rss      tw      fb
Keres

Ellopták Balogh Ibolya legszebb álmait, de majd meglesznek

Amíg március 15-én nem öntötték el a híradásokat a délutáni nagygyűlések beszámolói, addig az vált hírré, hogy mit mondott Székesfehérvárott a fideszes Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, a helyi ünnepi rendezvényen.

Balogh Ibolya pedig azzal kezdte, hogy összefogást hirdetett, úgymond a közös ügyeink érdekében. Amire persze minden jó érzésű ember rögtön felkapta a fejét, és még egy ideig nem is csalatkozott, hiszen ez következett: „1848 eszméihez hűen, most se azt nézzük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt, hogy visszataláljunk arra az útra, amit a márciusi ifjak kitapostak számunkra". Az ember nem akart hinni a fülének, és rögtön arra gondolt, hogy lám, minden rosszban van valami jó: most, hogy a Jobbik elment annak a legszéléig, amit eddig a Fidesz is beszélt, néhányan kijózanodtak, és visszatértek a normalitáshoz. Negyvennyolc ünnepén negyvennyolc őrzése, szellemének tisztelete a közös ügyünk, hiszen ez pártállástól függetlenül összeköt minket. Még megérjük, hogy egy fideszes politikus is képes lesz felülemelkedni a hétköznapias érdekein, és tényleg az ünnepről beszél.

De nem értük meg. Balogh Ibolya további szavaiból ugyanis az derült ki, hogy van ugyan közös ügyünk, de a többes szám első személy kizárólag azokat fedi, akiket ő az egész népnek gondol, noha valójában csak antiliberálisok és jobboldaliak. Az az egy ügyük pedig, ami van nekik, az állítólagos örök és megbonthatatlan kommunista diktatúrával való szembeszállás.

Bármennyire is iszonyúan unalmas már ez az egész, érdemes végignéznünk, hogy a megye egy-egy településének egykori jegyzője, majd közgyűlésének elnöke megalapozottan mondja-e: kifosztva, kirabolva áll most népe előtt, amelyet ugyancsak csontig kifosztottak és kiraboltak, és ezért generális összefogásra kell biztatnia őket. Azért érdemes, mert hiszen itt a helyi demokrácia egy megválasztott tisztségviselője beszél, akinek szavai a helyi viszonyokat, az önkormányzatiság működésének helyzetét is jellemzik. Ennek fényében pedig nagyon is fontos, hogy megtudjuk: vajon eddigi pályája, az önkormányzatnál végzett munkája milyen körülményekről árulkodik, s hogy egy ilyen ember, mint ő, mekkora hatékonysággal tud dolgozni, például ellenzékiként. Egyáltalán lehet-e aktívan ellenzéki, ami köztudottan a demokrácia egyik garanciája. S igaz-e, amit ez ügyben elmond. Tehát: van-e rettenetes nyomor, éhínség, kiszolgáltatottság, nemzeti érzések folyamatos sárbatiprása, jellemző-e „a nemzeti érdekérvényesítés teljes hiánya”, úgy van-e, hogy "már gyermekeink jövőjét is a mélybe rántották, elzálogosították azok, akik néhány évtizede a beteg kommunista ideológiára hivatkozva, majd pedig a piacgazdaság mindenhatóságára és saját meggazdagodásukra felesküdve, sokadszor rabolják el mindenünket"? Mondhatjuk-e, hogy a mai rendszer a Rákosi-diktatúra egyenes meghosszabbítása, amely már hosszú időre előre is megnyomorította az egész országot? Mondhatjuk-e továbbá, hogy az emberi szuverenitás mindig fennálló létezése ellenére „ellopták legszebb 1848-as, 1956-os és 1989-es álmainkat”? Amihez azért – tegyük hozzá – nagyon nagy terrornak kell lennie, mert hiszen az álmok mégiscsak belül vannak. Érvényes-e, amit szakmai önéletrajzában leír (baloghibolya.com – miért com?)? Hogy ugyanis „Veszélyben a kultúránk, a történelmi hagyományaink, a központi hatalom (sic!) az ezeréves megyei intézményrendszert készül most megszüntetni, erőszakosan üresítve ki a feladatait, és létrehozva olyan állami hivatalokat, amelyeknek semmi köze nincs az önkormányzatokhoz. Érzékelhető az a kormányzati irány, amely figyelmen kívül hagyja az állampolgárok érdekeit, akaratát, erőszakosan, diktatórikus módszerekkel hozza meg az egész társadalmat érintő döntéseit”.

