Salzburgi lap: A Spar elhalasztja 600 új munkahely létesítését Magyarországon




A Salzburger Nachrichten című osztrák lap az osztrák APA hírügynökség jelenését közölte A Spar új díjak miatt drasztikusan visszafogja a beruházásait Magyarországon címmel. Egy magyarországi díjemelés a Sparnak jövőre 29 millió euróba kerül. Az újabb fiókok nyitásával ezért várni kell.


A Sparral szemben Magyarországon ismét éles szél fúj. Az élelmiszer-ellenőrzési díjak emelése miatt a kereskedelmi konszern Magyarországon drasztikusan csökkenti befektetési terveit: a 2014-es 18 milliárd forintról 2015-ben kevesebb mint 8 milliárd forintra – mondta Heiszler Gabriella, a Spar magyarországi vezetője szerdán az MTI magyar hírügynökség szerint.


A díj, amelyet nemrég emelt meg a magyar parlament, a Sparnak jövőre az eddigi 325 millió helyett 9 milliárd forintjába kerül. Az élelmiszer-ellenőrzési díjakat a forgalom eddigi 0,1 százalékáról legfeljebb 6 százalékára emelik a tervek szerint.


Ezért 8 új szupermarket megnyitásának és kereken 30 már meglévő felújításának ezért most várnia kell. Elhalasztják a 600 új munkahely korábban tervezett létrehozását is.


A Spar bevételeit alig csökkenti majd az, hogy a kormány 2015 márciusától megtiltja a nagy kiskereskedelmi vállalatoknak a vasárnapi árusítást – mondta Heiszler az MTI szerint. A Spar jelenleg forgalmának mintegy 8 százalékát termeli vasárnap. Heiszler ugyanakkor arra számít, hogy ez a forgalom a jövőben eloszlik a hétköznapokon.


A cég 24 franchise-üzlete közül 16 továbbra is nyitva tarthat vasárnaponként. A Spar jövőre 400 magyarországi üzlete közül további tízet akar franchise-rendszerben vezetett fiókká alakítani, és 30 független vezetés alatt álló üzletet a védnöksége alá vonni.


A Spar Magyarországon jelenleg több mint 13 ezer embert foglalkoztat. A kereskedelmi konszern forgalma 2013-ban 453 milliárd forintot tett ki, és ezzel az ország negyedik legnagyobb szupermarket-lánca.