Zene a zsinagógában
- Részletek
- Napi apró
- 2014. június 21. szombat, 06:54
- Lángh Júlia
Zsúfolásig megtelt a terem: zsidók és nem zsidók, zenekedvelők és érdeklődők, keszthelyiek és környékbeliek, fiatalok, idősek, és meglepően csöndesen viselkedő kisgyerekek. A keszthelyi zsinagógában vagyunk, egy hangversenyen, ahová a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) ajándékba hozta a muzsikát, közben Köves Slomó rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője beszélt a zsinagógákról, a zsidó vallásról és szokásokról, a keszthelyi zsidóság sorsáról.
Fischer Iván gazdag sorozatának, úgy is mondhatnám: ajándékának –„Muzsikálni olyan embereknek, akik nem tudnának eljutni a koncertekre” – egyik része az egyelőre három zsinagógakoncert a mádi, a keszthelyi és az albertirsai zsinagógában. A háromból csak a szépen rendbe hozott, színes ablakos keszthelyiben van újra zsidó élet, 1993 óta, Goldschmied István elnök vezetésével. Az épület a Goldmark-ház udvarának a végében áll, ebben a házban született 1830-ban Goldmark Károly világhírű zeneszerző, és itt volt 1944-ben a két helyi gettó egyike. Keszthelyről több mint nyolcszáz zsidót hurcoltak el, először Zalaegerszegre, onnan Auschwitzba. Emléküket egy gránitobeliszk őrzi, és a templom belső falain végig emléktáblák a nevükkel.
De nem holokauszt-megemlékezés volt ezen a barátságos hétköznapon, amelyet ünnepivé emelt a zene és a kivételes alkalom – bár lenne gyakoribb. Pedig semmi különös nem történt, mégis, valami nagyon fontos: az, ahogyan élnünk kellene, békében és nyitottan érdeklődve egymás dolgai iránt, szép környezetben, szép zenével körülölelve. A zsidó szokásokat nem ismerők meglepődve és elismeréssel hallgatták, hogy a hitközség, ha kevés volt a pénz, a lehetőség, és választani kellett, zsinagógát vagy iskolát építsenek, az utóbbit választotta, mert a tanulás, a tudás a legfontosabb. Voltak, akiket a felfedezés öröme töltött el, milyen kincseket rejt a városuk: ha nincs ez a koncert („Belépés díjtalan”), nem jutnak el a zsinagógába, talán nem is tudtak a létezéséről, ahogy arról sem, hogy a zsinagóga keleti fala mellett bibliai kert van, ahol a Tórában szereplő növényeket gondozzák értő kezek.
Mennyi kincs. De a legnagyobb az, ahogy a zene összeköt. Toleranciáról és együttélésről papoló nagy szavak helyett megvalósított és természetesnek érzett együttélés van, erre a másfél-két órára mindenképpen, ahogy a külön padsorokban ülő nők és férfiak, utóbbiak mind kipában (akinek nem volt, kapott a bejáratnál) hallgatják a zenét és a számok között Köves Slomót. Aki azt is elmeséli, hogy az egyik Festetics grófné háromezer pengőt adott a hitközségnek, amelynek kamataiból tartották fönn az iskolát, és amikor a grófné meghalt, a zsidók sorfalat álltak a ravatalánál, és elmondták a Kaddist.
A keszthelyi Festetics családban évszázados hagyomány volt a tolerancia. 1810-ben Festetics György gróf engedélyezte, hogy a zsidók az úgynevezett Zsidóházon kívül is letelepedhessenek Keszthely nagyobb utcáiban, és a városi polgárokhoz és nemesekhez hasonlóan önálló közösséget alkossanak. 1894-ben a zsidótemető területét Festetics Tasziló ajándékozta a hitközségnek, az adományt 1907-ben kibővítette. A szép temetőt impozáns síremlékeivel ma is gondozzák.
A Fesztiválzenekar ünnepi ruhába öltözött vonósai és fúvósai Weiner Leó-, Betty Olivero- és Mendelssohn-darabokat adtak elő. A zenészekből, mint mindig, sugárzott a muzsikálás öröme – talán a pici gyerekekre is ez hatott úgy, hogy meg se pisszentek. A felnőttek meg, az ismeretlenek is, egymásra mosolyogtak kifelé menet. Végül az udvaron hagyományos zsidó süteménnyel, flódnival kínáltak mindenkit.
A holokauszt-emlékév indulatokkal és konfliktusokkal terhelt, zajos eseményeinek árnyékában valami igazival és hitelessel találkozhattunk. Fischer Iván és Köves Slomó programsorozata az ígéretek szerint folytatódni fog az ország elhagyatott zsinagógáiban, „hogy ráirányítsa a figyelmet a zsidó örökségre, és megismertesse a helyi közösségeket azzal a sokszínűséggel, amely egykor Magyarországot jellemezte” – olvashatjuk a BFZ honlapján.
