rss      tw      fb
Keres

Önkormányzat 2014 - DK: Pásztor Albert a kampányban bizonyítani fog


MTI 2014. július 3., csütörtök 13:23

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Pásztor Albert a kampányban bizonyítani fogja: „a szabadság és az emberi méltóság tisztelete is szülhet rendet”. Ha erre képes lesz, a DK kiáll mellette - szögezte le Tompa Sándor, a párt miskolci szervezetének elnöke csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint kiemelte: „Miskolcon drámai a politikai helyzet”. Egyetlen más magyar nagyvárosban sem élvezi a Fidesz és a Jobbik „egyként cigányellenes politikája” a polgárok majd kétharmadának támogatását.

„A romák és nem romák együttéléséről az ennek hétköznapi konfliktusaitól meggyötört Miskolcon már jó és rossz mondatok tömege született” - írta Tompa Sándor, hozzátéve: „Pásztor Albert néhány 2009-es, elhíresült mondata vitathatatlanul az utóbbiak közé tartozik”.

A DK helyi vezetője azonban kiemelte: Pásztor Albertnek nincs köze a rasszizmushoz, elkötelezett baloldali demokrataként ismerték meg. Amikor kiderült, hogy elindulna a miskolci polgármester-választáson, a helyi MSZP, DK és Együtt-PM szervezetek azzal döntöttek a támogatása mellett, hogy a következő hetekben mindenki előtt lehetősége lesz bizonyítani: valóban elkötelezett a szabadság demokratikus rendje mellett.

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt helyi szervezeti vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon jelentették be, hogy Pásztor Albertet, Miskolc volt rendőrkapitányát jelölik az őszi önkormányzati választáson a város polgármesteri posztjára.

A Fidesz és a Jobbik úgy reagált: a baloldal már saját soraiból sem képes jelöltet állítani a posztra. A Liberálisok mellett a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom és az Együtt - a Korszakváltók Pártja országos elnöksége is azt jelezte, nem támogatják Pásztor Albert jelöltségét.

A Magyar Liberális Párt csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében közölte: addig nem tud jó szívvel részt venni a DK által szervezett tüntetésen, amíg Gyurcsány Ferenc pártja „a rasszista nyilatkozatot tevő Pásztor Albertet alkalmas polgármester-jelöltnek tartja”.