Azok a fránya kreditek
- Részletek
- Balogh S. Éva
- 2010. január 11. hétfő, 02:51
Ha valaki komolyabban bele akar mélyedni a magyar kreditrendszer tanulmányozásába, hosszasabb kutatómunka után megtudhatja, hogy a kreditrendszer bevezetése még hosszú évek kitartó munkája után sem nevezhető befejezett ténynek Magyarországon.
Az Országos Kredittanács Irodája (mert ilyen is van!) hosszasan ecseteli a kreditrendszer kialakulásának történetét, ami, ha hiszik, ha nem, 1991-re nyúlik vissza, amikor az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának kari tanácsa a hallgatók nyomására nekiállt a tantervek lényeges átalakítására.
De az igazi munka 1995-ben kezdődött, amikor a Magyar Országgyűlés határozatot hozott a felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről. A következő évben számos vizsgálat, felmérés készült, amelyek eredményeképpen összefoglaló tanulmányokat adtak át a minisztériumnak. Végül 1998 tavaszán született meg a kreditrendszer bevezetéséről szóló kormányrendelet, amelyet természetesen az új kormány megváltoztatott. 2002 elejére világossá vált, hogy az intézmények jelentős része képtelen volt felkészülni a kreditrendszer elindítására, így egy évvel elnapolták a bevezetését. Amikor 2003-ban végre pedig elindult, akkor is csak ún. felmenő rendszerben, az első évfolyamokkal kezdve lépett életbe az új rendszer.
A kreditrendszer fő erényét Magyarországon és általában az Európai Unióban abban látják, hogy megkönnyíti az „átjárhatóságot.” Tehát a diák egyik egyetemről a másikra vándorolhat, és a végén, ha jól értem, valamelyik egyetemtől majd sikerül neki, ki tudja, hány év múlva, diplomát szereznie. Ez az ötlet annyira megtetszett a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája vezetőinek, hogy egyikük egyenesen kijelentette, hogy az egész kreditrendszer alapjában véve arra jó, hogy a diákok saját kényük-kedvük szerint annyi kreditet vegyenek fel, amennyihez éppen kedvük van.
Azt biztosan tudom, hogy a kreditrendszer nem erre találták ki. Eleink, még valamikor a 19. század végén, a 20. század elején arra törekedtek, hogy objektív mércét állítsanak fel annak a meghatározására, hogy egy tantárgy „mennyit ér.”
Ezért előjöttek egy formulával. Egy kreditóra (credit hour) egy egyórás előadással és két órányi felkészüléssel egyenlő. Szemeszterenként az általában elfogadott kreditórák száma 15, ami 45 órányi óralátogatást és felkészülést jelent. Ezzel persze nem árultunk el semmit maguknak a tanulmányoknak a minőségéről. Lehet, hogy valami ötödrangú egyetemen a „Bevezetés a közgazdaságtanba” című tantárgy ugyanannyit ér kreditszámokban, mint a Harvardon, de ez semmit nem mond az előadás minőségéről, illetve az előadó tudásáról.
Éppen ezért az a bizonyos átjárhatóság meglehetősen korlátozott. A Yale-en, amit én a legjobban ismerek, két lehetőség van rá, hogy kívülről kreditet fogadjanak el. Az első lehetőség: két tárgyat (6 kreditórát) felvehet egy másik egyetemről az a bukdácsoló diák, aki képtelen volt elég pontszámot összeszedni ahhoz, hogy felvételt nyerjen egy felsőbb évfolyamra. (Erről többet egy kicsit később.) A második lehetőség akkor adódik, amikor valaki, aki egy másik egyetemen kezdte tanulmányait, rájön, hogy rossz helyet választott, nem érzi ott jól magát, és megpróbál egyetemet váltani. De a Yale-en csak annyi diákot tudnak felvenni a második évre, mint amennyi az első év után lemorzsolódott. A lemorzsolódók száma pedig nagyon alacsony, míg a jelentkezők száma igen magas. Azért csak az első év után van erre lehetőség, mert ahhoz, hogy valaki büszke tulajdonosa legyen egy Yale-diplomának, legalább hat szemesztert az egyetem falain belül kell töltenie.
