Pásztor Albert mellett

• Nyomtatás

Részletek

2014. július 05. szombat, 04:32

Debreczeni József

Nem a DK alelnökeként, hanem publicistaként írom ezt a cikket. Ez azt jelenti, hogy nem keverek bele pártpolitikai érveket. Nem beszélek arról, milyen megfontolásokat kell tennie egy politikai pártnak, amelynek a tevékenysége – bárhol a világon – mégiscsak arra irányul, hogy az ilyen-olyan választásokon fölhatalmazást, közpozíciót, horribile dictu: hatalmi jogosítványokat szerezzen. E jogosítványok nélkül tudniillik nem tudja megvalósítani azokat a társadalmi célokat, amelyek érdekében a tagjai megalapították.

Az a két írás, amely a Galamuson megjelent az általam igen nagyra becsült Mihancsik Zsófia és Krémer Ferenc tollából, szintén nem mérlegel pártpolitikai szempontokat. Nem árt, ha egy publicista látóköre erre is kiterjed, de számon kérni tőle ennek hiányát nem lehet. Persze Mihancsik is, Krémer is tesz pártpolitikai vonatkozású kijelentéseket („Nem lehet, hogy önmagukat demokratikusnak tartó pártok a miskolciak cigányellenességére alapozva akarjanak önkormányzati választást nyerni… A kollektív megbélyegzést és büntetést hagyják meg… a Fidesznek meg a Jobbiknak”, illetve „nem lehet, hogy a magukat demokratikusnak tartó pártok és politikusok… a rasszizmusban lássák a kiutat”. Illetve: „az a politikus, aki ezt nem ismeri fel, maga is bűnössé válik. Ha a szocialisták és a DK ebbe az irányba indul el, akkor csak a Jobbik és a Fidesz csicskása lehet, semmi több… elindultak azon az úton, ami a szellemi és erkölcsi megsemmisülésükhöz vezet.”), ám ezeket a kijelentéseket én sem vitatni, sem kommentálni nem akarom.

Csupán Pásztor Albertről és az ő 2009-es megnyilatkozásairól kívánok beszélni. A miskolci rendőrkapitány az év januárjában a szokásos kéthavi beszámolóját tartotta meg. A sajtótájékoztatón konkrét, tényszerű kijelentéseket tett. Ezek közül három váltott ki éles vitát, aminek nyomán az akkori belügyminiszter (Draskovics Tibor) kapacitálására az országos rendőrfőkapitány (Bencze József) előbb fölmentette őt tisztségéből, majd a szocialista polgármester és az összes miskolci párt (a Jobbiktól az SZDSZ-ig) egyöntetű tiltakozása nyomán (ugyancsak Draskovics közreműködésével) visszahelyezte, mondhatni rehabilitálta.

Melyek voltak ezek a kijelentések?

Az első arról szólt, hogy az elmúlt két hónap összes földerített, erőszakos közterületi rablását (szám szerint nyolcat) cigány származású tettesek követték el. A második a rablások célterülete szerint tett különbséget: eszerint a bank- és a benzinkútrablások tipikusan „magyar”, az összes többi pedig „cigány” elkövetőkhöz kötődik. A harmadik így hangzott: „Kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az egymás mellett élés.”

Ezek nyomán sütötték rá Pásztor Albertre – sütik rá újra, immár a DK-ra is, így személy szerint rám, aki a pár egyik alelnöke, ráadásul miskolci vagyok – a rasszista bélyeget. Az utóbbit könnyű kézzel osztók nemigen teszik föl a kérdést, de én fölteszem helyettük:

Ki a rasszista?

Rasszista az, aki nem tekinti egységesnek az emberi fajt, hanem különböző, sőt különböző minőségű rassznak véli a fehér, a fekete, a sárga stb. embereket, illetve ezeken belül is különbséget tesz magasabb és alacsonyabb rendűek között (pl. árják, zsidók, cigányok stb.). A rasszista vérségi, etnikai meghatározottságra vezeti vissza az egyes emberek, illetve embercsoportok tulajdonságait, amelyeket a fajra jellemző meghatározottságként kezel (pl. a cigányoknak a vérükben van a lopás és így tovább). Mindez – legszélsőségesebb formájában, a nácizmusban – elmehet a kártékonynak vagy alacsonyrendűnek tartott „fajok” kiirtásáig.

Pásztor Albert nem tett ilyen kijelentéseket, ezekhez hasonlót sem mondott. Amit mondott, arra nem vetülhet rá a legenyhébb rasszizmusnak még az árnyéka sem. Rávetíteni persze lehet. Ahogy tették ezt annak idején, s ahogy most is teszik. Az „érvelés” (már annál, aki egyáltalán érvel, s nem csak simán megbélyegez) erre a kaptafára megy: a minden bűnöző cigány [Pásztor nem ezt mondta] könnyen megfordítható: minden cigány bűnöző [effélét végképp nem mondott]. Innen pedig már csak egy lépés a „végső megoldás”, az Endlösung. Aki úgy véli, túlzok, az olvassa el a Népszabadságban erről publikált cikkemet, ami valójában nem is Pásztor Albert védelmében, hanem az ellene irányuló támadások mértéktelen túlzásai, csúsztatásai, sőt hazugságai ellenében íródott annak idején.

