Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. november 19.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2010. november 22. hétfő, 02:43
- Megbeszéljük
Bolgár György: - Érdekes vizsgálatot hozott nyilvánosságra az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, Szabó Máté, és ebből a média azt vette ki, hogy a magánnyugdíjpénztárak a jelenlegi intézményi formában és a jelenlegi jogszabályok alapján nem képesek arra, hogy életük végéig járadékot folyósítsanak a pénztártagoknak. Mintha ez az ombudsmani vizsgálat azt igazolná, hogy nem szabad bízni a magánnyugdíjpénztárakban. Ön is ezt olvasta ki belőle, vagy ez csak egy felületes és netán szenzációkeltő médiabeli megközelítés?
Bába Julianna: - Én azt gondolom, ha valaki alaposabban elolvassa az ombudsman jelentését, akkor éppen azokra az érvekre ismerhet rá, amiket mi, a Stabilitás Pénztárszövetség és a szektor gyakorlatilag hetek óta, illetve bizonyos tekintetben már évek óta szajkózunk. Ha valaki veszi a fáradtságot, és az ombudsmani jelentést részletesen elolvassa, akkor láthatja, hogy az gyakorlatilag nem szól másról, mint arról, hogy 2013-tól a pénztárak számára egy viszonylag nagyobb tömegű úgynevezett járadékszolgáltatási kötelezettség lép életbe. Ez azt jelenti, hogy 2013-tól már jelentős számban lesznek olyan pénztártagok, akik nyugdíjba vonulnak, és a nyugdíjuk egy részét, nevezetesen legalább huszonöt százalékot ebből a magánnyugdíj-pénztári megtakarításból kéne hogy havonta megkapjanak. Ez az a bizonyos járadék, ami havonta kerülne számunkra kifizetésre.
- Tehát ők '98-ban nem fiatalon, pályakezdőként csatlakoztak a pénztárakhoz, hanem már jóval negyvenes éveik közepén vagy afölött.
- Önkéntes alapon. Így van.
- És 2013-ra már eljutnak a nyugdíjkorba, vagyis igénybe vennék a járadékot.
- Így van. Tehát ezt a bizonyos égető hiányt, amire az ombudsman úr is rámutatott a tanulmányában, illetve jelentésében, pótolta a tavaly nyáron elfogadott jogszabály, ami ugye azért nem került kihirdetésre, mert a köztársasági elnök úr előzetes normakontrollra megküldte az Alkotmánybírósághoz. És hozzáteszem, hogy ezt az Alkotmánybíróság egyetlen minimális részletszabálytól eltekintve alkotmányosnak találta. Csak ilyenkor az a menetrend, hogy vissza kell küldeni a parlamentnek, és hát közben volt egy parlamenti választás, és azóta sem szavazták meg ezt a jogszabályt. Tehát ez a bizonyos jogszabály pótolta volna azt a nagyon fontos jogszabályi hátteret és feltételrendszert, amivel ez a járadékszolgáltatás megindulhatott volna.
- Mi lett volna ez az intézkedés, amivel ezt megteremtette volna?
- A jelenleg hatályos jogszabályok nem tartalmaznak mást, csak 3-4 lakonikus mondatban a járadékszolgáltatás alaptípusait. Ez a jogszabály részletesen meghatározta volna, hogy mely intézmények milyen garanciális, milyen tőkemegfelelésű kötelezettség mellett, milyen típusú járadékot és milyen formában kötelesek szolgáltatni. Tehát gyakorlatilag én azt mondanám, hogy nagyon egyszerűen lefordítva jelen pillanatban olyan állapotban vagyunk, és olyan dolgokat kérnek a pénztárakon számon, mintha egy háziasszonyt arra köteleznénk, hogy készítsen Wellington bélszínt anélkül, hogy elmondanánk neki, vagy valaki is leírta volna neki valaha, hogy ezt hogy kell elkészíteni. Azt viszont elvárnánk, hogy a Wellington bélszín nagyon szabályos és nagyon ízletes legyen. Tehát hiányzik a recept, hogy hogyan, milyen intézmények és milyen formában tudják ezt a járadékot szolgáltatni. Ezt a hiányt mi jeleztük a jelenlegi kormányzati szereplőknek is, gyakorlatilag még mielőtt az októberi események bekövetkeztek volna, hogy ez egy súlyos technikai jogszabályalkotói hiátus, amit pótolni kell.
- És mit mondott akkor a kormányzat illetékes képviselője, hogy jó, majd megnézzük?
- Így van, azt mondták, hogy jó, majd megnézzük. Illetve még voltak olyan jellegű sejtelmes félmosolyok bizonyos ajkakon, amelyek azt mondták, hogy miután ezt a kérdést tágabb kontextusba kell helyezni, és az egész nyugdíjpénztári kérdésről, illetve az egész nyugdíjkérdésről egy nagyobb kontextusban kíván a kormány gondolkodni, mi is beláthatjuk, hogy ez ennek csak egy részeleme, ezért türelmet kértek tőlünk. Mi mondtuk, hogy türelmesek vagyunk, de valószínűleg a járadékjogosultak nem nagyon tudnak majd várni 2013-tól.
