„A devizahitelesek pártján”
- Részletek
- 2014. szeptember 30. kedd, 06:20
- Bauer Tamás
„Konszenzus van abban, hogy minden parlamenti párt a devizahitelesek pártján van ebben a kérdésben” – indított a plenáris ülésen szeptember 16-án elhangzott felszólalásában Kiss László, a szocialisták képviselője, majd a Fidesz kormány felelősségéről beszélt, és kifogásolta, hogy mások az előző kormány „állítólagos felelősségéről” beszélnek. El akarta hárítani a szokásos vádat, hogy miközben a Fidesz áll a devizaadósok oldalán, a korábbi kormány és a Szocialista Párt a bankok oldalán állt volna, illetve állna. Hogy mit jelent „a devizahitelesek pártján” fogalmazás, azt már a plenáris vita elején megtudtuk Burány Sándortól, a frakció vezérszónokától. Közölte, hogy a szocialisták meg fogják szavazni a kormánynak a bankok elszámoltatásáról szóló törvényjavaslatát. Kifejezetten üdvözölte, hogy a kormány törvényjavaslata „megvédi a fogyasztókat” a bankok egyoldalú kamatemelésétől, miközben emlékeztetett, hogy a bankok ezzel a Fidesz-kormány által rájuk rótt többletterheket hárították tovább. A szocialisták mégis támogatták a törvényt: ugyanazt az elvet érvényesítik ezúttal is, mint korábban a „rezsicsökkentésnek” nevezett hatósági díjleszállítást kierőszakoló törvényeknél, illetve júliusban, az első „devizahiteles” törvény szavazásánál. A szeptember 24-i szavazáson igennel szavaztak, mondván: ami jó az embereknek, ami csökkenti a terheiket, azt az MSZP támogatja. Júliusban az első devizahiteles törvényre egyébként – eltérően a díjleszállító törvényektől – az Együtt–PM képviselői is igennel szavaztak. Akkor csak Fodor Gábor, a liberálisok egyetlen képviselője szavazott nemmel, a DK jelen levő két képviselője pedig tartózkodó szavazatot adott le.
Kiss Lászlóhoz hasonlóan minden felszólaló megadta a maga válaszát arra a kiindulópontul szolgáló kérdésre, hogy vajon mi okozza a devizaadósok nehéz helyzetét. A Fidesz mindenért a bankokat teszi felelőssé, amelyek „becsapták” az embereket. Ezzel van összhangban, hogy most a bankokra hárít minden terhet, amitől meg akarja szabadítani az adósokat. Az MSZP ezzel szemben a forint romlását nevezi meg első számú okként. Ennek megfelelően azt szorgalmazza, hogy a devizaalapú hiteleket mielőbb forintosítsák, és kárhoztatja az Orbán-kormányt, amiért ezt négy éven át nem tette meg. A forintosítást értelemszerűen azon az árfolyamon tartja méltányosnak, amely a 2010-es kormányváltáskor volt érvényes: az adósok ne viseljék az Orbán-kormány idején bekövetkezett árfolyamromlás következményeit. Értsd: miközben ma 260 forintba kerül a svájci frank, a forintosításkor 185 forintos árfolyamot alkalmazzanak. Ez azt jelentené, hogy mentesítik az adósokat az árfolyamkockázat nagy részének viselése alól, mégpedig nemcsak azokat, akik nem tudnak fizetni, hanem minden adóst. Azt is, aki most ugyan veszít, de az első években még sokat nyert azon, hogy devizahitelt vett fel. Népszerű ötlet, csak az a kérdés, hogy akkor viszont ki viselje az árfolyamváltozás terhét? Burány Sándor szerint „a kormány”, amely késlekedett a megoldással, és amely hibás gazdaságpolitikájával az árfolyamromlást okozta. „Kormányon” nyilván a költségvetést kell értenünk, tehát az adófizetők összességét. Ezt azonban Burány nem tette világossá, s arról sem szólt, hogyan, milyen mechanizmusban kellene ennek történnie. Sem a fideszesek nem beszélnek arról, hogy a probléma mögött minden hazai döntéshozótól független nemzetközi pénzpiaci történés – a svájci frank senki által előre nem látott erősödése – húzódik meg, hiszen akkor nem lehetne mindenért a bankokat tenni felelőssé, sem pedig a szocialisták, mert ők viszont az Orbán-kormányt akarják mindenért elmarasztalni.
