Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. december 8.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2010. december 10. péntek, 04:36
- Megbeszéljük
Bolgár György: - Egy hallgatónk hívta fel egy érdekes dologra a figyelmemet a minap, hogy valószínűleg azért nem sikerül elég embert megmozgatni a magánnyugdíjpénztári államosítás elleni tiltakozásokban – valószínűleg a szakszervezetek demonstrációjára is gondolt, amely mégsem tízezres nagyságrendű volt, pláne nem százezres, mint ahogy Franciaországban vagy Olaszországban gyakran látni lehet, de gondolhatott másra is: fiatalok egyetemisták, egyéb szerveződések, megmozdulások néhányszáz fős részvétellel lezajlott tüntetéseire –, mert az emberek félnek. Mégpedig vagy attól félnek, hogy a főnökeik látják az arcukat, és azt mondják, hogy nocsak, a kormány ellen tüntetsz vagy, ha valaki úgy döntene, hogy bent marad a magánnyugdíjpénztárban, akkor a neve úgyis a hatóságok tudomására jut, hogy ő nem lépett át az állami nyugdíjrendszerbe. Ezt akár valamiféle politikai alapon osztályozhatnák is. Van az Önök körében ilyen hang vagy ilyen fajta félelem? Hallott már arról, hogy egyesek azzal keresik meg a szakszervezeti vezetőket, hogy jó, és ha én bent maradnék, akkor nem ártok-e ezzel saját magamnak az anyagi veszteségeken túl?
Pataky Péter: - Hát ez eléggé spekulatívnak tűnik a nyugdíjpénztár-ügyben, ugyanakkor persze van félelem. Volt ez a szombati demonstráció, aminek csak az egyik eleme volt a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos kormányzati intézkedéscsomag, és itt is elsősorban a módjával szembeni kritikán volt a hangsúly. Sokkal inkább a bérekről volt szó, az indokolás nélküli elbocsátásról, sok minden másról, ami sújtja az embereket.
- Az egykulcsos adó igazságtalanságairól és így tovább.
- Így van, sok mindenről. Ebben valóban tapasztalunk félelmet, ehhez nem szeretik az arcukat adni a kollégák. Valamiféle retorziótól tartanak, különös tekintettel a közszférában, ahol az önkormányzatok a fenntartók. Az egy erősen átpolitizált közeg, sokkal inkább, mint a klasszikus piaci versenyszféra. Bizony onnan folyamatosan jöttek ilyen jelzések, hogy azért sem jövünk a demonstrációra, mert azt mondták, hogy ha ott meglátnak minket, akkor hétfőn már ne menjünk be dolgozni. Tehát ilyen jellegű megfélemlítés vagy félelemkeltés az van, illetve van egy általános egzisztenciális félelem mindenütt most már évek óta, amit – én azt tapasztalom – erősen fokozott az utóbbi időben kialakult jogbizonytalanság. Tehát míg eddig meg lehetett nyugtatni valakit két olyan mondattal, hogy jogszabály van, megvéd, nincs probléma, ezt nem lehet csinálni, mert nem jogszerű egy ilyen eljárás, addig most visszakérdeznek, hogy és milyen jogi akadály van ma?
- Így van. Mindent meg lehet változtatni.
- Akármit meg lehet változtatni. Átlagpolgárként senki nem olvasta az országban az alkotmányt, de azért mégiscsak az volt bennünk, hogy van valami, egy támasz, az alkotmánybíróság és a bíróság. Most azt lehet látni, hogy az igazságszolgáltatásra is azt mondjuk, hogy majd megváltoztatják a törvényt, ha nem tetszik. Tehát sokkal inkább egy általános hangulatot érzünk és tapasztalunk, nem közvetlenül a magánnyugdíjpénztár-ügyet. A magánnyugdíjpénztárnál egy sokkal racionálisabb probléma van. Ha ők azt mondják az embereknek, hogy ott lehet maradni, de akkor nem kapsz nyugdíjat, akkor ez nem választási lehetőség.
- Akkor már az ember, még ha félne is ott maradni a magánnyugdíjpénztárban, azt mondja, hogy a félelem rendben van, de hogy még elveszítsem a nyugdíjamat is, azt már nem tudom elviselni.
- A fiatalabb kollégák felteszik a kérdést, hogy ezt milyen alapon mondják. Én harminc év múlva fogok nyugdíjba menni. Ma, 2010-ben ezt mondja nekem egy éppen aktuális miniszter, akire nem is fognak emlékezni, amikor én nyugdíjba megyek. Akkor mi annak a garanciája, hogy tényleg nem fogom harminc év múlva megkapni a nyugdíjam másik részét?
- Igen, természetesen annak sincs garanciája, hogy megígérik, hogy mindent megkap és mindent kipótolnak. Mert nem lehet tudni, hogy az állam végül is hogy fogja teljesíteni a kötelezettségét harminc év múlva.