De térjünk vissza a volt miskolci rendőrkapitány kijelentéseire.

Hogy az elmúlt két hónap összes erőszakos közterületi rablását (nyolcat) cigány származású elkövetők hajtották végre, ez ténymegállapítás. Még csak statisztikai adatnak se nevezném, hisz olyan közvetlen, olyan egyszerű állítás ez, mint mondjuk az, hogy a két kezemen tíz ujj van. Ezzel együtt a kijelentés nem problémamentes. Mert van az a – természetesen általam is vallott – liberális alapelv, miszerint senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés a származása miatt. Következésképp senkinek a származását nem szabad számon tartani. Ez eddig teljesen rendben van. Csakhogy rendőrszakmai szempontból merő képtelenség volna a betartása egy áldozat által a támadójáról adott személyleírás esetében (pl. „egy piros dzsekis fiatal, alacsony cigány férfi volt a támadó”), illetve az ennek alapján kiadott körözés során, amikor is a cél a vélhető tettes elfogása.

Hasonlókat lehet elmondani Pásztor második – a bűncselekmények célterületeire vonatkozó – kijelentéséről. Hogy egy bankrablás felderítésekor a nyomozás során eleve szükségtelen a roma elkövetők körében keresni a tetteseket. Persze lehet ebből a kijelentésből arra a következtetésre jutni, hogy „a magyar csak a köznek vagy a multinak okoz kárt, az meg úgyis megérdemli” – ám ez már nem Pásztor Albert ügye, hanem azé, aki ezt a (szerintem rosszhiszemű) következtetést levonta (jelen esetben Mihancsik Zsófiáé). Az természetesen nincs rendben, hogy Pásztor „magyar” kontra „cigány” elkövetőkről beszélt. Hiszen az itt élő cigányok is magyarok. Tehát cigány (roma) és nem cigány (nem roma) elkövetőkről kellett volna beszélnie – ha egyáltalán…

S itt eljutottunk a harmadik inkriminált kijelentésig, amely szó szerint így hangzott: „Kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az egymás mellett élés.” Ennek nyomán zúdultak a legsúlyosabb vádak a miskolci kapitányra, s zúdulnak újra a három – immár sajnos csak kettő – demokratikus párt polgármester-jelöltjére. A vádak szerint Pásztor generálisan, az egész cigányságra értette, amit mondott, s aminek a tartalma súlyosan kirekesztő. Szerintem itt bicsaklik meg leginkább az általam nagyra becsült balliberális véleményformálók logikája. Mondhatni: itt hagyja őket leginkább cserben a józan eszük. Mert először is semmibe veszik a szövegösszefüggést és a beszédhelyzetet. Hisz a rendőrkapitány nem holmi szociológiai konferencián, általában beszélt a cigányságról, hanem Miskolc közbiztonságáról, azon belül is a legproblémásabb körzetekről, az Avasról meg a többiről. Hogy lehet ezt figyelmen kívül hagyni, s csak egyes mondatokon lovagolni? De ha már ezeken lovagolnak: hogy lehet egy a cigányokra a „nemzettársaink” kifejezést alkalmazó embert (aki ezzel hál’ istennek fölülírja, nem szándékos hibává enyhíti az imént kifogásolt magyarok–cigányok megkülönböztetést) kirekesztőnek tekinteni? Hisz aki nemzettársnak tartja a romákat, az éppen hogy befogadja őket a magyar politikai közösségbe! (Hogy ez valójában létezik-e, abba most nem megyek bele, csupán annyit jegyzek meg, hogy az e tárgyban tett kirekesztő mondatokat jól ismerjük valamennyien: „mi nem vagyunk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben”, „a baloldal, ha csak tehette, rárontott a nemzetére” és így tovább.)

