rss      tw      fb
Keres

Helyzetkép – 2014. október–november

 

 

A szerk. megj.: Katona Tamás statisztikus, közgazdász, volt pénzügyminisztériumi államtitkár 2010 óta havi rendszerességgel készít elemzéseket a gazdaság és a társadalom helyzetéről. Az alábbiakban a januári elemzésből olvashatnak részeket, Katona Tamás a Galamus olvasói számára válogatta őket a teljes jelentésből, amely itt olvasható pdf-ben.

 

Gazdaság: növekedés – fennmaradt problémákkal

A magyar gazdaság teljesítménye a múlt év eleje óta dinamikusan bővült. A bruttó hazai termék az első háromnegyed évben nyers adatok szerint 3,2 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 3,1 százalékkal nőtt. A növekedési ütem – az előző évek recessziója, illetve stagnálás közeli állapota után – kedvező, a szerkezete azonban a fenntarthatatlanságra, valamint a hibás gazdaságpolitikai orientációra utal; a fejlett országok növekedése a magas hozzáadott értékű, nagy jövedelmezőképességű szolgáltatásokra épül, a magyar gazdaság bővülése pedig a mezőgazdaságra, az iparra és az építőiparra.

Az első háromnegyed év adatai alapján megállapítható, hogy a magyar gazdaság – az alacsony bázishoz képest – a múlt évben erőteljesen bővült, a bruttó hazai termék vélelmezetten 3,1–3,2 százalékkal nőtt. Az Európai Unióban ennél gyorsabban csupán Írország teljesítménye emelkedett (előzetes számítások szerint 4,5–4,6 százalékkal). Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján végzett számítások szerint a magyar gazdaság növekedése gyakorlatilag megegyezett Nagy-Britannia és Lengyelország hasonló mutatójával. Ez az eredmény tehát mindenképpen jelentős előrelépés: a korábbi évek recessziója és stagnálása után 2013-ban 1,5 százalékos, a múlt évben pedig 3 százalékot meghaladó dinamika jellemezte a gazdaságot.

Az első látásra megnyugtató adat mögött a 2010. évi kormányváltás óta kialakult feszítő problémák változatlanul fennmaradtak a magyar gazdaságban, és 2015-ben ismét ezek határozzák meg a gazdasági növekedést, s a lecsúszásunkat jelentik a környező országokhoz képest. A konfrontatív, kiszámíthatatlan gazdaságpolitika ellehetetleníti a gazdaság normális működését, nem indulnak magánberuházások, menekül a működőtőke. Megjegyzendő, hogy a tavalyi kiemelkedő növekedés ellenére a magyar gazdaság teljesítménye éppen csak elérte a 2008. évi válság előtti szintet, míg a térségünk országai azóta 5–10–15 százalékkal növekedtek.

A múlt évi dinamikát egyszeri tényezők determinálták. Közülük a legfontosabb elem az uniós források koncentrált felhasználása volt, amivel az előző évek – szintén a kormányzati magatartás folyományaként előállt – lemaradását próbálta kapkodásokkal teli forráslehívással és erőltetett ütemben megvalósított beruházásokkal pótolni a kormány. Ennek következtében a múlt évben a hétéves uniós fejlesztési ciklus támogatási összegének csaknem egyharmada érkezett a magyar gazdaságba. Ezért jelentősen bővült a beruházási tevékenység és az építőipar kibocsátása. A tavalyi évben a járműipari nagyberuházások befejezésével dinamikusan nőtt az ipar kibocsátása, továbbá az előző évihez hasonlóan kiemelkedő eredményt produkált a mezőgazdaság. Ehhez társult a múlt évben érvényesített választási gazdaságpolitika, amely hozzájárult a fogyasztás bővüléséhez. Igaz, ez nem járt együtt a társadalmi feszültségek csökkenésével, sőt nőtt a jövedelmi szegénység és társadalmi kirekesztettség körülményei között élők száma, a szegénység pedig nem csupán tovább terjedt, hanem mélyült is, és egyre több a nélkülözni kényszerülő, sőt éhező gyerek.

