Blöfftörvény
- Részletek
- Napi apró
- 2014. december 03. szerda, 06:43
- Kun István
Borzasztó a magyar média, s borzasztó az a tömeg, amely a befolyása alatt áll. Nem elég, hogy nyavalyogtak a netadón, tüntettek is néhány tízezren, még olyasmiket is szóba hoznak, amihez semmi közük. Hogy miért visel egy miniszter milliós értékű órát? Mert megvette. Kapta. Meglepte vele önmagát. Hogyan jutott egy másik irdatlan értékű házhoz? Mit képzelnek? Lopta azt az úszómedencés kéglit? Megkereste az árát, aztán megvette. Most meg azt firtatnák, hogy a keresete nem fedezte, de még az apja pénze se. Aztán a szószóló, a főszázadvéges… Hogy az a cég kifizetőhely, de nem a munkáért, hanem másért.
Hogy a frakcióvezető naponta változó vagyonbevallásait már csontig lerágták, igaz, jókora erdőt észre se vettek. Hogy azt a frakcióvezető is elfelejtette.
Ilyenek ezek, kérem. Már az amerikai kitiltások históriája is a könyökömön jön ki. És szövegelnek Gripenről (hogy ki volt az az öt magyar, aki tizenhárom millió eurót kapott), meg a paksi bővítésről. Hogy kinek állt és áll érdekében. Így pedig nem lehet nyugodtan kormányozni. Itt emlegetik a Párt egyik meghatározó tagjának régi szövegét, hogy aki belenyúl a kasszába, annak le lesz vágva a keze. Istenkém, hát kinek a kasszája az? És ne fokozzák, hogy akkor ez egy kéz nélküli kormány lenne, mert ez így dőre ügy. Alá se lehetne írni semmit.
Kellene ide valami jó kis blöff, ízes szafttal, az se baj, ha kissé zsírosan. Hogy ne Rolex óráról, ne kastélyról, ne fű alatt megszerzett hotelról, erdőről, ne Gripen-fialta eurókról, ne titkok övezte paksi lenyúlásról szóljon az ének, hanem arról, amit mi szeretnénk. A volt „doktor” államfő se váltotta be a reményeket, pedig azért választattuk meg a nemzet színészének, illetve – mit is beszélek? – a nemzet sportolójának. Tucatnyi jobban megérdemelő előtt. Beszéltek róla, de más semmi. Kevés ez.
Ekkor húzták elő a keresztényeink a nyulat a cilinderből, a vasárnapi üzletzárást. Ez jó. Príma. Akkora felháborodást keltett, hogy még népszavazást is emlegettek. Igen, a felháborodás. Az volt a cél, hogy a korábbi célpontok megnyugodhassanak. Igaz, számos család életét felforgatja, ha nem mehetnek vasárnap kedves plázájukba vagy hová, de hát áldozatot is hozhatnak a haza oltárán. Olyan elmeháborodott is akadt, aki egy hetilap negyedszázados riportját emlegette, amely New Yorkban készült. Hogy miként szabályozzák az üzletek nyitva tartását. Mire az amcsi csodálkozott: „Minek azt szabályozni? Aki úgy véli, hogy lesz vevője, az kinyit, aki meg nem, hát nem.”
És mi törvényben szabályozzuk, hogy be kell zárni, fityiszt mutatva a nyomorult Amerikának. Jönni fognak kupálódni!
