság abba mit lát bele, mennyire jóindulatú vagy rosszindulatú, akkor az egy nagyon veszélyes jogi helyzet. Akkor az, ahogy többször talán Önnel is beszélgettük, már egy súlyos fenyegetést jelent, akkor is, ha nem realizálódik. Ilyen körülmények között a média és a sajtó nem tud szabadon működni.
- Most kaptam egy hírt, ez Önnek is tetszeni fog. Az Index közölte húsz perccel ezelőtt, hogy elkobozta a Népszabadság fotósának gépét az NMHH, vagyis a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság. Nem engedték az épületben dolgozni a fotóriportert és a biztonsági őrök elvették a fényképezőgépét is. Csak akkor adták vissza, amikor távozott. Ez csak egy apró jellemző tünet, nem hiszem, hogy a médiaszabályozás része, de valószínűleg jellemző a gondolkodásra.
- Sajnos nagyon is. Ugye a Népszabadság szerint tegnap is történt vagy a napokban is történt egy másik ilyen atrocitás.
- Egyik atrocitás a másik után. Tegnap a Népszabadság londoni tudósítóját nem engedték oda Orbán Viktorhoz, tegnapelőtt nem közölték Szalai Annamária helyreigazítási kérelmét. Van itt minden. De ebből az következik, hogy ha ilyen incidensek vannak, akkor a hatóság előbb-utóbb élni fog a törvényben biztosított jogaival és a média húzza a rövidebbet ugye?
- Legalábbis az biztos, hogy azzal nem lehet megelégedni, hogy a hatóság megígéri, hogy ők márpedig becsületszavukra nem fognak huszonötmilliós bírságot kiszabni a Népszabadságra. Nem ezt alapozza meg az eddigi tevékenységük.
- Orbán Viktor a napokban valahol Nyugat-Európában, lehet, hogy ez éppen Bécsben volt, azzal védte a médiaszabályozást, hogy ez teljesen európai és minden eleme megtalálható valamelyik európai ország médiatörvényében vagy szabályozásában. Ugye nehéz ezt tényszerűen igazolni, mert huszonhét ország médiaszabályozását valószínűleg senki nem ismeri fejből, de van egy olyan elvi lehetőség mondjuk a miniszterelnök kijelentésének alátámasztására, hogy lehet, hogy a huszonhét közül mindegyikben van egy-egy olyan elem, ami nem túl dicséretes, nem túl jó és korlátozza a média szabadságát, de az biztos, hogy a huszonhét egyikében sincs benne mindaz a huszonhét, ami a miénkben benne van. De ez mondom, csak egy elvi lehetőség. A kérdésem Önhöz inkább az, hogy tud olyan európai médiaszabályozásról, amely akár csak nagy vonalakban is hasonló volna a magyar médiaszabályozás alapelveihez, alapgondolatához?
- Viszonylag sokat foglalkoztunk a kollégákkal az elmúlt években éppen az európai médiaszabályozások összehasonlításával és azért azt elég nyugodtan merem mondani, hogy ez a koncepció, amely a mindent szabályozó törekvést tükrözi, tehát egy hatósági kontroll alá vonni a nyomtatott sajtót és az online médiát, ez nem európai. Erre én nem tudok példát. Szerintem kimondhatjuk, hogy erre nincsen európai példa. És a másik dolog, hogy a közmédia összevonása kapcsán ugye a BBC-t szokták emlegetni, de hát könyörgöm, itt nemcsak a jogszabályokról szól a történet, hanem azt is meg kell nézni, hogy az a szabályozás egy egészen más politikai kultúrában, társadalmi környezetben, kulturális környezetben zajlik. Amit ide átültetünk, az nem az angol BBC lesz, hanem valami magyar, nagyon más, nagyon szörnyű kimenetű történet.
- Ha megpróbálnák az angol BBC-t olyan tartalommal szabályozni, amire esetleg az elvi keretek lehetőséget adnak és amit Magyarországon itt elképzelnek, abból nemcsak angol, hanem országos vagy világbotrány lenne.
- Ez így van.
- Egy dolgot még talán mindannyiunk megnyugtatására. Azért Oroszország Európához tartozik. Ott nem hasonló esetleg a médiaszabályozás?
- Nem tudom, hogy Oroszországban pontosan hogy zajlik ez. Az biztos, hogy éppen a napokban vagy a múlt héten volt alkalmam belorusz és ukrán kollégákkal beszélgetni és ők azt gondolják, hogy a mi problémáink tulajdonképpen luxusproblémák. Itt nem lőnek újságíróra. Úgyhogy ez is egy nézőpont, de bizonyosan nem az, amihez nekünk magunkat mérnünk kell.
- Hát nem arra szeretnénk menni, az biztos.
- Így van.