A kormány egyre erőteljesebben avatkozik be a gazdaságba, felrúgja a piacgazdaság elemi normáit, drasztikusan átalakítja a tulajdonviszonyokat, és már nem titkoltan büntető jelleggel vet ki adókat. Mindezek következtében az idei évben szükségszerűen visszaesik a növekedés dinamikája, a bruttó hazai termék legfeljebb 2 százalékkal emelkedhet, és a következő években ez az ütem – gyökeresen más gazdaságpolitika hiányában – tovább hanyatlik. Ez pedig azt jelenti, hogy térségünkben ismét az utolsó helyre süllyedünk vissza.

Bővülő foglalkoztatás: a versenyszférában még mindig csak a 2008-as szint

A múlt év első tizenegy hónapjában – a gazdasági növekedéssel összhangban – a valóságban is érzékelhetően nőtt a foglalkoztatottak száma. A rendelkezésre álló adatok alapján az első háromnegyed évben 220 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban. Ennek a növekménynek egyharmadát adta a közmunkások, valamint – kisebb részben – a külföldön dolgozók számának emelkedése, míg kétharmadában a munkaerőpiac bővülése alapozta meg a többletfoglalkoztatást. A versenyszférában 100 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel azt megelőzően; az új dolgozók jelentős része a feldolgozóiparban, ezen belül is főként a járműgyártásban és a kapcsolódó beszállító ágazatokban, valamint a kereskedelemben talált munkát. A korábbi évek stagnálása után látványosan bővülő foglalkoztatás még mindig csak odáig jutott el, hogy a múlt évben már ismét annyian dolgoztak a versenyszférában, mint a 2008. évi válságot megelőzően.

A közfoglalkoztatás intézményénél a kormány fontos szempontnak tartja, hogy ezzel jelentősen javítsa a statisztikát. A regisztrált munkanélküliek száma a múlt év októberében közel 400 ezer fő volt. Azóta a kormányzat nem tett közzé adatokat a nyilvántartásban szereplő munkanélküliekről. Január elsejével ugyanis megszűnt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, a kormány döntése szerint a hivatal beolvadt a Nemzetgazdasági Minisztérium apparátusába. Az átszervezés indoklásában magyarázatként az szerepelt, hogy nem működött megfelelően a munkaügyi szervezet. Kérdés azonban, hogy a minisztériumon belül hatékonyabban lehet-e ellátni a munkaügyi szolgáltatással kapcsolatos operatív feladatokat, már amennyiben ezt valóban szolgáltatásként értelmezi a kormány. Úgy tűnik, egyáltalán nem. A munkaügyi szervezet integrálása a minisztériumba még közelebb viszi ezt a tevékenységet és pénzügyi forrásainak kezelését a politikához. A közigazgatási szerveknek a mindenkori hatályos szabályozási környezetben van egy bizonyos szakmai autonómiája – amennyiben ez a jelenlegi kormányzás mellett még egyáltalán értelmezhető –, amely ezáltal megszűnt. Megjegyzendő, hogy önmagában az is sajátossága és egyben jellemzője az Orbán-kormányoknak, hogy nincs önálló munkaügyi minisztériumuk, de 2014-ig a szakmai felügyeletet és irányítást gyakorló minisztérium mellett a foglalkoztatási szolgálat minden kormányzati ciklusban önálló közigazgatási szervként működött. Úgy tűnik, a kormányzatban uralkodó káosz elérte a munkaügyi igazgatást. A munkaügyi hivatal megszűnéséről rendelkező kormánydöntés decemberi közzététele óta a munkaügyi apparátus nem működőképes.

Árak: kettős hatás – a világpiaci árak esése, a forint gyengülése

Érzékelhető dezinflációs folyamat megy végbe a magyar gazdaságban. A termelői árak csökkenése az energiahordozók látványosan mérséklődő árszintjének, míg a mezőgazdasági árak esése a kedvező termésnek és a világpiaci tendenciák érvényesülésének köszönhető. A fogyasztói árak vártnál nagyobb mértékű csökkenésében több hatás egyidejűleg érvényesül: a háztartásienergia-ár mérséklődése, a még mindig szerény kereslet mellett a világpiaci árak esése egyelőre erőteljesebb hatást gyakorol az áralakulásra, mint a forint gyengülése.

