Transzilvánizmus 1919-ben
- Részletek
- Napi apró
- 2010. december 14. kedd, 00:36
- Balogh S. Éva
Lendvai L. Ferenc igen érdekes cikket írt néhány napja a transzilvánizmusról. A transzilvánizmus az a politikai törekvés, amely a történelmi Erdélyt, mind a Regáttól, mind pedig Magyarországtól különálló, saját hagyományokkal rendelkező régiónak tekinti. Ehhez szeretnék egy rövid történelmi lábjegyzetet fűzni.
Attól félek, hogy még történelmi körökben sem jól vagy egyáltalán nem ismert az a román törekvés 1919-ből, amely magyar-román kiegyezést, illetve az Osztrák-Magyar Monarchiához hasonló, közös magyar-román államot szeretett volna létrehozni. A román hadsereg a Tanácsköztársaság összeomlása után, 1919. augusztus 3-án elfoglalta Budapestet, és hamarosan világossá vált mind a magyarok, mind pedig a nagyhatalmak budapesti képviselői előtt, hogy a román kormánynak meglehetősen ambiciózus tervei vannak Budapesten. A román csapatok megérkezése után hamarosan megjelent egy erdélyi román politikus, Ioan Erdeli (magyar nevén Erdélyi János), akit jól ismertek Budapesten, hiszen a Román Nemzeti Párt egyik prominense volt, aki Ştefan Cicio Poppal, Alexandru Vaida-Voevoddal, Iluiu Maniuval és Aurel Vladdal együtt tárgyalásokat folytatott Jászi Oszkárral az erdélyi románok területi autonómiájáról. Erdeli ugyan Erdély Romániához csatolásának volt a híve, ugyanakkor a két ország jövőbeni jó kapcsolatát is szerette volna előmozdítani. Néhány nappal később megjelent Budapesten a román miniszterelnök, Ion I. C. Brǎtianu személyes képviselője, Constantin Diamani, egy magas rangú román diplomata, akinek egy magyar-román kiegyezés útját kellett volna egyengetnie.
Erdeli augusztus első napjaiban Friedrich István, az akkori magyar miniszterelnök értésére adta, hogy Romániának és Magyarországnak külön fegyverszünetet és békét kellene kötni, ami után egy német- és szlávellenes szövetség jöhetne létre, s ez idővel talán egy kettős monarchia megalakulásához is vezetne.
A román-magyar titkos tárgyalások jó két hónapig tartottak, de a magyar kormány helyzete olyan labilis volt, hogy az is napról napra változott, lehet-e egy magyar-román kibékülésből egyáltalán valami. A dokumentumokból világos, hogy a Friedrich-kormány miniszterei maguk sem tudták eldönteni, milyen irányban kellene a magyar kormánynak tapogatóznia. Rövid ideig volt olyan külügyminiszter is, aki Jugoszláviára építette volna a magyar külpolitikát, és voltak olyanok, akik csak a nagyhatalmakban bíztak. Volt egy-két kormánytag is, aki Romániával szimpatizált.
Budapesten a románok gyakoroltak nyomást a Friedrich-kormányra, hogy üljenek már le végre, és tárgyaljanak, míg a másik oldalon Horthy Miklós Nemzeti Hadserege próbálta tönkretenni a budapesti kormányt. Horthy nagyon nem szerette a szerinte túlságosan liberális Friedrich-kormányt, és nem bízott meg benne. Ráadásul ott voltak a nagyhatalmak képviselői, akik azt tanácsolták a magyaroknak, hogy még véletlenül se álljanak szóba a románokkal.
Egy teljes hónap után végre a Friedrich-kormány elhatározta, hogy komolyan fog tárgyalni a románokkal. Erre pedig Bethlen Istvánt kérte fel Friedrich. A Tanácsköztársaság idejében a szegediek, sőt a legitimisták is kapcsolatba léptek a románokkal: katonai segítséget kértek tőlük és a segítségért állítólag még Szent István koronáját is felajánlották volna a román királynak. Mindenesetre Bethlen már kormánytámogatást is élvezve tárgyalt Erdelivel, aki természetesen azonnal mindent jelentett a magyar fővárosban tartózkodó Constantin Diamandinak, illetve Brǎtianunak.
A végén semmi sem lett a román-magyar tárgyalásokból, egyrészt mert a magyar külügyminiszter, Somssich József olyan követelésekkel állt elő, amelyeket a román kormány nem volt hajlandó elfogadni, másrészt mert a tárgyalások egyáltalán nem maradtak titkosak. A magyar fél mindennap elmondta a nagyhatalmak angol és amerikai képviselőinek, mit is akarnak a románok. Az azonban biztos, hogy a magyarok beleegyeztek volna egy román-magyar monarchia megalakulásába, ha Erdély autonómiát kapott volna.
Egy lábjegyzet a történelmi lábjegyzethez. Ha 1919-ben Friedrich István helyett Orbán Viktor lett volna Magyarország miniszterelnöke, akkor minderről ma jóval kevesebbet tudnánk. A nagyhatalmak képviselői beszámoltak ugyan feletteseiknek mindarról, amit Somssich és mások elmondtak nekik a tárgyalások menetéről, de a részleteket én a kabinet jegyzőkönyveiből és a hozzájuk csatolt memorandumokból tudtam meg.
