NZZ a zsidómentő, majd zsidók által elítélt és megölt Kasztner Rudolfról
- Részletek
- Szemle
- 2014. december 08. hétfő, 06:32
- (hj)
A Neue Zürcher Zeitung című tekintélyes svájci lap Kivásárolva és a náciktól megmentve – Kasztner Rudolf és vakmerő mentőakciója címmel közölte Stephen Tree* cikkét. Kasztner Rudolf a náci időkben akarva-akaratlanul üzletelt az ördöggel, hogy embereket mentsen. Az újságíró, jogász és cionista döntő részt vállalt abban, hogy hetven évvel ezelőtt egy vonat több mint 1300 magyar zsidóval elérte Svájc földjét.
St. Margrethen, határállomás, 1944. december 7-ről 8-ra virradó éjszaka: egy vonat megérkezik Svájcba. A szerelvény az osztrák oldalon várakozott, amíg a nácik meghatalmazottja és a zsidó megbízottak a váltságdíj mértékéről vitatkoztak: ékszer és deviza 8,5 millió svájci frank akkori értékben, amelyet a nácik a felénél kevesebbre értékeltek; és ezért azzal fenyegetőztek, hogy a vonatot az 1351 emberrel nem engedik továbbmenni. A vonat utasai számára ez az egykori budapesti zsidó vakok otthonában, 1944. június 30-án megkezdett, nagyon hosszú utazás szerencsés vége. A Kasztner-vonat vagy Kasztner-transzport néven ismert mentőakcióval összesen 1669 ember menekült meg a náci poroszlóktól, és ezzel attól, amit Churchill 1944 júliusában „az emberiség történelmének talán legnagyobb, és legszörnyűbb bűntettének” nevezett. A mentés olyan körülmények között sikerült, amelyek miatt Kasztner Rudolfnak, akiről az akciót elnevezték, 1955. június 22-én azt kellett hallania egy izraeli bírótól, hogy „eladta a lelkét a sátánnak”.
Kétségbeesett tett
1944 elején a magyar zsidóknak olyan rosszul ment a sora, mint még soha újabb kori történelmükben. A kettős monarchia magyar felében, ahol az etnikai magyarok a lakosság alig 45 százalékát tették ki, a zsidókat szívesen látták a többség megteremtőiként; ám az első világháború nagy területi és lakosságveszteségei, a rövid életű Tanácsköztársaság és a gazdasági világválság után őket tették felelőssé az ország minden gondjáért, és egyre nyomasztóbb rendkívüli törvényeknek vetették alá őket. De az iparilag végrehajtott tömeggyilkosságtól mindaddig megkímélték őket, amíg 1944. március 19-én be nem vonultak a német csapatok, hogy megakadályozzák a fasisztákkal szövetségben álló ország átállását.
Miközben a hivatalos zsidó vezetés abban az illúzióban ringatta magát, hogy meg tudja védeni a zsidókat, ha meghúzza magát, és együttműködik Adolf Eichmannal, a német Sonderkommandók vezetőjével, egy kis cionista segélybizottság, a Wa’ad Budapesten próbálja feltartóztatni a tömeggyilkosságot. Ennek egyik vezetője Kasztner Rudolf, egy fiatal cionista a román/magyar Kolozsvárról, vallásos, szegény szülők gyermeke, ügyvéd és újságíró, aki rámenősségével és türelmetlenségével nemcsak barátokat szerez. Abból a (mint utólag már tudható, téves) feltételezésből kiindulva, hogy a szomszédos Szlovákiában az SS-nek fizetett magas összegek fejében szüneteltették a haláltáborokba irányuló deportálást, a Wa’ad felvette a kapcsolatot az SS vezetésével, hogy megvesztegesse.
Kétségbeesett tett, amely váratlan megfelelésre talál Hitler legfőbb tömeggyilkosának, Heinrich Himmlernek a politikai megfontolásaiban. Tekintettel az 1944-es katonai helyzet számára is láthatóan reménytelen voltára, Himmler a nyugati szövetségesekkel kötendő „különbéke” lehetőségeit mérlegeli, és ennek érdekében hajlandó fontolóra venni a zsidóüldözés felfüggesztését is, legalábbis felajánlásként a továbbvezető tárgyalásokhoz. És így történik meg, hogy Adolf Eichmann, aki főnökének ezt a hajlandóságát a legkevésbé sem osztja, és aki később mindent elkövet majd a szabotálására, 1944 április végén magához rendeli a cionista segélybizottság egyik képviselőjét. Eichmann javaslata: „Árut vérért – vért áruért”, félmillió zsidót tízezer teherautóért. A tárgyalásokat már hamarosan Kasztner vezeti, aki tisztában van azzal, hogy a szövetségesek sohasem fognak megengedni egy ilyen üzletet. De megpróbálja megőrizni a látszatot, hogy eleget tesz a kívánságoknak, és megpróbál minden lehetséges eszközzel – blöfföléssel, hazugsággal, vesztegetéssel – életmentő időt nyerni.