Keresetek és családpolitika: a családok több mint egyharmada él jövedelmi szegénységben

A KSH közzétette a családi adókedvezmény figyelembevételével számított nettó kereset alakulását tükröző harmadik negyedévi adatokat. A legfrissebb információk megerősítik a korábban is tapasztaltakat, hogy a gyermekes családok többségében az adókedvezmény ellenére a reálkereset lassabban nőtt, mint a gyermek nélküli háztartásokban; az egykulcsos – torz – jövedelemadó ugyanis olyan mértékben részesíti előnyben a magas bérrel rendelkezőket, hogy ezt nem képes kompenzálni a gyerekek után járó adókedvezmény. A gyermek nélküli foglalkoztatottak reálkeresete az első háromnegyed évben 3,3 százalékkal, az egy gyermeket nevelő családoké 2,6 százalékkal, míg a kétgyermekeseké 2,5 százalékkal emelkedett. Ettől eltérően alakult a három vagy annál több gyermeket nevelő családok jövedelmi pozíciója: a reálkereset ebben a körben jelentősen, 15 százalékkal nőtt. Ennek oka, hogy ebben a családtípusban a nettó kereset emelkedését segítette az, hogy a múlt évben már a járulék terhére is lehetett érvényesíteni a családi adókedvezményt. Így a nagycsaládosoknak a korábbinál nagyobb hányada tudta jelentős részben vagy teljes egészében igénybe venni a kedvezményt. A korábbi években az adóból történő leírás teljes körű érvényesítéséhez 620 ezer forintos bruttó kereset kellett, a múlt évben pedig 290 ezer forint. A kétkeresős háromgyermekes családok jelentős része így már élhetett a kedvezménnyel, míg az egykeresős családokban ezt továbbra is csak részlegesen vehetik igénybe.

Az adókedvezmény változatlanul csak a foglalkoztatottakon segít, a munkanélküliek súlyos anyagi gondjait nem enyhíti. A családi adókedvezmény ugyanis nem jelent érdemi segítséget egy széles kör számára, így hozzájárul a társadalom kettészakításához, és a gyermekek növekvő hányadának nélkülözéséhez. A családi pótlék elértéktelenítése az adatok tanúsága szerint már eddig is súlyos következményekkel járt, és óriási veszélyt jelentene, ha a kormány megvalósítaná azt a tervét, hogy munkaviszonyhoz köti a családi pótlék folyósítását. Sajnálatos módon ennek az ötletnek a megvalósítására utal az a törvénymódosítás, amely szerint a családi pótlékot a jövőben nem a Magyar Államkincstár, hanem az illetékes kormányhivatal járási hivatala folyósítja; azaz a politikától még viszonylagosan független intézmény helyett egy erősen átpolitizált hatóság, amely egyébként a szükséges tárgyi és informatikai feltételekkel sem rendelkezik a feladat ellátásához. A kormányzat családpolitikájának következményeként a gyermekes családok több mint egyharmada, 35,3 százaléka élt tavaly a jövedelmi szegénység és társadalmi kirekesztődés körülményei között. Az egyszülős családok ennél is nagyobb kockázatnak voltak kitéve: megdöbbentően magas arányban, 61,5 százalékban érintette őket ez a veszély. A kormány kirekesztő társadalompolitikája azt eredményezte, hogy a gyermek nélküli háztartásoknak is több mint egynegyede, 25,7 százaléka kényszerült hasonló körülmények között élni. A társadalmi feszültségeket generáló kormányzati felfogás következményeként a 18 éven aluli fiatalok elképesztően magas hányada, 41,4 százaléka élt a jövedelmi szegénység és társadalmi kirekesztettség állapotában.

