Vörösiszap-katasztrófa VIII – A múlthamisítók szabadsága II.
- Részletek
- Napi apró
- 2010. december 15. szerda, 06:17
- Mihancsik Zsófia
A Magyar Országgyűlés tele van önleleplező beszéddel. Mondhatnám. Mondhatnám, ha nem tudnám, hogy önleleplező módon csak az beszélhet, aki takargat valamit. A helyzet rosszabb. A Magyar Országgyűlésben már nem is takargatnak. Büszkén vállalják a vállalhatatlan: azt, hogy már a látszat kedvéért sem tartják magukat sem a szabályokhoz, sem az alapelvekhez, és hogy politikai bosszúra használják népképviselői felhatalmazásukat.
Hétfőn a parlamenti kérdezz-felelekben felszólalt Kepli Lajos, jobbikos képviselő, a Jobbik-kezdeményezte vörösiszap-vizsgálóbizottság megválasztott elnöke. Felszólalásának címe ez volt: „Vörösiszap-bizottság: indul az elszámoltatás”.
Ezzel szemben, a vonatkozó országgyűlési határozat szerint, a vizsgálóbizottság elnevezése: „A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett katasztrófáért viselt felelősség feltárásával és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozásához szükséges feladatok meghatározásával foglalkozó országgyűlési vizsgálóbizottság.” Ami rendben is volna. Ki kell vizsgálni a felelősséget (hogy miért országgyűlési bizottságnak, miközben ezer szervezet és szakértő, és majd nyilván a bíróságok is vizsgálódnak, azt nem tudom), és meg kell akadályozni a jövőbeli katasztrófákat. Ám ezzel vége is a rendnek. Az országgyűlési határozat első, második, harmadik és ötödik pontja ugyanis nem vehető komolyan. A negyedik pont miatt. Mert a negyedik pont nemcsak a korábbi és későbbi pontok komolyságát vonja kétségbe, hanem megelőlegezi a jövő novemberre tervezett végeredményt is. Ugyanis a bizottság már most tudja, hogy felelősöket bizony kell találni, hogy milyen körben kell keresni és hogy kizárólag ebben a körben kell majd megtalálni őket. „A vizsgálat tárgya annak feltárása, hogy milyen mulasztások vezettek a Kolontár melletti vörösiszap-tározó gátjának átszakadásához, a tározó építése és fenntartása során milyen esetleges visszaéléseket követtek el. Milyen felelősség terheli ez ügyben az előző ciklus kormányzatához, konkrétan Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökhöz köthető érintett vállalatokat, vállalkozókat, illetve történtek-e a korábbi kormányzathoz, vagy a korábbi kormányzat által irányított egyes közigazgatási szervezetek által elkövetett olyan hatósági vagy egyéb adminisztratív visszaélések, amelyek e katasztrófa bekövetkezését lehetővé tették” – áll a negyedik pontban (a nyelvi zűrzavarért ismét nem én vagyok a felelős).
Ezt hívják prekoncepciónak. Azt az eljárást meg, amelyik prekoncepció alapján zajlik, koncepciós eljárásnak.
Ha bárkinek kétsége volna, Kepli Lajos idézett felszólalásában kétséget sem hagy efelől. „A Bakonyi-család áldásosnak nem éppen nevezhető tevékenységéről” beszél. A „Bakonyi-klánról és a Gyurcsány–Apró-klánról”. A környezetvédelmi kötelességvállalásról, „amelyet az iparágat bezsebelő elvtársak a mai napig sem teljesítettek”. Arról, hogy „a gátlástalan rablóprivatizáció a mai napig biztosítja a szocialista párt pénzügyi és gazdasági hátterét, egyben hozzásegítette őket ahhoz, hogy akaratunk ellenére még mindig a parlament padjait koptassák.” Ez is a vizsgálóbizottság elnökének mondata. Azé a bizottságé, amely a valóság és az igazság feltárására hivatott. Ha ugyanis nem arra, akkor most ezennel bejelentem, hogy megtagadom az adófizetést, mert koncepciós vádakat keresgélő és felállító népképviselőket akkor sem vagyok hajlandó fizetni, ha honfitársaim voltak olyan vakok, és megválasztották őket. És mivel a hasonló katasztrófák megelőzése, bocsánat, a hasonló „emberi mulasztások” megakadályozása is célként szerepel az országgyűlési határozatban, Kepli Lajos nem rest, ennek is pontosan megelőlegezi a végső tartalmát. „De kérdem én: mikor lesznek végre az elvtársak cellatársak is egyben. Ahogy a Jobbik a választási kampányban is ígérte, megkezdjük végre a valódi elszámoltatást. Húsz évet a húsz évért.”
