Bild–Orbán-interjú: „Húsz évembe került, végre legyőzni őket”
- Részletek
- Szemle
- 2014. június 17. kedd, 06:38
- (hj)
A Bild című német bulvárlap egy Orbán Viktorral készült interjú első részét közölte hétfőn A szívek forradalma volt címmel. Az interjút K. Diekman, D. Varro, H-J. Vehlewald és D. Biskup készítette.
1989. június 15. – Ez a beszéd tette híressé Orbánt. Történelmi beszéd volt: ma 25 éve Orbán Viktor (akkor 26 évesen) a budapesti Hősök terén a szocialista Magyarországon szabad választásokat és a szovjet csapatok kivonását követelte. Orbán alig néhány hónappal korábban alapította meg a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) elnevezésű ellenzéki mozgalmat. Beszédét a kommunisták által kivégzett, reformer Nagy Imre rehabilitálása és a budapesti Új Köztemetőben való újratemetése alkalmából mondta el.
Ő ütötte ki az első követ a falból.* Ma 25 éve Orbán Viktor nyilvánosan szabad választásokat követelt. Az akkori ellenzéki politikus ma Magyarország miniszterelnöke, és fogadta a Bild újságíróit egy nagyinterjúra.
Bild: – Miniszterelnök úr, 2014-ben a hidegháború 25 évvel ezelőtti lezárására emlékezünk.
Orbán Viktor: – 1989 a fordulat, a szabadság, a forradalom éve volt. Az érzelmek magasra csaptak, az emberek mind az utcára mentek, a szívek megnyíltak. Az emberek megértették, hogy már nem kell félniük szabadon beszélni és cselekedni, kimondani a vágyaikat. Első ízben gondolhattuk és mondhattuk azt, amit akartunk, mint minden más, normális európai. A „homo szovjetikuszból” újra normális ember lett.
– Ön pontosan 1989. június 16-án mondta el híres beszédét a budapesti Hősök terén, a kommunisták által kivégzett Nagy Imre újratemetésén. Ön akkor már tudta, hogy ez lesz élete legfontosabb beszéde?
– Ezt akkor még nem sejtettem. De Nagy Imre hamvainak újratemetése egészen különös vonása volt a magyarországi fordulatnak. Az ünnepség jelzés volt a családjának és egész Magyarországnak: végre leróhatjuk tiszteletünket a szovjet megszállók elleni 1956-os forradalom jelképes alakja előtt úgy, ahogyan az megfelel az ország kultúrájának. A diktatúra évtizedei után visszatért a normális élet. Ebben ez értelemben ez számunkra nem csupán a szellem forradalma volt, hanem a szívek forradalma is.
– Ön a beszédében az orosz csapatok kivonását követelte, amely csapatok jelen voltak még mindenütt a keleti tömbben. Nem félt ott, a kommunisták által meggyilkolt Nagy koporsójánál?
– Nem. Végre ki akartam mondani azt, amit senki sem mer kimondani. Nem azért, mintha én lettem volna a legbátrabb. Nem is azért, mert én voltam a legokosabb. Aki fiatal, az radikálisan gondolkodik. Irtózik a tabuktól. Egyszerűen az igazságot akartam mondani, csak úgy kibugyogott belőlem. A megkönnyebbülés csodás érzése volt. Végre! Egyébként az 1956 utáni történelem megmutatta nekünk: a bátorság elnyeri jutalmát. A mi ellenállásunk a szovjetekkel szemben különösen radikális volt, ezért Moszkva nekünk tette a legtöbb engedményt. Azért kaptuk a „gulyáskommunizmusunkat”, mert valaha fegyverrel támadtunk ellenük!
– Ennek ellenére Ön nem tudta biztosan, hogyan fog reagálni Moszkva…
– Nem, de világos volt számomra: Lengyelországban és Magyarországon már oly sok ember volt az utcán a szabadságért. A szovjeteknek százezreket kellett volna letartóztatni és internálni ahhoz, hogy ezt feltartóztassák. Készek voltunk arra, hogy ha kell, az utolsó lélegzetünkig megvédjük a szabadságunkat. Szóba sem jöhetett a visszafordulás.
– Ön mikor tudta, hogy győzött a forradalom?
– Csak akkor éreztük magunkat biztonságban, amikor Németországban is végbement a fordulat. Akkor tudtuk: most már nem történhet semmi rossz. A Kelet és Nyugat közt a határt odébb tolják. Addig afféle senkiföldjén éltünk: a szovjetek katonái még itt állomásoztak nálunk. de a területet már nem Moszkvából irányították. Már nem voltunk Kelet, de még nem voltunk Nyugat. Csak Németország újraegyesülésével teljesedett be Kelet- és Közép-Európában a fordulat. Ezzel kapcsolatban teljesen zavarba ejtett, hogy a németek arról vitatkoztak, hogy a lassú vagy gyors utat válasszák az egységhez. Mi azt gondoltuk: ezek maguknál vannak? Újraegyesülést, AZONNAL, másképpen nem is megy. Végtére is mindannyiunk sorsa ettől a döntéstől függött.
