Kitüntetések
- Részletek
- Napi apró
- 2014. szeptember 26. péntek, 07:31
- Aczél Endre
Az idők kezdetén, ami nálunk a Rákosi-rendszer volt, a művészeti díjak odaítélésénél általában Révai József bolsevik elhivatottsága és ízlése (csak Thomas Mann tudta felizgatni) vívott halálharcot egymással. Ebből adódóan a Kossuth- és József Attila-díjakból bőségesen jutott a lihegő csepűrágóknak, moszkovitáknak, az új rendszerre fölesküdött, agymérgezett ifjaknak, de velük párhuzamosan – sajnálatosan a Horthy-korszakból örökölt – nagy művészeknek is. Jól „ki volt mérve”.
Ez az örökség csak azért jutott eszembe, mert végignéztem a Fekete-féle MMA – igen jelentős életjáradékkal járó – friss kitüntetési listáját, s abban ugyanilyen típusú mérlegelésnek a jeleit véltem felfedezni. Az inga vitán felül jobbra leng ki, de több tucat olyan művész lett a „Nemzet művésze”, aki tényleg az. Ki köthetne bele Törőcsik Mariba vagy Makk Károlyba?! Másokat, az Orbán-elkötelezetteket meg mögéjük bujtatjuk. Ügyes!
De még az ügyesség se új találmány, óh nem. Sőt, egy jobb, sokkal nagyvonalúbb kiadását tudom tálalni. 1970-ben, amikor a felszabadulás 25. évfordulóját ünnepeltük, a Kádár–Aczél-duett a Kossuth-díj első fokozatát három olyan embernek ítélte, aki nem volt kommunista, még kevésbé párttag: a költő Illyés Gyulának, a festő Bernáth Aurélnak és a filmrendező Fábri Zoltánnak. Ez valóságos, jól kimódolt flottatüntetés volt a népfrontos nemzeti egység mellett, pedig akkor még nem is szerepelt az alkotmányban a „nemzeti együttműködés rendszere”.
Decrescendo: egy kiváló jogászprofesszor az Antall-éra elején ott ücsörgött a Szerencsejáték Rt. igazgatóságában. Ő mesélte nekem, hogy a szóban forgó állami vállalat támogatásosztó grémiumában mindig az volt az elv, hogy „jusson valami nekik is”. Mármint a szocikhoz meg az SZDSZ-hez kötődő alkotóknak. Mennyi is? Úgy 25 százalék – ebben volt konszenzus. És lőn. Tempora mutantur? Nem, egyáltalán nem. Az agyban működő sróf ugyanúgy működik a magyar rónán, mint valaha. Kár.