Az államháztartási hiány 3 százalék alatt tartásának ára

A november végi adatok egyértelműen mutatják, hogy a kormány két célra koncentrál: 3 százalék alatt legyen a 2014. évi államháztartási hiány, és kimutatható legyen a GDP-arányos államadósság csökkenése. Mindkét cél nagy valószínűséggel teljesül; az államháztartási hiány 2,5 százalék körül lehet, azaz érzékelhetően alatta marad az uniós kritériumként meghatározott értéknek. Ennek azonban nagy ára van. A gondok egy része tartalmi, és a kormányzati filozófiából következik, más része a költségvetési gazdálkodás dilettantizmusára vezethető vissza. Egyre erőteljesebben érződik az államháztartásban az a politikai törekvés, amely mélyen leértékeli a közjó szolgálatát, csak meghatározott – meglehetősen torz – logika szerint, kizárólag célzott csoportokat hajlandó finanszírozni. A négy éve következetesen érvényesített magatartás nyomán erősen eltorzult a költségvetés, és a bruttó hazai termék arányában jelentősen csökkent az egészségügyre, a közoktatásra és a felsőoktatásra fordított közpénz, a szociális kiadások pedig drasztikusan visszaszorultak. A kormány nem is titkolt célja szerint csak az arra érdemesített csoportokat kívánja közpénzből támogatni, ennek megfelelően osztja a forrásokat. Ennek a felfogásnak a megvalósulása az államháztartás bevételi oldalán az adórendszer erőszakos átalakítása, amely az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével több száz milliárd forintot hagyott a magas jövedelműeknél, és amelyet az adójóváírás eltörlésével gyakorlatilag az átlag körüli keresettel rendelkező többségtől vont el.

Oktatás és egészségügy helyett a túlcentralizált állam működtetése és presztízsberuházások

A közszolgáltatások leépítésével felszabadított forrásokat olyan célokra költik el, amelyek a kormányzati szándékokat leképezik: számottevően drágult a bürokrácia fenntartása a túlcentralizált állam működtetésének következtében, nőtt a rendvédelemre, a büntetés-végrehajtásra, az adóhatóságra fordított kiadások mértéke. Sorra épülnek a stadionok, és jut közpénz a kormányzati presztízsberuházásokra; egy részüket – törvényellenesen – az MNB finanszírozza. 2014-ben – a jegybanki forrásokat nem számítva – több mint 200 milliárd forintot költött a költségvetésből a kormány vagyonelemek megvásárlására, azaz az állami vagyon nehezen indokolható gyarapítására, és ez csupán a már teljesedésbe ment ügyleteket tartalmazza, az idén lezáruló üzletekét, mint a Budapest Bank megvásárlása, nem. Az állam így jutott bankhoz és gázszolgáltatóhoz, energiatárolóhoz, sőt még járműjavító üzemhez is. A vállalkozások adóztatása a források minden áron való megszerzési kényszere miatt – ha lehet – még a korábbihoz képest is torzul: a különadók egyre szövevényesebb, mára már a büntető jelleget sem nélkülöző rendszere végképp kiszámíthatatlanná teszi a gazdaságpolitikát. Úgy tűnik, jelenleg már nemcsak arról van szó, hogy menekül a működőtőke, ezt a szolgáltatási ágazatban – rövidlátóan – a kormány maga is ösztönzi.

A szakértelem egyre súlyosabb hiánya

A torz szerkezetben így teljesíti a kormány a hiánycélt. A gazdálkodás mechanizmusa tovább rontja a helyzetet, mert a szakértelem egyre fájóbb hiánya megakadályozza a költségvetési szervek normál működését. Mivel nem érvényesül a minimális előrelátás sem, a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetése túlbiztosítja magát, és az év végén próbálja korrigálni az intézményi finanszírozás anomáliáit. Így előre nem tervezhetően folyósítják például az egészségügyi intézmények támogatását, amellyel a gyógyító tevékenységben az alulfinanszírozottságot tovább rontja a szervezetlenség. Az év utolsó heteiben osztott ki például az államháztartásért felelős minisztérium értelmetlenül tartalékolt összegeket, amelyeket a jogszabályi keretek betartásával nem lehet célszerűen felhasználni. Így az év végén a költségvetési gazdálkodásban a szokásosnál is nagyobb káosz alakult ki. Ezért haladta meg november végén is a 100 milliárd forintot a költségvetési szervek tartozásállománya, ezen belül is a 65 milliárdot az egészségügyi szolgáltatók – többségében 60 napon túli – adóssága, ezért van az, hogy a szállítók jelentős része csak készpénzért szállít gyógyszert és más létfontosságú anyagokat a kórházaknak.

