rss      tw      fb
Keres

Egy remek focimeccs tanulságai




A nagy csapatok sok-sok kínkeserves meccse után kedden, a nyolcaddöntők utolsó mérkőzésén a világbajnokság talán eddigi legjobb találkozóját láttuk. Ez még akkor is így van, ha mérhetetlenül bosszantó volt, hogy a belgák 38 kapuralövéséből (27 kaput is talált) csak a kétszer 15 perces hosszabbításban született gól, igaz, akkor kettő is. És ha a 110 percben, amikor a belga Fellaini már a lábát sem tudta emelni a fáradtságtól, tizenegy amerikai játékos az idegbajt hozta szegény Belgium-drukkerekre, amikor úgy lódultak meg, mint az őrültek, mint akik épp akkor kezdik a meccset, az egyenlítésért. Nem jött össze, viszont az amerikai csapat a 120 perc végére egészen rokonszenves kis csapattá vált.



Kevin De Bruyne, az első belga gól szerzője – nem tizenhét éves, már huszonhárom! – Facebook

A meccsnek két tanulsága van.


Az egyik, hogy az európai ember (mármint ha semleges néző, és mi magyarok régóta azok vagyunk) lehet hogy kénytelen lesz átrendezni sok évtizedes drukkerszokásait. A hollandok, a németek vagy a spanyolok után lehet hogy a rokonszenves Costa Rica vagy Belgium felé fordul. (Különösen hogy Rafael Nadal kedden elköszönt Wimbledontól. Hogy ez hogy jön ide? Így.)


A másik, hogy rögtön a meccs elején kiderült, mennyire vigyáznia kell az embernek, ha meccskommentátor, Brazíliába utazik, ott is egy tengerparti városba, amely éppen amerikai drukkerekkel van tele, és elköveti azt a hibát, hogy koradélután sétálgat az utcákon. Mert bizony akkora sokk érheti, hogy le kell sütnie a szemét. Ez történt a mi magyar meccskommentátorunkkal, amikor Salvador utcáin amerikai zászlóból összetákolt fürdőgatyában amerikai fiúk tűntek fel. Le kellett sütnie a szemét, hogy ne lássa a borzalmak borzalmát. Ezt már a közvetítés legelején, a két csapat összeállításának ismertetését megelőzően fontosnak tartotta közölni a magyar nézőkkel. Mind beleborzongtunk. Különösen amikor azt a feltételezését is megosztotta velünk, hogy ezek az amerikaiak biztos beszedtek valamit. Értettük mi: normális eszű ember ugye nem csinál ilyet. Hogy egy tengerparti városban van? Ahol ha az ember hazaindul a strandról, máris a belvárosban találja magát? Nem mentség.



Santiago – kyounghpark.com

Hogy egy fiesztán van, mert azoknak a szerencsés drukkereknek, akik ott lehetnek Brazíliában, a világbajnokság állandó fieszta? Karnevál. Amilyen Rióban is szokott lenni. Ahol még ennél rondább látványban is része lehetne egy ártatlan, mit sem sejtő sportkommentátornak. Mert ott bizony félmeztelen nők is képesek végigtáncolni az egész városon! Vagy az a kommentátort nem zavarná? Csak fürdőgatyás pasik láttán süti le a szemét? Csak nem ő volt az is, aki minden nőre megjegyzést tett, akit meccs közben a rendezők megmutattak? (Fogalmam sincs, mint korábban említettem, nem jegyzem meg a nevüket.) Persze már nem csinálja. Nyilván figyelmeztették. De azért meccsközvetítés közben, nyilván az utolsó szó jogán, annyit még dafke a nézők képébe vágott, természetesen a női nézőkébe is, hogy a mexikói nők igenis csinosabbak, mint a brazil nők. Gratulálunk! Ez valóban fontos és megosztandó tapasztalat. Ahogy az amerikai drukkerek fürdőgatyája meg a szemlesütés is.


Ha meg nem ő volt, akkor a magyar televíziónak gratulálhatunk az egyengondolkodású és egyenkultúrájú kommentátoraihoz.


Csak abban bízhatunk, hogy amikor a stadionépítő nagyember július 13-án megtiszteli látogatásával a vébédöntőt, nem követ el ilyesféle rangjához méltatlan dolgot, és bármennyit iszik is a fogadáson, nem énekli el a liebe Angelának (aki, vele ellentétben, nyilván csak akkor lesz ott Rióban, ha a németek döntősök lesznek) kedvenc nótáját a meghágott fehérvári kislányokról. A bunkó magyar macsókultúra nagyobb dicsőségére.