- Az előző kormány, a Bajnai-kormány ugye azt is akarta, mégpedig deklaráltan azért, hogy nagyobb biztonságot adjon a nyugdíjba vonulóknak, illetve a járulékot fizetőknek, hogy ez a magánnyugdíjpénztári rendszer részben alakuljon át, és lehessenek biztosítók valódi tulajdonosai ezeknek a pénztáraknak. Úgy emlékszem, és úgy tudom, hogy nagyjából ezzel szemben - bár talán nem teljesen kimondottan - született a Fidesznek egy olyan kampányjelszava, hogy megvédjük a magánnyugdíjpénztárakat. És ők azt sugallták, hogy a privatizációtól védik meg, tehát mintha a magánnyugdíjpénztárak, illetve az ott őrzött és befektetett magán-, illetve nyugdíjjárulék nem volna biztonságban a magáncégektől, amelyek tulajdonosként, pénzintézetként kezelnék ezeket a befektetéseket. Van arra bármiféle jel, hogy ebből az eredeti tervből nem lesz semmi, vagy még az is elképzelhető, hogy akár beengedik a pénzintézeteket is erre a területre?
- Azt nagyon fontos tudni, és ezt nagyon sokan nem tudják – ugye 3 millió 90 ezer nyugdíjpénztári tagunk van, és azt kell hogy mondjam, sajnos nem annyira köztudott az a tény –, hogy gyakorlatilag a világon majdhogynem egyedülálló módon Magyarországon alakították ki ezt az úgynevezett második pillért oly módon, hogy kvázi szövetkezeti tulajdonosi forma van. Tehát minden tag, aki az adott nyugdíjpénztárban tagsági jogviszonnyal rendelkezik, a tulajdonosa is az adott nyugdíjpénztárnak. Más oldalról viszont a jogszabályalkotó nem szabályozott semmiféle úgynevezett tőkegaranciális elemeket, minimális működési tőkét, mint ami minden más, mondjuk a pénzügyi szektorban szolgáltató biztosító vagy bank számára tőkegaranciális elemként elő van írva.
- Igen, az a pénz van benne, amit befizetnek járulékként a nyugdíjjárulékot fizetők, de nincs mögötte egy olyan pénzintézet, amelyiknek megvan a maga tőkéje, és amelyhez hozzányúlhat baj esetén.
- Így van. Erre nagyjából azt a példát tudnám mondani, hogy ez olyan, mintha a bankbetétesek tulajdonosai is lennének az adott banknak. Tehát az, hogy nekik ott bankbetétjük van, nem jelenti azt, hogy ha a bank megszorul, akkor hozzányúlhat ezekhez a bankbetétekhez.
- Vagyis a nagyobb biztonság érdekében gondolta azt az előző kormány, hogy engedjük be a tőkeerős nagy pénzintézeteket, és akkor lesz mögötte egy tőkefedezet is?
- Így van. Gyakorlatilag a járadékszolgáltatást a pénztárak garanciaalapja rendezi. De itt van egy elég hosszú – mert kinek mennyi –, de minimum negyvenéves úgynevezett felhalmozási időszak, amikor még nem járadékszolgáltatás van, hanem arról beszélünk, hogy gyűjtjük a pénzt, a járadékot, fölhalmozzuk a vagyont, azt ugye fialtatjuk, befektetjük, hogy minél több legyen, majd nyugdíjba vonulunk. És a hosszú felhalmozási időszakra nincs gyakorlatilag egyfajta tőkefedezet vagy tőkegarancia a rendszer mögé állítva. Mert itt gyakorlatilag van az a minimális működési költség, amit elvonhatnak a pénztárak a havi befizetésből, egyébként pedig a befizetések kilencvenöt százaléka az egyéni tag megtakarítási számláján van, és ahhoz semmilyen esetben nem lehet már visszanyúlni, hogy mi működési költséget vonjunk el onnan. Tehát alapvetően ez a legjobb hasonlat, mintha egy bankbetét lenne, ahhoz se nyúlhat hozzá a bank, ha neki mondjuk fizetést kell fizetnie a munkavállalóinak!
- Mi a kiút ebből a helyzetből, hogy tudniillik most egyrészt az állam is igényt tart a magánnyugdíjpénztári befizetésekre, igaz, e pillanatban úgy tűnik föl, hogy csak tizennégy hónapig, de ha megnyitja a visszautat, sőt még valamilyen módon kedvezményezi is a visszalépést az állami rendszerbe, akkor a magánnyugdíjpénztárak meggyengülnek, és lehet, hogy sok százmilliárd, akár ezermilliárdos nagyságrendű pénz áramlik vissza az állami rendszerbe. Ha meggyengülnek, sokkal kevesebb pénzt kezelnek, és ugyanakkora működési költséget kell elviselniük, tehát még nehezebb helyzetbe kerülnek. 2013. már közel van, amikor elkezdődnek a fizetési kötelezettségek is, szóval mi lehet ebből a kiút? Akkor még inkább szükségük volna arra, hogy megengedjék a nagy pénzintézeteknek a belépést erre a területre?