Szóval. Megismétlem. Parlamenti vizsgálóbizottságot akkor hoznak létre épeszű demokráciákban épeszű népképviselők, ha különleges felhatalmazásaikra valamilyen okból szükség van ahhoz, hogy a maguk eszközeivel hozzátegyenek valamit az erre hivatott nagy számú szervezet és szakember vizsgálódásához, nem másért, a valóság és az igazság kiderítéséért. Azért nem hozunk létre vizsgálóbizottságot, hogy a saját előítéleteinkre hivatalos parlamenti pecsétet üssünk. Azért sem, hogy a politikai ellenfeleinkkel leszámoljunk. Azért sem, hogy a privatizációt újrakezdhessük, azaz a politikai leszámolás következtében gazdátlanná vált javakat újra eloszthassuk, immár a saját klientúránknak. Nem hozunk létre vizsgálóbizottságot azért sem, hogy igazoljuk a saját földhözragadt, sötét indulat és sárga irigység színezte véleményünket a magyar privatizációról. Amely véleményünknek nagyjából annyi a tartalma, hogy milliárdos értékű (?!) állami vagyonokat pazaroltak el bagóért, hogy csupa arra méltatlan komcsi helyezkedett úgy, hogy megszerezhesse a nép tulajdonát, és hogy mindenki, aki ma milliárdos, élősködő tolvaj és börtönbe vetendő gazember, sőt ma már gyilkos is. Kivéve persze azokat, akiket a mindig is makulátlan Fideszhez kötöttek az érdekeik (lásd például Parragh Lászlót, akivel szemben Tolnay Lajos 2000-ben [!] elvesztette a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöki tisztségéért folyó versenyt): őket nem bántjuk, nem szidjuk, nem gyanúsítjuk, nem vizsgáljuk, még a nevüket sem vesszük a szánkra. A vizsgálóbizottság ezen túl a „valódi elszámoltatás” című demagóg és néphergelő választási ígéret teljesítésére sem való. És végképp nem való arra, hogy embereket a fent felsoroltak alapján, előre elhatározott módon és főként vétkességüktől függetlenül meghurcoljunk és tönkretegyünk.
Ez a vizsgálóbizottság nevet méltatlanul bitorló, kifejezetten koncepciós vád gyártására és a valóság célzatos meghamisítására felállított testület immár a második az alig néhány hónapja megalakult magyar országgyűlésben. És nemcsak e tekintetben vallhatja elődjének a másikat. Hanem azért is, mert a nem egy ügyben hallgatólagos szövetségesek, a Fidesz és a Jobbik képviselőinek aláírásai mellett ezúttal is ott díszelegnek az LMP-sek aláírásai a bizottság felállítását kezdeményező határozattervezet alatt. Az a párt, amelyik hajlandó a nevét adni egy ilyen kezdeményezéshez, egy ilyen szövegű határozattervezethez, egy nyíltan koncepciósnak szánt eljáráshoz – és amely ráadásul nap mint nap verbálisan is kiéli engesztelhetetlen gyűlöletét és megvetését, amelyet egy másik, sokunknak bármennyire is nem tetsző, de vitathatatlanul demokratikus parlamenti párt iránt táplál –, nem hiszem, hogy érvényesen szólalhatna meg a jövőben a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok védelmében. Mert sajnos alapkérdésekben nem Más, mint jobboldali versenytársai.
Arról már ne is beszéljünk, hogy ez a másik, sokunknak nem tetsző, de vitathatatlanul demokratikus párt aztán csont nélkül megszavazta a bizottság felállítását (Göndör István kivételével: az övé volt az egyetlen „nem” szavazat a teremben a 364 „igen” mellett). A bátrabb MSZP-sek jelen voltak, de nem nyomtak gombot. Gyurcsány Ferenc nyomott: igent.
(Mihancsik Zsófia)
Illés Zoltán és a katasztrófa - I.
Vörösiszap-katasztrófa – II. – Három szál
Vörösiszap-katasztrófa III. - Az etnikai alapú segítség és ami mögötte van
Vörösiszap-katasztrófa IV – Szakemberi felelőtlenség vagy államtitkári rémhírterjesztés?
Vörösiszap-katasztrófa V. – Bizonyítékokat!
Vörösiszap-katasztrófa VI. – A múlt jelene
Vörösiszap-katasztrófa VII. – Vádaskodok és hazudozok
