Fábry a Művészetek Palotájában
- Részletek
- Napi apró
- 2010. március 20. szombat, 15:49
- Mihancsik Zsófia
Az alábbi elbeszélés ismét csak körímélben forog. De közérdekű, mert nem pusztán egyetlen személyről szól. Ennek az egyetlen személynek az exhibicionizmusát és gátlástalanságát nemcsak a jobboldal által lepusztított közbeszéd és tönkretett viselkedéskultúra támogatja, hanem magyar televíziók sora is.
***
„Elmesélek neked egy igaz történetet a mai magyar valóságról. Tegnapelőtt (14-én) este volt a MÜPA 5 éves gálaestje, ahová engem is meghívtak. Telt ház, sötét öltönyös urak, kifodrászolt hölgyek - művészek, turisztikai szakemberek, közéleti személyiségek, politikusok (ők a legkevesebben), kifejezetten elegáns és kellemes társaság.
A programot előre megírták a jegy hátoldalán. Az első két számot Hiller követte, kitüntetéseket adott át, majd megint zene.
Mi a földszinten, a legutolsó sorban ültünk, jobb oldalon. Körülöttem ismerősök, turizmus. A mi sorunkba az 1-2-es székre egyszer csak megérkezett Fábry Sándor és egy színtelen-szagtalan vékony, alacsony ifjú hölgy.
Fábry gumitalpú sportcipőben, össze-vissza nadrág-ing-dzseki, semmi nyakkendő, semmi színharmónia. Lába keresztbe, cipője beleért volna az előtte ülő fejébe, de üres volt a szék. Hiller felmegy a színpadra, intelligensen, gördülékenyen arról beszélt, hogy minden épületnek van egy titka, amitől azt megszeretjük, amitől az működik. Majd a kultúra összehozó szerepéről szólva folytatja: Mindenkit emlékeztetek rá, hogy ezt az Orbán-kormány álmodta
meg és kezdte el, a Medgyessy-kormány folytatta és a Gyurcsány-kormány adta át.
Erre hirtelen ordítás a csöndbe: Meg az anyád pics@ját!
Fábry belezengett a terembe. Nekem hangosan kiszaladt a számon: Nyelvében él a nemzet...
Mint utólag kiderült, elöl csak valami zajt hallottak, mert Zoboki olyan zseniálisan tervezte a termet, hogy mindent hallani a színpadról, de alig-alig valamit a nézőtérről. Én a gyomromban görccsel ültem végig a továbbiakat, hogy mikor fog megint és mit ordítani. Nem utasította ki őt senki, nem vezették el (ki tette volna?), nem vágta senki szájon.
Budapest, 2010 márciusának idusa.
Ha nem vagyok ott, talán el sem hiszem.”
(aláírás)
***
(Mihancsik Zsófia)