- Látszik, hogy egy lejárató kampányt indított Szijjártó úr, el akar hitelteleníteni minket, elferdíti azt, amit mi mondtunk nyugdíjpénztár-ügyben. Nem azt mondtuk, hogy a magánnyugdíjpénztárakat kell megvédeni, hanem azt mondtuk, hogy nagyon sürgősen tárgyalni kell egy belátható, megbízható nyugdíjrendszer ügyében Magyarországon, amiben meg kell nézni, hogy van-e helye a tőkefedezeti lábnak vagy nincs. Ha igen, akkor az hogyan működjön, mi lesz a mai megtakarításokkal. Mert látjuk, hogy a kormányzat költségvetéspolitikájában ennek a közel háromezer milliárdnak hol van a helye. Csakhogy ennek semmi köze a nyugdíjhoz. Ez egy teljesen másik ügy, az államadósság csökkentése, illetve a költségvetési egyensúly nagyon jól megtalált pénzügyi fedezete. Köze nincs a nyugdíjhoz. Arról, hogy fog kinézni a nyugdíj, miből lesz nyugdíj 2015-ben, 2020-ban, 2030-ban, nem tudunk semmit. Tehát tiszta beszédnek kéne lenni.
- Arról sem tudunk, hogyan akarják államadósságcsökkentésre használni, mennyit használnak belőle, mit fordítanak a költségvetési hiány csökkentésére és mit próbálnak majd azután csinálni, amikor ez a pénz elfogy, és a költségvetési lyuk ott marad, amire a szakemberek felhívják a figyelmet. Erről minimum egyeztetni, tárgyalni, gondolkodni kellene, ez nem egy hét alatt kitalálandó és kitalálható dolog.
- Gondolom, vagyunk néhányan, akik nem vagyunk amnéziásak, különösen nem rövid távon. Tehát pontosan emlékszünk arra, hogy egy hónappal ezelőtt mit mondtak. Nagyon határozottan azt mondták, hogy kölcsönvesszük tizennégy hónapra a nyolcszázaléknyi befizetéseket.
- Azt is mondták, hogy szabad választást ajánlanak a pénztártagoknak.
- Igen. Aztán hetenként szépen változott a szöveg, ahelyett, hogy tisztességgel azt mondták volna, nagy baj van, mindannyian tudjuk. Az államadósság nyomása harminc éve rajta van a magyar költségvetésen, a magyar gazdaság legnagyobb rákfenéje az eladósodás. Erre lehet azt mondani, hogy nem bízunk ebben a tőkefedezetben, találtunk egy megoldást, itt van egy csomó pénz, aminek a negyvenkilenc százaléka amúgy is állampapírban van, azt gondoljuk, hogy ehelyett mást kellene csinálni. Nézzük meg, mit lehet ebből kihozni. Nyilvánvaló, ehhez azt is kell tudni, hogy közben mi fog történni a gazdasággal, mitől lesznek valóban új munkahelyek és így tovább.
- Annyit mondjon még nekem, Elnök úr, hogy a szakszervezeti tagok, amikor az elmúlt hetekben, hónapokban, gondolom, egyre sűrűbben keresték meg a vezetőiket, mit kifogásolnak elsősorban? Mi az ő elsőrendű aggályuk, miben szeretnének támogatást kapni? Mire ösztönzik Önöket?
- Az emberek alapvetően arra kíváncsiak, hogy miből fognak megélni. Ezért nem véletlen, hogy az adórendszerrel kapcsolatos változások érdekelték őket elsősorban, és az, hogy mi lesz a bérükkel. Utána pedig az, hogy mennyire lesz biztos a megélhetésük. Például, hogyan alakulnak majd a jövedelmi ügyeik. Most, hogy megint romlik a forint, újra felerősödött az aggodalom, jönnek megint az adósságproblémák. Kérdezik, hogy mi lesz a tavasszal a hallott ígéretekkel.
- Azokkal az ígéretekkel, hogy megmenekülnek a legsúlyosabb helyzetben lévő adósok.
- Igen. Tulajdonképpen ez a kérdés. Vagy hogy mi lesz azzal az ígérettel, mondjuk, hogy a nők nyugdíjba mehetnek x idő után. Korosztályok várták ezt. Ráadásul munkáltatók is keresnek minket ez ügyben, hogy mit tudunk, hiszen miközben azt szeretnénk, hogy növekedjen a munkahelyek száma, azért továbbra is vannak csoportos létszámcsökkentések, munkahely-megszűnések. Keresik az úgynevezett puha formákat, a korengedményes nyugdíj lehetőségét, ami most lejár. A szóvivő asszony azt ígérte, hogy ez rendben lesz, azóta is várjuk, hogy megújítsák a kormányrendeletet, de nem tették meg. A nők várják, hogy ki az, aki negyven év után elmehet, ki az, aki nem. Mi lesz a devizahitelekkel? Tehát ezek az alapvető kérdések, és főleg az, hogy mi lesz a munkahelyükkel, biztos lesz-e. És várják azoknak az ígéreteknek a teljesítését, hogy tényleg egy biztosabb, kiszámíthatóbb élet lesz Magyarországon, mint amilyen korábban volt.
- Ön mit válaszol ilyenkor? Széttárja a karját?
- Ilyenkor nyilvánvalóan azt mondom, hogy egyfelől nem a szakszervezetek csinálják a politikát és a gazdaságpolitikát, hanem a kormány. Azt tudjuk mondani, hogy mi folyamatosan szorgalmazzuk a tárgyalásokat. A demonstrációt is egyfajta felhívásnak, jelzésnek szánjuk, hogy nem jó felé megy a dolog. Ezekről a kérdésekről egyeztetni, beszélni kell, és nem kéne tovább fokozni azt a bizonytalanságot, ami egyre inkább kialakul az emberekben, hiszen ha az sem biztos, amit tegnapelőtt mondtak, akkor mi lesz holnapután.