Most visszatérhetünk arra, hogy miképpen is működik a kreditrendszer az egyetemen belül. Mint előző írásomban említettem, 36 tárgyat (108 kreditóra erejéig) kell egy diáknak összeszednie ahhoz, hogy a negyedik év végén diplomát kaphasson. Ez az egyetemi követelmény, de ezen kívül a választott tanszéknek is van beleszólása abba, hogy ezen a 36 tárgyon belül milyen tárgyakat követeljenek meg attól a diáktól, aki például történelemszakot választ. És ekkor jön az állandó ellenőrzés. A diák dékánjának kell minden tanrendet (schedule) jóváhagynia. Egy jó dékánnál az nem fordulhat elő, hogy a diáknak ne legyen elég kreditje, azaz a következő évfolyamra ne tudjon beiratkozni. Az első év a freshman, a második a sophomore, a harmadik a junior, végül jön a senior year. A 36 kredit a minimum, és legtöbb diáknak ennél több van, mire a diplomáját kézhez kapja.
Van ellenben évről évre egy minimumkövetelmény. Ahhoz, hogy egy freshman a következő évben sophomorrá lépjen elő (to be promoted), legalább 8 tárgyból kell eredményesen vizsgáznia. A minimumkövetelmény a harmadik év után 26 kredit, de ez minden, csak nem jó stratégia, mivel így 10 kreditet kell majd felvennie az utolsó évben, és ha hat szemeszter alatt csak ilyen kevés tárgyat vett csak fel, nehéz elképzelni, hogy könnyű dolga lenne majd 10 tárggyal seniorként. Idáig nem fajulhatnak a dolgok.
És mi történik akkor, ha vagy a diák nem vett fel elég tárgyat, vagy elbukott, és már felhasználta a megengedett két külső kreditet? Ilyenkor legalább egy évre eltanácsolják az egyetemről. Ez idő alatt be kell bizonyítania, hogy képes saját lábán megállni, tehát valami munkát ajánlatos találnia. Az ilyen diákokat egy év után általában visszaveszik, de ha az illető másodszor sem tudja megállni a helyét, akkor bizony örökre eltanácsolják. Hasonló eltanácsolásban van része annak is, akit plagizáláson kapnak. Ha egy diákot a professzora vétkesnek talál, és ezt jelenti – minthogy jelentenie kell – a dékánnak, akkor a diák majdnem biztos lehet benne, hogy legalább egy évre eltanácsolják az egyetemről.
Szóval az itteni kreditrendszer nem arra való, mint amit a HÖOK főokosai gondolnak róla. Sőt, a rendszer éppen a tanulmányok szigorítását segíti elő. Az a fajta lazaság, ami az európai egyetemeket jellemzi, ismeretlen errefelé. De különben sem lehetséges, már csak anyagi okokból sem, hogy valaki végiglazsáljon 6-7 évet egyetemi hallgatóként. Még a legolcsóbb állami egyetemen is elég magas a tandíj. A nagyon drága egyetemeken a diákok óriási többsége ugyan kap ösztöndíjat, de csak négy évre, és nem hat-hétre.
Nagyon jó dolog diáknak lenni a Yale-en. Különösen azoknak, akik a bachelor diplomájuk előtti négy évet töltik ott. Minden segítséget megkapnak, és olyan egyéni gondoskodásban részesülnek, amilyenről az európai diákok még álmodni sem mernek. A Yale College nem nagy egyetem, hiszen mindössze 5400 hallgatója van, és ezek a diákok is tizenkét külön közösségben élnek, élükön a masterrel és a dékánnal, akik ugyancsak a kollégiumban laknak és a kollégium éttermében étkeznek. Az egyetem valóban „in loco parentis” módon törődik a diákokkal, és ezt szó szerint is kell venni. Aki többet szeretne tudni az egyetemről, itt megtalálja a részleteket.
Ezen felül sok előadást videón is meg lehet nézni az interneten (Open Yale Courses). És érdemes megnézni a követelményeket is, „syllabus” címszó alatt.