Miközben az egyik magyar megyét a másik után teszik „zsidómentessé” – 1944. április 26. és július 9. között 437 402 embert deportáltak Auschwitzba – Kasztner Eichmannál egyetlen engedményként azt tudja elérni, hogy az engedélyez egyetlen transzportot. Eichmann 200 ember elengedését ajánlja fel, de ezt a számot Kasztner szívós tárgyalások során ezer fölé tudja növelni. A tervek szerint az érintett zsidók Spanyolországba és Portugáliába utazhatnak ki. Eichmann az összetételt Kasztnerre hagyja – legalábbis hivatalosan. A valóságban az SS magas rangú emberei rekvirálják a helyek egy részét, hogy saját zsebre árverezzék el őket a legtöbbet kínálóknak. További helyeket a zsidó szervezetek rokonainak és barátainak adnak (Kasztner 14 családtagot helyezett el); más helyeket gazdagoknak adnak el, hogy összehozzák a hatalmas vesztegetési összeget, de sok helyet ingyen osztanak ki olyan listák alapján, amelyeket egész éjszakákon át tartó, elkeseredett üléseken dolgoznak ki Budapesten.
A listák azonban az összeomló kommunikációs lehetőségek, a már végbement deportálások, valamint a helyi meghatalmazottak önhatalmú intézkedései miatt egyáltalán nem bizonyultak mértékadónak. Ahogyan azonban Kasztner mondja, ennek ellenére létrejön az akkori magyar zsidóság miniatűr keresztmetszete, olyan előkelőségekkel, mint Joel Teitelbaum „szatmári rabbi” és Szondi Lipót pszichiáter (15 éves Péter fiával, a későbbi irodalomtudóssal), ortodoxokkal és liberálisokkal, cionistákkal és nem cionistákkal, gazdagokkal és szegényekkel, ismert és ismeretlen emberekkel. Néhányan elutasították a részvételt, mert német csapdától tartottak.
Hogy mennyire jogosak voltak a szkeptikusok kételyei, az akkor mutatkozik meg, amikor a transzportot éppen nem a semleges külföldre, hanem a Bergen-Belsen-i átmeneti táborba küldik, hogy ott – mint Eichman fogalmazott – „jégre tegyék”, amíg megérkezik az ígért váltságdíj. 1944. augusztus 18-án – a nácik „jó szándékának” gesztusaként – egy 318 személyből álló első csoport kiutazhat Svájc irányába. A többieknek – köztük Kasztner családjának – decemberig Bergen-Belsenben kell maradniuk, míg elérik a menekülést jelentő Svájcot. Noha állami részről azon vannak, hogy a háború után újra megszabaduljanak tőlük, néhányan az országban maradnak, és az évek során meg tudják szerezni a svájci állampolgárságot – köztük van az események idején alig 12 éves Ladislaus Löb is, aki az Üzletek az ördöggel (Geschäfte mit dem Teufel) című könyvet írta, amelyben a Kasztner-transzport történetét saját élményei alapján világítja meg.
Tragikus vég
Kasztner, aki a határátlépést szervezete, visszatért a náci birodalomba, ahol az SS-hez fűződő kapcsolatai segítségével mindent elkövet, hogy – néha egyenesen SS-egyenruhában – zsidókat mentsen. A háború vége után a meggyőződéses cionista a családjával kivándorol a majdani Izraelbe, kap egy kis kormányzati tisztséget, és a Munkáspárt jelöli parlamenti képviselőnek. Ám az ellenfél párt egy pamfletben előnyök szerzésével és megvesztegethetőséggel vádolja meg, tekintettel a transzporttal kapcsolatos felelősségére. Becsületsértési per következik, amelyet Kasztner elveszít, és ezzel együtt elveszíti a tekintélyét, tisztségét és listás jelöltségét. A fellebbviteli per számára kedvező kimenetelét – felmentés szinte minden vádpontban – már nem éri meg. Egy fiatal zsidó szélsőséges két cinkosával orvul megtámadja 1957 márciusában, és „népe árulójaként” lelövi őt. A tetteseket életfogytiglani szabadságvesztésre ítélik – de 1963-ben kegyelmet kapnak. Izraelben a mai napig nincs Kasztner Rudolfról elnevezett utca, és nincs emléktábla – de vannak beható történelmi tanulmányok, létezik egy Kasztner-színdarab és egy Kasztner-opera (Arie Shaira a szerző), amelyet 1995-ban az Izrael-díjjal tüntettek ki.
Kasztner Rudolf a jelképe annak, hogy az abszolút gonosszal szemben lehetetlen erkölcsileg abszolút helyesen viselkedni, és annak, hogy ezt a magatartást utólag nehéz igazságosan megítélni.
* Stephen Tree (született 1949-ben Zürichben) életrajz-köteteket írt Moses Mendelssohnról és Isaak Bashevis-Singerről, illetve számos zsidó témájú rádióműsort jegyzett. Nagyanyja, Rosa Buchwald-Berger a Comité Pro Ungarn szervezetben, amelyet zürichi lakásában alapítottak, aktívan támogatta Kasztner tevékenységét.
