Keresztény? Demokrácia?
- Részletek
- Napi apró
- 2014. október 12. vasárnap, 08:10
- Huszár Ágnes
Orbán bejelentette a Fidesz szabad szemmel alig látható szatellitpártja, a KDNP 70. évfordulójára rendezett ünnepségen, hogy „kereszténydemokrata kormányzásra van szükség Magyarországon, mert egy liberális demokrácia nem lett volna képes arra, hogy nekimenjen a rezsiszámláknak, és segítő kezet nyújtson devizahitelesek százezreinek, hogy megadóztassa a multikat”.
Mondhatnánk erre azt is, hogy Orbán és társai annak idején a Fideszt nem kereszténydemokrata, hanem liberális pártként alapították meg, s csak az után pozicionálták át nemzeti-keresztény konzervatívvá, miután felfedeztek egy piaci rést a politikai palettán. De a keresztényi/keresztyéni megvilágosodás nyilván későbbi keletű. Orbán egyébként a „turulbanszületett” etnikai magyarságot bármikor képes egy lélegzetvétellel egyetemes kereszténynek is nevezni, fel sem tűnik neki a fogalmak tökéletes összeegyeztethetetlensége. A „fékezhetetlen szabadságvágyú” (Brüsszel-ellenes propaganda), „kivételesen tehetséges” (oktatásügyi propaganda) és „zsebével gondolkodó” (rezsicsökkentési propaganda) magyar népnek szóló orbáni üzenetekben nincs sem koherencia, sem konzisztencia, gondolkodó emberek számára hitelesség sincs. Ahhoz, hogy valaki mindebben egyszerre higgyen, az általa szintén sűrűn emlegetett „magyaros észjárás”-ra van szükség.
De nézzük meg, hogyan gondolkodik a magyar nép „a zsebével” a kereszténységről, amelyre a miniszterelnök szerint oly nagy szükség van a kormányzáshoz. Erre ugyanis a fenti kinyilatkozásokkal szemben kemény adataink vannak, az emberektől maguktól. Abból, hányan ajánlják fel adójuk egy százalékát valamelyik „bevett” keresztény egyháznak, biztosan következtethetünk ezek iránti bizalmuk mértékére. Az adatokat tiszta forrásból, a reformatus.hu-ról vettük.
A NAV jelentése szerint az idén a tavalyihoz képest 90 ezer emberrel kevesebben támogatták adójuk egy százalékával a három legnagyobb egyházat. A katolikus egyház támogatóinak száma 10,5, az evangélikusoké 7,7 százalékkal csökkent, a befolyt pénz pedig mindkét esetben 12 százalékkal lett kevesebb, mint tavaly. A nagy vesztesek közé tartozik a Magyarországi Református Egyház, amely támogatóinak 9,2-át, bevételének 11,1 százalékát veszítette el tavalyhoz képest, körülbelül százmillió forintot. Ez az az egyház, amelynek templomaiban oly szívesen fényképezteti magát a miniszterelnök és az Országgyűlés elnöke, s a melynek a püspökeit annyiszor látjuk palástban futballstadionokat felszentelni vagy szurkolóként a magyar futball felvirágozásáért fohászkodni.
A bevett keresztény egyházakat az önkéntes lakossági hozzájárulás csökkenése azért döbbentette meg, mert úgy gondolhatták, hogy bizonyos felekezetek, mindenekelőtt a MET (Magyar Evangéliumi Testvérközösség) egyházi státusának megszűnésével több jut nekik a közös tortából. Nem így történt, maga a torta – a lakossági adományozókedv – zsugorodott össze.
Amit a polgárok önként nem juttatnak az egyházaknak, azt az állam (keresztény) demokratikusan megteszi helyettük. Jut pénz a hittanoktatásra, egyházi épületek felújítására. Balog Zoltán EMMI miniszter a Károli Gáspár Református Egyetem új, gyönyörűen rendbehozott épületének avatásán mondott beszédet. A hetedik kerületi Dózsa György út 25–27. számú épület ötszáz hallgatónak biztosít helyet. A miniszter arra a saját maga által feltett kérdésre, miért is van szükség felekezeti egyetemekre, úgy válaszolt, azért, hogy „legyen értékelvű oktatás. Ez persze provokatív mondat, lehet máshol is ilyen oktatás. De ahogy az elmúlt hónapokban az egyetemek élete kapcsán több helyütt reflektorfénybe került: erkölcsi válság van. És miután 2014 elején 2000 fiatallal több jelentkezett ide a Károlira, mint korábban, jelzi, hogy szükség van értékelvű oktatásra.”
Amivel az egész magyar oktatásügyért felelős miniszter nem kevesebbet állít, mint hogy csak a keresztény felekezetek által fenntartott egyetemeken van értékelvű oktatás. Saját szavaival: „lehet máshol is... [de kétséges, hiszen más egyetemeken] erkölcsi válság van … szükség van értékelvű oktatásra”.
A miniszter szavai azt is sugallják, hogy azért jelentkezett az idén több fiatal a Károlira, mert éppen arra az „értékelvű oktatásra” vágynak, amit az ELTE-n – mert a célzás félreérthetetlenül az ELTE gólyatáboraiban történt botrányokra vonatkozott – nem kapnának meg. Amivel Balog Zoltán egyértelműen az ELTE szellemiségét okolja, konkrétan az oktatóit vádolja meg bizonyos HÖK-ös hallgatók minősíthetetlen viselkedéséért.
Ezekből a mondatokból kiderül, a miniszter úr nem szokta tanulmányozni a felvételi pontszámokat. Akik ezek alakulását figyelemmel kísérik, tudják, hogy a Károlira jóval alacsonyabb pontszámmal is be lehet jutni csaknem minden szakra, mint az ELTE-re. Magyarul: kevesebb tudással, gyengébb felkészültséggel. Hogy ezt a deficitet az intézményben folyó „értékelvű oktatás” ki tudja-e egyenlíteni, arra csak a diplomák piaci értékét mérő független vizsgálat tudna hiteles választ adni.
A miniszter és a rektor átadta a Károli gyönyörű új épületét, és együtt énekelték a 167. dicséretet: „Jöjj, mondjunk hálaszót, hű szájjal és hű szívvel”.
