rss      tw      fb
Keres

Záptojásszag – 2.




Nem hiszek a fülemnek.


Egy nappal a hetek óta zajló, sorsfordító tüntetéssorozat legutóbbi eseménye után (Nincs hova hátrálnunk) ezt kell hallgatnom egy állítólag liberális szellemiségű adón: „hűhalopnak – jajderémes – urizálástisrosszul – bezzeghaénakkorkijönazapeh – (márnemúgyhívják – deakkoris) – nagyanyámétisnézi – orbánmészárosrogán – mégismitképzelnek – guccitlenget – pedigőtkéne”.


Az ATV Parlament című műsorát hagytam bekapcsolva.


Kétségtelen, hogy a műsor egyik vendége, Lendvai Ildikó, mint mindig, most is tudott jókat mondani: Orbán szándékosan használja szitokszóként az „amerikai” jelzőt (ld. a fékek és ellensúlyok eredete), mert a néphülyítés érdekében még arra is képes, hogy olyan műveletlennek mutassa magát, amilyen nem lehet. A jogi egyetemen neki is kellett tanulnia politikatörténetet.


Ez adandó alkalommal megvilágító erejű összefüggés lehet, amennyiben a publicisztikák mezején járunk (ahol egyébként Lendvai Ildikó maga is sűrűn jár). Ám itt most egy tévés esti elemzőműsort nézünk, amely pedig – kivált, ha szociológus a műsorvezetője (Somogyi Zoltán) – nem tehet úgy, mintha publicisztikák szóbeli változatainak felvonultatása lenne a feladata.


Egy ilyen műsornak az volna a funkciója, hogy elsőként kezdje el feldolgozni a tényt: a tüntetéssorozat résztvevői nagyon határozottan és egységesen kiléptek a kormány által fenntartott értelmezési keretekből (egyhitrendszer, származási identitás mint önérték, politizálás helyett fantomokkal vívott szabadságharc, feltétlen tekintély- és vezértisztelet), és visszahozták a köztársasági lét normális fogalmi elemeit (társadalmi szerződés, egyenrangúság, szolidaritás a gyengékkel és elesettekkel, állampolgári öntudat és aktivitás).


A keddi esemény ráadásul, a József nádor téren lezajlott szakaszában, egy jelentős áttörés folytatása is volt. Az áttörést nemrég a kerekesszékesek hajtották végre, akik elsőként szerveztek olyan tüntetést, amelyen maguk az elestettek, a kiszolgáltatottak szólaltak meg és képviselték hangosan az érdekeiket. Olyanok előtt is megnyitva ezzel az utat, akiknek ez a hangos képviselet esetleg a szó szoros értelmében elérhetetlen feladatot jelent.


Ilyen például a fogyatékokkal élőket és támogatóikat tömörítő Rehab Critical Mass egyik ötletgazdája is, aki szintén felszólalt a József nádor téren. A születésekor agyvérzést elszenvedő Kiss Csaba csak nagy nehézségek árán tud artikulálni, ezért a mondatait tolmácsolni kellett.


Annál bátrabb lépést, mint az ő felléptetése, elképzelni sem lehet.


Az ember ugyanis olyan, hogy ha valami eltér a saját, megszokott állapotától, akkor azon – olykor már csak félelmében is – hajlamos gúnyolódni, egy ilyen fellépés tehát rizikót is jelent. És ott, a hatalmas tömegben is akadt olyan ember (bizonyára több is, de az én közelemben csak egy), aki az első pillanatban viccesnek szánva utánozni kezdte a felszólaló erőlködéssel megformált beszédét. A gúnyolódó ember azonban a harmadik másodpercben abbahagyta ezt a „viccelődést”. Nem szólt rá senki, magától fordította át a gúnyt együttérzéssé. Nemigen tehetett mást: ott a téren az együttérzés jelentette a közös vágányt, az volt a közhangulat. Kiss Csaba mellett ez fogadta a sérült gyerekével magára maradó cigány asszonyt és a hajléktalanságáról beszélő nőt is.


Mert ahol természetessé teszik, hogy nem szégyellni való, hanem csupán az én sorsszerű adottságom az a képtelenség vagy fogyatékosság, amellyel kénytelen vagyok együtt élni, de amelytől nem szűnt meg az emberi totalitásom, ott az emberek egyszer csak automatikusan átállnak a szolidaritásra. Ennek pedig a mai, általában szolidaritáshiányos közegben nagyon nagy a jelentősége, akkor is, ha csupán egy belvárosi téren játszódott le. Bárhol történt, azt a dogmát is megtörte, amely szerint csak a tudatosan szolidáris, nem sérült, nem fogyatékos szószólók dolga megvédeni, képviselni az elesettek érdekeit. Megszűnt a még oly jó szándékú gyámkodás egyeduralma – partnerség keletkezett.


Nem mondom, hogy nem kell elemezni a kormány tevékenységeit, már hogyne kéne! De olyan nincs, hogy egy ilyen és ehhez hasonló jelentőségű eseményt a sajtó ne vigyen tovább és ne támogassa meg a maga semmivel sem pótolható erejével. Mert ha a sajtó ezzel szemben továbbra is beleragad abba, hogy a politizálást kizárólag a pártcsatározások bemutatása, a morális állásfoglalást pedig (szintén kizárólag) a politikusi lopások leleplezése jelenti, akkor itt nagyon nagy baj lesz.


Akkor a sajtó nemhogy elmulasztja a legfőbb feladatát – hogy ugyanis minden erejével segítse a demokratikus értelmezési keretek visszaállítását, fogalmi apparátusának tisztázását –, hanem még ellene is játszik annak, hogy az új politikaformálóknak egyáltalán legyen nyilvánosságuk. Ennek teljesítéséhez pedig éppen elég a kormány pártsajtója.


És ha az új erők ettől elesnek, akkor mindnyájan elesünk attól, hogy megbontsuk a jelenlegi kormány hatalmát, amely pedig másra sem épül, mint a legalapvetőbb fogalmaink végzetes eltorzítására.


Kedves kollégáim, a szavak felkent megmunkálói, a jó büdös fenébe is: fel kéne már ébredni, nem gondoljátok?!