Az Együtt–PM nevében felszólaló Szelényi Zsuzsanna is követte Burányt abban, hogy a megoldás elhúzódása miatt kárhoztatta az Orbán-kormányt, és a forint gyengülését, sőt gyengítését jelölte meg az adósok nehézségeinek immár fő okaként. Abban azonban az Együtt–PM szónoka mindenki mástól eltért, hogy figyelmeztetett a bankokkal való „leszámolás” – mert ezt a szót használta, teljes joggal – veszélyeire. Hangsúlyozta: „Aki valódi megoldást akar a devizahitelesek gondjaira, annak olyan megoldást kell találnia, amely a kormány, a kockázatvállaló hitelfelvevők és a bankok között felelősségarányosan osztja meg a terheket. Erről azonban egyáltalán nincs szó.” A törvényjavaslat – amelyről a szocialisták közölték, hogy megszavazzák – szerinte „teljes egészében nyilvánvalóan elfogadhatatlan”. Ebből nemleges szavazat következne, de a két jelenlevő Együtt–PM-es képviselő végül tartózkodott. (Ismét Fodor Gáboré volt az egyetlen nemleges szavazat.)
A DK álláspontját az Országgyűlésben nem ismerhettük meg. Gyurcsány Ferenc a Blikknek nyilatkozva mondta: „Euroalapú hitelem van, a havi törlesztőm 300-400 ezer forint között mozog. Szerintem havi 40-50 ezer forinttal csökkenhet a részlet, de alapvetően nem értek egyet azzal, hogy a hozzám hasonló tehetősebb embereknek is kedvezzenek az adósmentés során… 20-30 millió forintnál kellene meghúzni a plafont, amely felett nem járna segítség, mivel ekkora hitelt csak a jómódúak tudtak felvenni.” Ez fontos és helyénvaló észrevétel. Ahhoz hasonlít, mint amikor az ellenzék a hatósági díjleszállításnál („rezsicsökkentés”) arra figyelmeztetett, hogy ennek fő haszonélvezői is a tehetősebbek, akik sok energiát és vizet fogyasztanak, sok szemetet hordatnak el, és ezzel szemben „igazságos”, „differenciált rezsicsökkentést” tartottak volna indokoltnak. De ahogy akkor nem vitatták magát az erőltetett hatósági díjcsökkentés tényét, most a banki kölcsönszerződések erőltetett, utólagos megváltoztatásának megítélése marad tisztázatlan. Molnár Csaba, a DK másik politikusa a parlamenti vitát megelőző napon az ATV-ben a szocialistákhoz hasonlóan az árfolyam romlásával hozta kapcsolatba a devizaadósok nehéz helyzetét, és odáig ment, hogy „… a devizahitelekkel semmi probléma nem volt Magyarországon addig, amíg nem szaladt el a forint árfolyama”. A svájci frank váratlan erősödésének hatását mellőzte, és csak a kormányváltás utáni árfolyamromlással magyarázta az adósok nehéz helyzetét. A benyújtott törvényjavaslatot „nagyon nem” tartotta helyesnek, és hibának minősítette, ha a bankok szenvedik meg a rendezést, de az egyoldalú szerződésmódosítások miatti utólagos lépést nem kifogásolta. Hogy ebből milyen szavazás következett volna az Országgyűlésben, azt nehéz eldönteni – de semmiféle szavazás nem következett.
A DK szóvivője közleményben jelentette be: a törvényjavaslatot a DK alkotmányellenesnek tartja, és ezért sem a vitában, sem a szavazásban nem vesz részt. Itt valami félreértés van. Igaz, a DK képviselői az elmúlt ciklusban deklaráltan távolmaradtak egyes parlamenti vitáktól és szavazásoktól, nevezetesen az Alaptörvény, valamint a választással összefüggő törvények esetében. Ezekben az esetekben a távolmaradás, vagyis a bojkott megfelelő lépés volt. A kivonulás, a távolmaradás, a bojkott az a jelzés, amellyel az ellenzék egésze vagy akár egy része kifejezésre juttatja, hogy az adott kérdésben az alkotmány vagy a kialakult alkotmányos jogszokások szerint a kormánytöbbség nem dönthetne önmaga. Ha a kormányoldal visszaél kétharmados többségével, holott az alkotmányosa jogszokások szerint alkotmányt elfogadni, választási törvényt alkotni, független intézmények élére vezetőt választani csak kormány és ellenzék megegyezésével szabad, nem marad más válasz, mint a távolmaradás. A devizaadósok helyzetének bármiféle rendezéséről szóló törvénynél viszont gyökeresen más a helyzet. Olyan gazdaság- és társadalompolitikai törvényalkotásról van szó, amely egyértelműen a mindenkori kormánytöbbség hatáskörébe tartozik. Nem az a baj, hogy a fideszes többség egymaga alkot ebben a kérdésben törvényt – bár most nem is ez történik, az ellenzék nagy része is részese a törvény megalkotásának –, hanem az, hogy milyen tartalmú törvényt alkot. Nem a törvényalkotás ténye sérti az alkotmányos jogszokásokat, hanem a törvény tartalma az, ami szerintünk alkotmányellenes. Akkor viszont a kemény tiltakozás eszköze nem a távolmaradás, hanem a határozott nemleges szavazat, amelyet természetesen meggyőzően indokolni is kell az országgyűlési vitában. A távolmaradás nem határozott elutasítást jelent, hanem az egyértelmű állásfoglalás megkerülését.