Mert ha mindez igaz, akkor a megye és Balogh Ibolya története az elmúlt években gyakorlatilag a totális elnyomás, a padláslesöprés és a lelki terror fogalmaival írható le hitelesen. Akkor ez a törékeny asszony, aki március tizenötödikén bátran belekiabálta a világba, hogy most aztán a gaz diktátoroknak „beletört a bicskájuk”, valamint hogy „van elég erőnk ahhoz, hogy összefogjunk, s elkergessük, majd elszámoltassuk őket”, az elmúlt esztendőkben minimum belső emigrációba kényszerült, szamizdatírással tengette napjait és március tizenötödikéken csak a pincéjében hordta a kokárdáját. De hogy szabadon működhessen a ráadásul szocialista vezetésű önkormányzatban, az nyilvánvalóan elképzelhetetlen.

Mindehhez képest Balogh Ibolya már az említett önéletrajzában arra utal, hogy volt lehetősége a demokratikus működésre: „A 2006. októberi önkormányzati választás, a szavazópolgárok voksai komoly lehetőséget adtak arra, hogy letérjünk arról az útról, amely lefékezi a fejlődést, megnyomorítja a családok életét, megfojtja a kis-és középvállalkozásokat. Lehetőséget kapott Fejér megye, hogy az új önkormányzati vezetéssel, a FIDESZ- KDNP - Nemzeti Fórum képviselői aktív közreműködésével megvalósítsa az összefogást, kiemelt figyelmet fordítson a nehéz helyzetben lévő kulturális, szociális, egészségügyi intézményekre, különös tekintettel a Fejér Megyei Szent György Kórházra, s a megyében élők egészségügyi ellátására.” Ami pedig az egészségügyet illeti, ez ügyben olyan, konkrét eredményekről is olvashatunk híreket – például a Vörösmarty rádió lapján –, amelyekben még az általa totálisan rablóként feltüntetett szocialistáknak is volt szerepük. Hogy csak egyet idézzek: „Móron ötven ággyal megmarad az aktív kórházi ellátás – közölte a Fejér Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője. Horváth András (…) elmondta: Móron továbbra is aktív ágyakkal működik a belgyógyászat, a sebészt és a szülészet-nőgyógyászat valamennyi társszakmája. Hozzátette: a tervek szerint a jövőben várhatóan együttműködik majd a Komárom-megyei kisbéri és a móri kórház” stb., stb. És idézhetünk olyan eseményeket is, amelyek például célzottan a bankszektort és a vállalkozásokat erősítették mint a felzárkózás és a fejlődés motorjait. Balogh Ibolya rendszeresen ott volt a KA-VOSZ Zrt., a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete és a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényein, amelyek egyikén például a 120 ezredik Széchenyi Kártyát adták át, és ennek tiszteletére tartottak nagyszabású rendezvénysorozatot (a dátum 2009. december 15., tehát az állítólagos bolsevik terror kellős közepén vagyunk).