- Ez egy sokkal komplexebb kérdés.
- Már ez is elég komplex volt, a hallgatók nem biztos, hogy könnyen követték!
- Igen. Én azért visszautalnék arra, hogy itt az állam milyen garanciákat és milyen - hogy is mondjam csak - kiegyenlített esélyeket biztosít az egyes pillérben és a kettes pillérben részt vevők számára. Azt nagyon fontos látni, hogy aki a második pillérnek is tagja, az a nyugdíjának a hetvenöt százalékát ugyanúgy az állami rendszerből fogja kapni, mint az, aki száz százalékban onnan kapja. Tehát a magánnyugdíjpénztári ág csupán egy kiegészítés, egy kockázatmegosztás. Ha én azt mondom, hogy nem kizárólagosan a mindenkori állam, a mindenkori nemzet eltartó képességében akarok bízni, abban, hogy amikor majd én nyugdíjas leszek, akkor még lesz annyi aktív lakos, hogy ki tudja termelni az ország az én nyugdíjamat is, hanem azt mondom, hogy a nyugdíjam legalább huszonöt százalékában én függetlenítem magam ettől a kockázattól. Tehát ezt jelenti a magánnyugdíjpénztár.
- És még azt is, hogy esetleg ez a huszonöt százalék adott esetben nagyobb lesz, mert jól gazdálkodnak vele. Lehet, hogy a harminc vagy harmincöt százalékot is kiteszi!
- Ez így van. Tehát gyakorlatilag jelen pillanatban is a járadékom egy jelentős, körülbelül másfél százalékát, momentán, nem az eltérítést követően, de másfél százalékát, illetve a munkáltató utánam a teljes járadékot is az én potenciális hetvenöt százalékom megváltására az állami kasszába fizeti. Tehát én azt gondolom, hogy a kormánynak nem azt kéne garantálni, hogy aki visszalép, azokat kár nem érheti, hanem azt kell garantálni, hogy aki mind a két pillérben marad, azt sem érheti kár. És azt gondolom, hogy talán most még nem eltörölt alkotmányossági jog az, hogy azonos terhekhez azonos kötelezettségek járulnak. Az, aki magánnyugdíj-pénztári tag is, ugyanakkora járulékot fizet, mint aki csak az egyes pillér tagja, ugyanakkora járulékot fizet utána a munkáltatója is. Tehát a garanciális elemet ott kéne a rendszerbe visszaállítani – mint ahogy ez eddig állt is –, hogy azokat sem érheti hátrány, akik józan megfontolás alapján, jól felfogott érdekükből azt mondják, hogy igen, én hosszú távon csökkenteni kívánom az állam kockázatát azzal, hogy a magam nyugdíjának egy részéről én magam egy másik rendszerben kívánok gondoskodni. Tehát a garanciális elemeket itt kellene beletenni. Még jó, hogy azt garantálják, hogy azt nem érheti kár, aki visszalép. Itt azt kell garantálni, hogy visszaállítják az esélyegyenlőséget, és visszaállítják azt, hogy egyenlő terhekhez egyenlő szolgáltatások járnak!
- Hol próbálják meg ezt elmondani, azonkívül, hogy itt egy interjúban, amott egy interjúban, meg egy harmadik helyen egy nyilatkozatban? Van-e bármiféle kapcsolat, érintkezés, konzultáció a kormányzat képviselőivel, tudják-e, hogy ők mit akarnak pontosan?
- Nagyon szomorú része ez ennek a beszélgetésnek! Gyakorlatilag amikor megalakult az új kormány, mi szövetségi szinten az első hetekben azonnal elkezdtük beadványokkal, tárgyalási kezdeményezésekkel bombázni a kormányzatot. Kit hol értünk, akiről gondoltuk, hogy ebben a témában nekünk partnerünk lehet. Ez nyár elején volt, azóta egyedül Varga Mihály úrral tudtunk találkozni a kormányzati oldalról, illetve néhány államtitkárral a Nemzeti Erőforrás Minisztériumából és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökével, Szász Károllyal, senki mással. Se a novemberi bejelentéseket megelőzően nem kérte ki senki a véleményünket, a tanácsunkat, senki nem kérdezte meg, hogy ez mekkora károkat és mekkora rombolást okoz. Uram bocsá', senki nem kérdezte meg tőlünk, hogy bocsánat, hogy is működik ez a rendszer egészen pontosan? És sajnos ez a passzív hallgatásba burkolózás a kormányzat részéről a mai napig tart. Mi tényleg azt hittük, hogy elindult, kezdeményeztük, őszinte párbeszédet tudunk folytatni a kormánnyal, de októberben beigazolódott, hogy ez inkább csak párhuzamos monológok sora.