– Helmut Kohl volt szövetségi kancellár egykor úgy fogalmazott: a magyarok ütötték ki az első követ a falból…
– Gyakran hallom, hogy a németek hálásak nekünk, magyaroknak éllovas szerepünkért. De fordítva is érvényes: ha a németek nem vitték volna gyorsan véghez az újraegyesülést, visszafordítható maradt volna a fordulat Magyarországon, és Közép-Kelet-Európa többi országában. Ilyen értelemben mi magyarok is köszönettel tartozunk a németeknek az egységért.
– Június 27-én Horn Gyula magyar, és Alois Mock osztrák külügyminiszter átvágta a szögesdrótot: Önnek világos volt, hogy ezzel mit váltottak ki?
– Igen, ez valóban nagyszerű tett volt. Politikailag ugyan más táborhoz tartozom, mint a régi kommunista Horn Gyula, de ezt a lépést mindig nagyon csodáltam. Kihasználta azt a történelmi pillanatot, amikor a szabadság felé vezető ajtó résnyire kinyílt. Ezzel nagyot tett a németekért és Magyarországért.
– 1989 késő nyarán sok ezer NDK-s állampolgár várta Magyarországon az esélyt, hogy Nyugatra szökjön. Ön akkor tudta, hogy Németország és Magyarország a kiutazásról titkos tárgyalásokat folytat?
– Akkoriban sok minden kiszivárgott, de pontosan nem tudtuk. Csak annyit érzett az ember: valami mozog.
– A németek megfelelően elismerték ezt a gesztust?
– Kicsinyes dolog lenne hálát elvárni, Magyarország akkor helyesen és emberien cselekedett, nem azért, mert vártunk érte valamit. A magyaroknak a természetében van, hogy lovagiasan, hősiesen, de a teátrálisan is cselekszenek, és élvezik a reagálásokat. És csodálatos dolog, ha egy tízmilliós ország segíteni tud a 80 millió lakosú Németországnak. A mai napig ez az alapja a németekhez fűződő jó politikai, gazdasági és emberi kapcsolatoknak.
– A magyarok tudnak ma még valamit kezdeni Helmut Kohl nevével?
– Helmut Kohl nálunk a mai napig legendás alak. Amikor megnyilvánul, mint például az én idei választási kampányomban*, nálunk senki nem gondolja, hogy egy német politikus beszél. Hanem azt: Európa és a világ érdemeket szerzett államférfiúja beszél. Helmut Kohl iránytű nekünk, magyaroknak.
– Nicolae Ceausescu román diktátort lelőtték, Erich Honeckert, az NDK államfőjét lecsukták – a magyarok miért bocsátottak meg ilyen nagyvonalúan a kommunistáiknak?
– Ez történelmünk fájó pontja. Mert a magyar kommunisták és az ellenfeleik közötti harc sehol sem tartott olyan sokáig, mint Magyarországon. Húsz évig tartott, mert sok hatalmi szövevény fennmaradt a kommunista időkből. Mi ezzel szemben azt akartuk, hogy a teljesítmény és a verseny döntsön, és nem az összefonódások. Be kell ismernem: az ellenfeleinknek megvolt a tehetségük, hogy megőrizzék a hatalmukat. Jó harcosok voltak. Húsz évembe került, végre legyőzni őket. És 2011-ben Magyarország, Európa utolsó posztkommunista állama számára végre új alkotmányt elfogadni.”
(A holnapi számban: Orbán Európáról, Ukrajnáról és Putyinról)
* „1989. április 25-én kezdődött el a szovjet csapatok részleges kivonulása Magyarországról.” „1988… decemberében… az ENSZ New York-i közgyűlésén Gorbacsov nagy horderejű bejelentéseket tett. Vállalta, hogy a Szovjetunió európai részén állomásozó szovjet haderőt mintegy félmillió fővel csökkenti, az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről pedig 1991-ig hat harckocsi hadosztályt, valamint deszant-rohamegységeket, összesen 50 ezer katonát és ötezer harckocsit fog kivonni.” „Grósz [Károly]… meg is állapodott a részleges kivonásról, de 1990 februárjában már mindkét fél részéről teljes kivonásról volt szó Somogyi Ferenc külügyi államtitkár és Ivan Aboimov orosz külügyminiszter-helyettes között. A megállapodást márciusban, Moszkvában írta alá Horn Gyula és Sevardnadze külügyminiszter.” (Forrás: L. Balogh Béni: „Határozottság és rugalmasság” – a szovjet csapatok kivonása)
* Lásd Huszár Ágnes mai írását: Orbán képbe kerül
