rss      tw      fb
Keres

Beutazási tilalom - Az amerikai ügyvivőt is meghallgatná a nemzetbiztonsági bizottság


MTI 2014. november 5., szerda 13:32

Az Egyesült Államok budapesti ügyvivőjét, André Goodfriendet is meghallgatná az Egyesült Államok által elrendelt magyar állampolgárokat érintő beutazási tilalom ügyében az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága - mondta Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke a szerdai bizottsági ülés után újságíróknak.

Hozzátette: a kormánypárti javaslat nyomán Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke felkeresi az ügyvivőt, s a tervek szerint meghívják a bizottság jövő heti zárt ülésére.

Németh Szilárd felidézte, hogy szerdán a Magyar Nemzetben megjelent interjúban Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökével elismerte érintettségét. Ebben - mint kiemelte - Vida Ildikó azt közölte: a levélben, amelyet kapott semmilyen konkrétum nem szerepelt kitiltásával kapcsolatban. Ezzel egy időben a Népszabadságban André Goodfrienddel jelent meg írás, amelyben az ügyvivő továbbra is azt állította konkrét bizonyítékok alapján hozta meg az Egyesült Államok a döntését.

Németh Szilárd szerint annak kellene nyilatkoznia, aki konkrét információkkal rendelkezik az ügyben, s ez az amerikai ügyvivő - mondta a politikus.

A fideszes képviselő még a bizottsági ülésen arról is beszélt, hogy az Egyesült Államokba való beutazási tilalom ügyének tanulságai alapján a kormány jövő héten javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amely arról sürgősségi eljárással dönthet. A javaslat részleteiről a politikus nem tudott nyilatkozni.

Emiatt a testület kormánypárti többsége nem szavazta meg, hogy tárgysorozatba vegyék Szelényi Zsuzsanna, független országgyűlési képviselő (Együtt-PM) azon javaslatát, amelynek lényege, hogy a köztisztviselők kötelesek legyenek jelenteni, ha korrupciós ügyben érintetté válnak.

Molnár Zsolt az ülés után sajnálatosnak nevezte, hogy nem támogatták a javaslatot, ahogy azt is, hogy meghívása ellenére Vida Ildikó, a NAV elnöke nem jelent meg a bizottság ülésén.

A nemzetbiztonsági bizottság szerdai zárt ülésén az Egyesült Államokból való kitiltások ügyében Tasnádi László, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Nemzeti Védelmi Szolgálat valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai tájékoztatták a testület tagjait.

Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese a bizottsági ülésről távozva nem kívánt nyilatkozni a sajtónak, annyit közölt: ő nincs rajta az Egyesült Államokból kitiltottak listáján.

Molnár Zsolt azt mondta: új információt nem tudtak meg az ügyben. Mint fogalmazott: „továbbra is a sötétben tapogatózás, az elhallgatás zajlik”. Hozzátette, bár a testület kormánypárti többsége megszavazta, hogy meghívják az amerikai ügyvivőt, nem ért azzal egyet, hogy egy bizottsági határozattal döntsenek erről. A testület elnöke azt mondta: tájékoztatja az amerikai ügyvivőt a meghívásról, s ha élni kíván a lehetőséggel, megjelenik.

A bizottság szocialista elnöke azt is elmondta: az ülésen kormánypárti kezdeményezés nyomán az újpesti időközi parlamenti képviselői választás szocialista jelöltjével, Horváth Imrével kapcsolatban megfogalmazott KGB-s vádakról is tárgyaltak. Molnár Zsolt leszögezte: Horváth Imre semmilyen kapcsolatban nem állt a KGB-vel. Hozzátette továbbá, hogy akkoriban minden határrendészeti kérdés a KGB-hez tartozott. A Magyar Nemzet írt arról hétfőn, hogy értesülésük szerint a KGB-től kapott kiképzést Horváth Imre. A lap azt írta: a birtokukba került okiratmásolat tanúsága szerint Horváth Imre 1984-ben elvégzett egy öt hónapos kurzust, amelyet a fegyveres szervek emelt szintű parancsnoki állományának tartott a KGB. A továbbképzés két részből állt: egyrészt a határőr-alakulatok taktikai irányításából, másrészt hadvezetési ismeretekből.