Alijevek
- Részletek
- Napi apró
- 2014. november 12. szerda, 05:17
- Aczél Endre
Azerbajdzsán nem lehet meg az Alijev-család nélkül. Orbán Viktor vendége, Ilham, aki egy csavaros törvénymódosítással (ismerős?) akárhányszor újraválasztható elnökké emelte önmagát, pompásan szocializálódott.
A kedves papa, Hejdar (nekem még az akkori írás szerint Gejdar) kedvence volt Brezsnyevnek és Andropovnak: jó keleti szokás szerint mindkettejüket korrumpálta. Tehette, mert Bakuban akkor is ömlött az olaj. Több mint tipikus, hogy az azeri KGB elnökéből lett az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság pártszervezetének első titkára, majd Moszkvába kerülvén miniszterelnök-helyettes és a Politbüro pót-, majd rendes tagja. A Kaukázusból akkortájt nemigen volt divat vezetőket importálni a szovjet felső vezetésbe, de ennek az embernek valamiképp sikerült. Amíg csak Gorbacsov ki nem rúgta (1987).
De semmi baj. A Szovjetunió szétesett, és miként a többi köztársasági első titkár – kivált a déli végeken – Gejdar Alijev is nyomban átfestette magát nacionalista, sőt vallási értelemben is hívő hazafinak. Beállt az olyanok mögé mint a kazah Nazarbajev, aki mindmáig korlátlan ura országának. Ezek az emberek seperc alatt elfelejtették, hogy valaha kommunisták voltak – vagy annak álcázták magukat, édesmindegy. A hatalom volt a lényeg.
Aztán meg mint Haitin Papa Doc, ő is a gyermekére hagyta országát. Ilham, az azeri Baby Doc alaposan „kaszált” az immár nem szovjet, hanem azeri olajvagyonból, és nem is bután. Kétfajta értelemben. Egyfelől a családi érdekeltségeket gyarapította, másfelől igen jól egyensúlyozott Moszkva, a moszlim testvérországok és a nyugati vevők között. A népét meg olyan presztízsberuházásokkal altatta, amilyenek után a szegény Orbán is megnyalhatta volna a tíz ujját. Bakuban nemcsak felhőkarcolókat, palotákat és stadionokat emeltek, ott rendezték az Eurovízió dalversenyét, és aki focit néz, tudja, hogy az Atletico Madrid játékosainak mezén az „Azerbaijan land of fire” (Azerbajdzsán, a tűz országa) felirat díszeleg. Lám, erre is van kidobnivaló pénz. (Amennyire tudom, tömegével nem ömlenek spanyol turisták Bakuba.)
Orbánék évek óta „hajtanak” az azeri pénzre. Kiengedték a baltás gyilkost, de tudvalévő, hogy még ez se hatotta meg annyira Ilhamot, hogy nagy tömegben vásároljon magyar államkötvényeket. Mint mindenki más abban az energiaforrásokban gazdag térségben, alighanem ő is a londoni brókereitől kért tanácsot. Amely nemleges volt, végtére is minek vásároljon bóvlit az, aki helyette kevésbé kockázatos papírokat is vehet. És számol.
Ez a valóság. Amiben most Budapesten a magyar és az azeri fél megállapodott, az a bizonytalan jövő. Nem láttam, hogy Ilham akár két kiló bárányhús behozatalára vállalt volna kötelezettséget, viszont annál több patetikus szót olvastam arról, hogy mekkorák a „lehetőségek”. Ezt momentán nem tudom kalibrálni. Az azonban száz százalékig bizonyos, hogy a Nabucco projekt bukásával azeri gáz nem jut Európába (hacsak folyékony állapotban nem), bármiről fecsegjen is Orbán Viktor. Marad a Gazprom. Egyelőre mi adunk, és nem kapunk. Kétszáz azeri ösztöndíjast várunk vendégül, s csak imádkozhatunk, hogy egyiknél se legyen balta.