Az kétségkívül fölvethető, hogy – bár magukból az inkriminált mondatokból szerintem vegyelemzéssel se lehet rasszizmust kimutatni – Pásztor kijelentései az adott közegben, jelesül a miskolci lakosság köreiben kiválthattak cigányellenes, mi több: rasszista indulatot vagy érzületet. A magam részéről inkább így mondanám: sokan a már meglévő indulataik igazolásaként üdvözölhették a rendőrkapitány kijelentéseit. Komoly fölvetés az is, miszerint egy fontos állami köztisztség betöltőjének a szájából nem hangozhatnak el efféle mondatok – akkor se, ha azok egyébként tényszerűek. E fölvetés jogosságát is elismerem. Ahogy elismertem azt is: Pásztor Albert helyenként kellő empátia nélkül, pontatlanul, rosszul fogalmazott. Egyet azonban kijelenthetek (személyesen tőle tudom), soha nem használta a „cigánybűnözés” kifejezést. És nem azért, mert igaz volna, hogy ez azt jelenti: minden cigány bűnöző. (Ahogy a teljesen korrekt „fiatalkorú bűnözés” se jelenti azt, hogy minden fiatalkorú bűnöző.) Hanem mert ennek a kifejezésnek (főként a Jobbik ténykedése nyomán) valóban cigányellenes éle, rasszista felhangja van. Amitől Pásztor Albert távol tartja magát (miként a Jobbiktól is).

Mi vitte rá mégis 2009 januárjában, hogy megtörje a csöndet, és megtegye a szóban forgó – újra leírom: több tekintetben is vitatható, szerencsétlen, sőt rossz, ámde a rasszizmus vádjával józan mérték szerint nem illethető – kijelentéseket a romák (egyes csoportjai) vonatkozásában? Elmondása szerint nem más, mint hogy látta az egyre növekvő, egyre eszkalálódó problémát, amelyekről az amúgy tiszteletreméltó, de addigra már hatástalanná, sőt kontraproduktívvá vált liberális elvek, illetve közbeszéd miatt nem eshetett szó. Látta azt is, hogy a szélsőjobb épp ezt a helyzetet lovagolja meg, miközben az e téren a szavai és a tettei (lásd: Magyar Gárda) csak olajat öntenek a tűzre, amiből akár robbanás is lehet.

Robbanás ugyan idáig nem történt (úgy, ahogy a cigány-nem cigány polgárháború rémét vizionálók vélték), illetve pártpolitikai értelemben ez mégiscsak bekövetkezett. A 2009-es év derekán, midőn a Jobbik áttörést ért el az EP-választásokon (miközben a balliberális politika letéteményese, az SZDSZ elbukott); majd a 2010-es parlamenti választáson, majd a 2014-esen is. Talán túl rövidre zárom a dolgot, de megkockáztatom: Pásztor Albert 2009 elején valójában erre a veszélyre próbálta figyelmeztetni a közvéleményt.

És akkor mondok pár szót róla magáról is, minthogy volt alkalmam őt személyesen megismerni. Kezdem azzal, hogy három évtizedes kiváló rendőri munka van mögötte, amely ellen (a 2009-es affért kivéve) soha nem merült föl kifogás; magas állami kitüntetésekkel kifejezett elismerést annál többet kapott. Nota bene: a parancsnoksága alatt működő miskolci rendőrség ellen nem merültek föl olyan vádak, amelyek a cigányokkal szembeni durva vagy hátrányosan megkülönböztető intézkedések, illetve bánásmódra vonatkoztak volna (miközben az ország más településein olykor elhunyt egy-egy őrizetes „kihallgatás közben”).

Pásztor Albert intelligens, komoly ember, aki még a „magunk közt vagyunk” beszélgetések során se enged meg magának a cigányokra tett rossz célzásokat, gesztusokat, „cinkos összekacsintást”. Nem mellékesen elmondom azt is, hogy a felesége tanár, iskolaigazgató, az iskolájába sok roma gyerek jár, akikkel zömmel jól szót tud érteni, továbbá a szüleikkel is. Mert ismeri őket, a családi körülményeiket, a szokásaikat, azt a markáns szociokulturális közeget, ahonnan jönnek. Viszonzásul sok szeretetben, tiszteletben van része.

Pásztor Albert demokratikus elkötelezettsége és tisztessége számomra elvitathatatlan.

De hiába tisztességes ember ő valójában, ha a liberális közvélemény szemében a cigányellenesség, a rasszizmus szimbólumává lett – mondják erre számosan. Hát ez az! Ami engem illet, egy olyan párnak vagyok a tagja, a tisztségviselője, amelynek elnöke a hazugság szimbólumává lett a túlnyomó többség szemében. Azzá tették. Igaztalanul, hamisan. És igen: ő is szolgáltatott ehhez pár rossz mondatot. Például ezt: „Hazudtunk reggel, éjjel, meg este”. Az ellenfelei aztán ezen a szövegösszefüggésből és a beszédhelyzetből kiragadott mondaton (s még néhányon) lovagoltak vég nélkül: újra és újra hazugnak bélyegezve őt.

A magam részéről ezért is foglalok állást Pásztor Albert mellett – rendíthetetlenül. Nem kérek egyebet a demokratikus oldalon lévő barátainktól, minthogy azt a méltányosságot tanúsítsák iránta, amit Gyurcsány Ferenc iránt oly tiszteletreméltóan tanúsítanak.

Debreczeni József
közíró, a Demokratikus Koalíció alelnöke