MTI/Beliczay László
Szeptember 24-én, a parlamenti szavazás napján napirend előtti felszólalásában így büszkélkedett a törvénnyel Hargitai János fideszes képviselő: „A rendszerváltás óta talán nem volt olyan nagy tulajdonátrendezés, mint amit ez a törvény véghezvisz. Ezermilliárd forint fog a banki kasszákból az ügyfelek irányába vándorolni, vagy visszavándorolni, hiszen ez a pénz valamikor az ügyfeleknél volt, csak a bankok különböző technikákkal ezt elvették tőlük. Egymillió-háromszázezer szerződésről beszélünk... Talán mára a politikának sikerült a társadalomban is támogatottságot és konszenzust teremteni abban a tekintetben, hogy ennek a kérdésnek a megoldása nem tűr halasztást. Figyelve egyébként az általános vitát itt a parlamentben, azt mondhatom, hogy a politikai pártok között is a kormány megteremtette ezt a konszenzust, mert minden mértékadó párt képviselője úgy foglalt állást, hogy támogatni fogja ezt a törvénytervezetet. Talán egyedül a Bajnai-párt képviseletében megszólaló független képviselőasszony beszélt egy kicsit másként, de a szavazásig még ő is meggondolhatja magát.”
Hargitainak – akit fideszesnek neveztem, noha most KDNP-sként tartják számon, de a KDNP-t fikciónak tekintem – igaza van abban, hogy itt kivételes terjedelmű és horderejű tulajdonátrendezésről van szó. Ő fideszesként ezt üdvözli, ahogy nyilván üdvözölte és szavazatával támogatta az orbáni tulajdonátrendezés korábbi lépéseit is, a magánnyugdíjpénztárak felszámolásától a takarékszövetkezeti törvényig. A maga szempontjából joggal örvendezik a fideszes képviselő azon is, hogy a kormánynak a mostani tulajdonátrendezés körül sikerült a parlamentben széles konszenzust „teremtenie”. Ahogy az MSZP-s Kiss László egyfajta védekezésként hivatkozott a konszenzusra, fideszes társa a maguk, a kormány sikereként üdvözli ezt a konszenzust.
Nekünk azonban nincs miért üdvözölnünk. Sokan írtunk az elmúlt napokban arról – én például szeptember 15-én Kommentár egy plakáthoz című cikkemben –, hogy az effajta tulajdonátrendezés ellentétes a jogállami alapokkal. A megsemmisített köztársasági Alkotmány talaján a megsemmisített köztársasági Alkotmánybíróság remélhetően megsemmisítette volna ezeket a törvényeket. Megdöbbentő, ha a szóban a demokratikus jogállam mellett elkötelezett ellenzéki párt üdvözli és szavazatával támogatja az ilyen törvényt. Mintha nem értenék, amit Hargitai bevall: a bankok államilag szervezett fosztogatásáról van szó. Mint Bihari Péter, a Monetáris Tanács egykori tagja a Népszabadságban megjelent elemzésében kimutatja, az eljárás kifejezetten árt a gazdasági növekedés esélyeinek. Erre mondott igent az MSZP (mellesleg az LMP is).
Aki pedig tisztában van mind a törvény gazdaságpolitikailag ártalmas voltával, mind alkotmányellenességével, és még sem tiltakozik teljes hangerővel minden lehetséges politikai fórumon, és nem szavaz határozott nemmel, az „vétkesek közt cinkos”. Azért az, mert nem segíti hozzá a maga szűk, de másokénál mégis tágabb lehetőségei között a felkészületlen polgárok millióit, hogy megértsék, hogyan vezetik félre őket. Ez a parlamentben képviselt pártok dolga lenne, amit nem hagyhatnak másra.
Bauer Tamás közgazdász, a Demokratikus Koalíció tagja