De beszéljünk a gyerekek ügyéről is, akiknek a jövőjét Balogh szerint a mélybe rántották:  „Székesfehérváron 2002-ben kezdték meg a játszóterek felújítását, azaz az EU-s követelményeknek való megfeleltetését. A harmadik ütemben 28 játszótér és 2 park modernizálásáról döntött a képviselő-testület, ami közel 400 millió forintos beruházást jelent” – olvasható az említett rádió 2009. május 14-i híreiben. „A gyermekbirodalmat a körzet önkormányzati képviselője, Fehérvár polgármestere és Vargha Tamás (Fidesz) tanácsnok nyitotta meg jelképesen az apróságok előtt, akik színes műsorral fejezték ki köszönetüket” – látjuk még ugyanitt. Emellett Fehérváron működnek ifjúsági kávézók, klubok, a város teli van fiatalos zenei rendezvényekkel, sokan a Lauschmann Gyula Művészeti Iskolába járnak, és diákként meglehetősen aktívan vesznek részt a város művészeti életében, melyben a vérzivatarosnak mondott idők ellenére fellépett például egy ír táncegyüttes, Pomázi Zoltán a Bojtorjánból és a Seherezádé hastánccsoport is. Bizonyára elsősorban ez utóbbiról kéne azt vizionálnunk, hogy a diktatorikus „kommunista” rendszer végvonaglásait hivatott érzékeltetni. De Balogh Ibolya neve szerepel a Barátság Klubmozi és a Megyei Könyvtár fejlesztési lehetőségéről szóló híradásokban is, továbbá  számos olyan kiállítás vagy rendezvény megnyitójának tudósításában, amely kifejezetten a nemzeti hagyományok megőrzésére épül, és amelyeken rengeteg fiatal vett részt. Így például jelen volt a Székesfehérvár Nemzeti Emlékhelyén felújított osszárium (a királyok csontjait őrző, közös sírkamra) megnyitóján is. Ahol a székesfehérvári polgármester az ő jelenlétében mondta el, hogy a fehérvári lakosok számára a törvények ugyanúgy biztosítják a nemzeti hagyományok aktív átéléséhez való jogát, mint bárki más számára: „nemcsak Székesfehérvárnak, hanem a nemzetnek is fontos, hogy a királyok földi maradványait is befogadó, kivételes hely (...) törvényben rögzített módon és formában is megkapja méltó rangját, mint Nemzeti Emlékhely”. Ott volt az Ilyen tavasz csak egy volt életemben című kiállítás megnyitóján is, ahol „Balogh Ibolya örömét és büszkeségét fejezte ki,  hogy a megyei múzeumunkban köszönthetjük az 1848-49-es forradalom és szabadságharc legfényesebb időszakáról képet adó vándorkiállítást” (2009.09.30.). Még hosszasan lehetne sorolni Balogh örömködését, különféle, kifejezetten felfokozott nemzeti érzelmű rendezvényeken – mikor ér rá ez a nő üldöződni?! – , de nem folytatom.

Ennyi éppen elég annak érzékeltetéséhez, hogy Balogh az eltelt időszakban minden korlátozás nélkül élhetett demokratikus jogaival, vállalkozókat támogató testületeket pártolhatott, egy ellenzéki párt tagjaként is aktívan és szabadon dolgozhatott, kiállításokat, rendezvényeket nyithatott meg, és semmi sem korlátozta őt abban, hogy őrizze a nemzeti hagyományokat valamint a forradalmak álmait. Vagyis semmi sem igaz abból, amit mondott. Viszont szabadon elmondhatta.

Maga Székesfehérvár is sokkal inkább prosperálónak látszik, mintsem egy diktatúrától sújtott, kifosztott és lerabolt területnek. Amit vélhetően a polgárai is érzékelnek, de az ünnepségen jelen lévők úgy tettek, mintha süketen, vakon és némán jöttek volna a világra. Lehetséges, hogy egyetlen hiú embere sincs a városnak, aki legalább utána elmondaná: nem igaz, ennyire nem vagyunk szerencsétlenek, kifoszthatók, és az sem igaz, hogy csupa tehetetlenkedő tisztségviselőt választottunk, és fizettünk hosszú éveken át?!

Balogh Ibolya egyáltalán nem az egyetlen politikus, aki a sikereit sorolja, ha a pártjáról van szó, de minden aggály nélkül szembeköpi saját magát, ha ezen az áron másba belerúghat, és azt akarja bizonyítani, hogy „romokban az ország”. Az elmúlt időszakban egyre több fideszes önkormányzatnál derült ki, hogy amit eddig csináltak, az nem is a társadalomé, hanem a Fidesz hazavihető magánsikere. Hiába látszik felelős beosztású emberek munkájának és közös produktumnak, semmi sem csatornázható be az ország teljesítményeinek rendszerébe, nem javítja az ország állapotát. De ez csak addig lesz így, amíg a jelenlegi kormány van hatalmon. Ahogy beiktatják a Fidesz-kormányt, minden önkormányzati sikert azonnal be fognak tenni a közösbe. És persze mindegyik azonos lesz a kormány sikerével – természetesen visszamenőleg is.

Ilyen egyszerű ez.

A szocialisták meg örüljenek, ha beléphetnek egy hastánccsoportba.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!