Az államadósság csökkenése csak látszat

A kormány szinte kultikus kérdésnek tekinti az államadósság csökkentését. Ennek kimutatása a 2014. év végével újabb sikerként könyvelhető majd el. Csupán a látszatról van szó, az államadósság a bruttó hazai termék arányában 2010 óta ugyanis érdemben nem csökkent, és – a 2015. évi költségvetés, valamint a jelenlegi gazdaságpolitika tükrében – erre a jövőben sincs esély. A kommunikáció ettől két okból is eltér: az Eurostat módosította a GDP-számítás módszertanát. Ennek megfelelően a KSH visszamenőleg átszámolta a GDP-adatok hosszú idősorát, amellyel megemelte a bruttó hazai termék folyóáras értékeit. Ennek megfelelően például a 2013. év végi államadósság ráta 2,1 százalékponttal csökkent a GDP 79,4 százalékáról 77,3 százalékra. A kormány eddig a kommunikációjában a korrigált 2013. évi GDP-arányos államadósságot a 2010. évi eredeti adattal hasonlította össze, amely módszertanilag nem helytálló. A másik kommunikációs lehetőség a kormány számára a költségvetési felelősségi törvényben rejlik, amely azt a meglepő előírást tartalmazza, hogy az év végi államadósságot mindig az előző év végi árfolyamon kell számításba venni. Ez a megoldás természetesen szemben áll a racionalitással, hiszen a devizában fennálló adósságot az aktuális, és nem az egy évvel korábbi árfolyamon kell törleszteni. Ezek természetesen csak kommunikációs célú ügyeskedések.


Miért emelkedik látens módon a bruttó államadósság?

Ennél nagyobb gond, hogy a bruttó államadósság látens módon jelentősen nőtt 2014-ben. A kormány a választási kampányhoz időzítve látványos gesztusok közepette átvállalta az önkormányzatok adósságának döntő részét, 1340 milliárd forint erejéig, így – az MNB adatai szerint – az önkormányzatok összes adóssága a harmadik negyedév végén mindössze 41 milliárd forintot tett ki. Ez értelemszerűen nem változtatta meg az államadósság összegét, mert ezzel csak az államháztartás alrendszerei – a központi és az önkormányzati alrendszerek – közötti átcsoportosítás történt. Azóta azonban meglepő gyorsasággal emelkedik az önkormányzati cégek adósságállománya, amely november végére meghaladta az ezer milliárd forintot. Az adósság ilyen ütemű növekedésének két oka van. Az egyik: a kormány jogszabállyal megszigorította az önkormányzatok eladósodását, így a valóban alulfinanszírozott önkormányzatok a saját cégeiken keresztül próbálnak forrásokhoz jutni. A másik ok is tanulságos: a közműszolgáltatások hatósági árának ésszerűtlen mértékű csökkentése az érintett cégeket szükségszerűen veszteségbe kényszerítette, s ennek a folyamatnak még csak az elején járunk. Már a közeli jövőben egyre több önkormányzat kényszerül majd arra, hogy a szolgáltató cégei veszteségét legalább részlegesen megtérítse, mert különben veszélybe kerül a víz-, a csatorna- vagy a kéményseprő-szolgáltatás a településeken. A kormányzati terv szerint ezeket a szolgáltatókat is államosítják, akkor azonban a központi költségvetésnek kell megtérítenie az adósságot, amely így már emeli a bruttó államadósság szintjét.

 

Katona Tamás közgazdász

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal