Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. november 16.

• Nyomtatás

Részletek

2010. november 18. csütörtök, 03:40

Megbeszéljük

Bolgár György kérdései a 2010. november 16-ai műsorban

Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy eltakarította az Alkotmánybíróságot a parlament az Orbán kormány gazdaságpolitikájának útjából. Az erről szóló alkotmány-, illetve törvénymódosítást még az utolsó pillanatban is módosították, úgyhogy az alkotmánybíróság már egyáltalán nem is vizsgálhatja azokat a költségvetést, adókat, járulékokat érintő törvényeket, amelyeket az előző javaslat szerint ugyan alkotmányellenesnek nyilváníthatott volna bizonyos feltételekkel, de nem semmisíthetett volna meg. Ilyen gond most már nem lesz. Nem baj? Hadd csinálja meg a kormány, amit akar? Engedjék csak dolgozni?

Ugyancsak elfogadta a parlament öt évre visszamenőleg a végkielégítések 98 százalékos megadóztatását. Állami alkalmazottak esetében 3,5 millió, vezetők esetében 2 millió forint fölött. Hány évig tart majd az út Strasbourgig?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy saját miniszterét cáfolja a Nemzetgazdasági Minisztérium tanulmánya a magánnyugdíjpénztárakról. Megállapítja ugyanis hogy a befizetett járulékok nem tűntek el és a kasszák befektetési politikája szigorúan szabályozott. Nem kéne talán elolvasni a tanulmányt? Vagy e nélkül is tudják az igazságot?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy több tízmilliárdot érő patikahálózat kényszereladását írja elő a kormány most benyújtott törvényjavaslata, amely feltételül szabja, hogy a gyógyszertárak gyógyszerészek többségi tulajdonába kerüljenek. Ez így logikus? Vagy így etikus? És kinek lesz erre pénze?

Végül beszéljük meg, hogy színlelt föld eladási szerződések sorát ellenjegyezte Budai Gyula még ügyvédként néhány évvel ezelőtt. A miniszterelnök elszámoltatási biztosa most már hónapok óta Sukoró ügyben dolgozik, és Gyurcsány Ferenc feljelentését fáradozik. A kettőnek semmi köze egymáshoz?

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - Most már körülbelül egy éve, hogy az ingatlanadóról beszélgettünk, ugye?

Vörös Imre: - Tavasszal volt.

- Igen, kora tavasszal. Szóval még a választások előtt beszélgettünk, és Ön egyike volt azoknak, akik a nyilvánosság előtt bírálták és alkotmányellenesnek nevezték a bevezetett ingatlanadót, és végül is az Alkotmánybíróság is hasonlóképpen döntött. Azonban a most elfogadott alkotmány-, illetve törvénymódosítások szerint az Alkotmánybíróság már nem dönthetne az ingatlanadóról, ugye?

- Engedje meg, hogy egy kicsit távolabbról kezdjem. Nem vitás, hogy ebben az esetben hatáskörkorlátozásról van szó, és előre bocsátom, hogy egy Alkotmánybíróság hatásköre nincs kőbe vésve. Tehát lehet azt személyi kör tekintetében vagy az indítványozói kör tekintetében, vagy másképp felfogni. Ez nálunk van így, hogy bárki indítványozhat, de nem biztos, hogy mindenhol így van a világon. Az sem feltétlenül célszerű, hogy harminc év múlva jut eszébe valakinek ez, hiszen időben is lehet korlátozni. Tehát nem az egyetlen módja az Alkotmánybíróság hatáskörének a szabályozásának, hogy a törvényhozási tárgyakat fogják meg.

- Szóval Ön azt akarja mondani, hogy ebben lehet is ráció.

- Igen.

- Mert például így nem borítanák el különböző ügyekkel az Alkotmánybíróságot, nem volnának sok évre félretett és magukkal hurcolt ügyek. Szóval ezen lehetne gondolkozni, vitatkozni, és aztán alapos vita és mérlegelés után lehetne dönteni. Most viszont, mintha egyik napról a másikra hoznának döntéseket.

- Igen, és nem a személyi kört vagy az időbeli határt korlátozták, hanem a törvényhozási tárgyat, ami így biztosan nem megy. Tudniillik ez egy meglehetősen értelmezhetetlen kategória. Nem láttam még a szöveget, de mindenhol azt hallom, olvasom, hogy „amely érint adót”. Azonban ez, hogy érinti vagy nem érinti, ez a törvényre nézve úgy egészében nem dönthető el. Abból pedig végképp nem lehet kiindulni, hogy mi a törvény címe, tudniillik nem egy egész törvényt szoktak indítvány tárgyává tenni, hanem mindig egy konkrét rendelkezést kell megjelölni.

- Emellett ugye vannak úgynevezett salátatörvények, amikbe aztán minden be van szuszakolva egy törvény alá, a legkülönbözőbb témakörökben.

- Igen, például a magánnyugdíjpénztárak átutalásával kapcsolatban, vagyis a járulék átutalásával kapcsolatban vagy az ingatlanadónál úgy tűnik, hogy erre nézve nem lenne hatásköre az Alkotmánybíróságnak. Ebben én nem vagyok biztos, ezt csak a konkrét esetben fogja tudni az Alkotmánybíróság eldönteni, amikor megérkezik az indítvány.

- Vagyis azt mondja, hogy még a mostani hatáskörkorlátozással is elképzelhető, hogy érkeznek be olyan indítványok, amelyeket az Alkotmánybíróság mégiscsak napirendjére tehet?

- Igen, abszolút. Tehát ha a mai alkotmánymódosítás úgy szól, hogy „amely adójárulékot érint”, akkor ez egy értelmezhetetlen alkotmánymódosítás. Legalább annyira, mint a korábbi, amikor a jó erkölcsbe ütközéssel próbáltak operálni. És az Alkotmánybíróság ki is mondta most ebben a legutóbbi híres határozatában a 98 százalékos különadóról, hogy az bizony egy nehezen értelmezhető valami. Tehát itt erről van szó, de hogy mi érinti vagy mi nem, azt nem tudom. A konkrét rendelkezést jelöli majd meg az indítványozó, és ha az például arról szól – mondjuk a magánnyugdíjpénztárak esetében –, hogy neki az a baja, hogy az általa befizetett összeget az APEH nem utalja tovább a magánnyugdíjpénztárnak, pedig az kötelessége lenne – tehát nem az a problémája, hogy járulékot fizet, hanem az, hogy az APEH nem utalja tovább, szóval itt lehet ez is a probléma, és mindenkinek a problémája –, akkor ez máris nem érinti a járulékot, tudniillik itt semmiféle járulékkontextus nem merül fel. Itt az merül fel, hogy az APEH nem utal tovább valamit, ami nem az övé, illetve nem az államé.

- Magyarán azt mondja, hogy az Alkotmánybíróság saját értelmezésétől fog függni, hogy mi lesz az, amit úgy ítél meg, hogy megtárgyalhat, határozatot hozhat vele kapcsolatban, és mi az, amire azt mondhatja, hogy nem. De ez a mostani alkotmánymódosítás erre nem ad teljesen egyértelmű választ.

- Amennyit én pillanatnyilag ismerek ebből, az alapján nem ad egyértelmű választ, de feltehetően nem is tud adni, mert – ismétlem – mindig egy konkrét rendelkezésre vonatkozik az indítvány. És hát ugye egy törvénynek nem mindegyik paragrafusa érinti a járulékot, adót és a többit, hanem azzal összefügg. Például egy eljárási szabály nem érinti az adót, mert az adót egy másik paragrafusban vetik ki, egy később paragrafusban pedig elrendelik, hogy házkutatást lehet tartani ilyen és ilyen okból, mármint az adó behajtása okából. Tehát ha a konkrét rendelkezés nem olyan, amely érinti az adót, akkor a házkutatási paragrafust például – mint ahogy a nyugdíjpénztár esetében az átutalási paragrafust is – nyugodtan az Alkotmánybíróság elé lehet vinni. Itt az indítvány precíz, pontos, okos megfogalmazásáról van szó.

- Arra mekkora esélyt lát, hogy az Alkotmánybíróság – esetleg korábbi gyakorlatával ellentétben –, olyan alkotmánymódosításokat is megvizsgálhat majd, amelyek szerinte esetleg az alkotmányos alapjogokat érintik.

- Nem tudok jóslásba bocsátkozni, de ezt valószínűtlennek tartom. Vannak olyan vélemények, hogy az is egy törvény, amely módosítja az alkotmányt, de ez nem védhető az én megítélésem szerint. Én azt hiszem, itt arról van szó, hogy ezt az alkotmánymódosítást el kell fogadni úgy, ahogy van, de azért a konkrét esetben történő értelmezésében az Alkotmánybíróságnak döntő szava lesz.

- Ön mit szól ahhoz, hogy az elmúlt napokban, hetekben gyakorlatilag mindenféle politikai beállítottságú jogtudós nagyon keményen és élesen bírálta a kormány alkotmánymódosítási és Alkotmánybíróságot korlátozó lépéseit, például Sólyom László is?

- Mi volt alkotmánybíróként emberek vagyunk, és életünk végéig nem politizálunk. A közélet peremén voltunk, amíg alkotmánybírók voltunk. Most is csak a közélet pereméről tudok és óhajtok véleményt nyilvánítani ebben a kérdésben, különösen azért, mert nem is szívesen kerülnék le ebbe az arénába, ami most van.

- Amely kétségtelenül egy veszélyes aréna.

- Igen. Őszintén szólva ez egy bohózat, ennyit nyugodtan kijelenthetek. Ezt nem lehet komolyan venni, tehát ezt szakmailag minősíteni nem tudom, a politika tekintetében pedig nem kívánok véleményt nyilvánítani. Annyit tudok erre mondani, hogy ez egy komolytalan, felelőtlen bohózat.

- Igen. Sólyom Lászlónak az volt a figyelmeztetése, hogy ha elkezdik így lebontani az alkotmánybíróságot, akkor ez végül is a testület megszűnéséhez fog vezetni. Egy korábbi kollégája, Kilényi Géza pedig a tegnapi Népszabadságban egészen vehemensen nyilatkozott, de mondjuk ez az ő személyes természetéből is fakad. A szavak értelmét a vehemencia nem korlátozza és nem is erősíti, de ezek a szavak úgy, ahogy vannak, megállják a helyüket. Ő azt mondta, hogy a jogállamiság arcul köpése történik például a visszamenőleges jogalkotással, és hogy a jogállamnak már vége. Mi van akkor, ha nagyon tekintélyes jogászprofesszorok így fogalmaznak, mit jelent ez?

- Akkor az van, amit ők mondanak, és ezzel én messzemenően egyet tudok csak érteni. Itt valóban arról van szó, hogy például a visszamenőleges hatály tilalma nélkül egyszerűen nem létezik alkotmányos jogállam. Tehát ezt el lehet felejteni. Nemrég mondtam a Krónikában, hogy visszamegyünk Kazahsztánba vagy a ’89 előtti Magyarországba.

- Milyen módon lehetne ezt Magyarországon megakadályozni vagy ennek gátat szabni? Vagy ennek magyar akadálya már nem lehet, az egyetlen út Strasbourg?

- Igazából azt gondolom, hogy jogi gátja ennek nincsen, és politikai sincs. Az egyetlen akadály részint Strasbourg, de azt nem szabad elfelejteni, hogy nagyon messze ezen az úton azért nem lehet menni, mert Ausztria példája ott lebeg a szemünk előtt. Ausztria ellen egy súlyos jogsértési eljárást indítottak az unió tagállamai, illetve az Európai Unió. Talán emlékeznek a kedves hallgatók rá, amikor a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárttal lépett koalícióra a választásokon győztes párt, és bizony akkor elég hosszú ideig – fél évig talán – Ausztria feje fölött különféle súlyos szankciók kiszabása lebegett, delegációk mentek oda és a többi. Magyarul már az sem illett az unióban, hogy bizonyos szélsőjobboldali párt bekerülhet egyáltalán a kormányba. Tehát egyrészt a strasbourgi emberi jogi bírósághoz lehet fordulni, de időigényes a dolog.

- És oda egyes emberek fordulhatnak a saját ügyükben?

- Igen. Másfelől viszont ezek az alkotmányozási fejlemények az unió szankciórendszerét vagy eljárását is beindíthatják, és ennek a következményeivel nem jó most játszadozni, amikor Magyarország lesz a soros elnök a jövő félében. De visszatérve az Ön kérdésére, a strasbourgi emberi jogi bíróság változatlanul rendelkezésre áll. Ott például az egyik kardinális paragrafus a tulajdonhoz való jog védelme, tehát ez előbb-utóbb átmegy. Még egy megjegyzést szeretnék tenni. Nem is csak Strasbourgra lehet gondolni, hiszen mi tagja vagyunk az úgynevezett Washingtoni Konvenciónak, ami a külföldi beruházók védelméről szól. És nem egyszer porolták már el ott Magyarországot. Például a Ferihegy 2 repülőtér koncessziós szerződésének a felrúgása, a repülőtér államosítása miatt valami nyolcvan milliárdot kellett fizetnünk. Tehát például a patikáknak ez a bizonyos kényszereladása nyílegyenesen vezet a Washingtoni Konvenció választott bíróságához. Nem szoktam nagyot mondani, de azt hiszem előre borítékolni lehet – az ingatlanadónál is bejött, amit saccoltam –, hogy el fogják bizony meszelni Magyarországot abban az esetben, ha például egy patikaláncban külföldi tulajdonos van.

- Szóval azt mondja, hogy ha Magyarországon nem is lépnek közbe, de különböző nemzetközi bíróságok előbb-utóbb tesznek valamit.

- Igen.

- Szóval megtalálják a fogást ezeken a jogállammal szembeni lépéseken, intézkedéseken.

- Igen, tehát azt szeretném ebből kihozni, hogy mi egy olyan szorosra font hálójában vagyunk a globalizált világnak, amiből ha akarunk, kilépünk, csak nincs hova. Szóval a Hortobágyra még visszavonulhatunk szürke marhát legeltetni, de igazából rengeteg nemzetközi egyezménnyel vagyunk befonva a világpolitika, a világgazdaság és Európa vérkeringésébe. És ebből a perspektívából nevetségesnek tűnik ez az alkotmányozási bohózat. Tudniillik ez még nem írja felül se Strasbourgot, se az emberi jogok európai egyezményét, se az Európai Unió alapszerződéseit vagy a Washingtoni Konvenciót, ahol huszonötször ismétlik a jogállamiság, jogbiztonság követelményét, el lehet ezeket olvasni. De ezzel még nem is mondtam el mindent. Magyarul ez nem változtat a mi nemzetközi kötelezettségeinken.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - A múlt héten eredménytelenül zárult a közmédiumok vezérigazgatóinak megválasztására tett kísérlet. A Magyar Televízió, a Duna Tv, a Magyar Rádió és az MTI élére két-két jelölt volt, és egyikük sem kapta meg a szükséges kétharmados többséget. Állítólag hamarosan – talán már ezen a héten – következik a második forduló új jelöltekkel, egy újabb kísérlet a megválasztásra. De a megválasztáshoz már nem kell kétharmados többség. A második forduló ezen a héten lesz, vagy még Ön sem tudja pontosan?

Balogh László: - Nézze, én nem jogalkotó, hanem jogalkalmazó vagyok. A jog azt mondja, hogy a Médiatanács jelöl és a mi testületünk választ a két-két ember közül. Amennyiben a Médiatanács él ezen a héten jelölési lehetőségével, jogával, akkor mi ezen a héten dönteni fogunk. A mi célunk az, hogy minél előbb legyen vezérigazgató a négy közmédiánál.

- Az meglepő volt, hogy az első menetben senkinek sem sikerült kétharmados többséget kapnia. Ebből egyesek azt a következtetést vonták le, hogy nem is az igazi jelöltek voltak az első menetben, hanem – miután őket nem lehet ugyanúgy jelölni a második körben – ez valamiféle próbafutam volt. Ennek mi lett volna az értelme? Ön sejti?

- Nyugodt szívvel tudom mondani, hogy nem próbafutam volt. Nagyon komolyan vettük a jelölteket. A nyolc jelölt közül öt ember tudott eljönni. Hármójuk közül ketten külföldön voltak, egyikőjük pedig egy korábban leszervezett vidéki programon vett részt. Mind az öt ember, akit meghallgattunk, nagyon komoly elkötelezettséggel bír a közszolgálati média mellett. Nyugodt szívvel tudom mondani, hogy mind a nyolc kurátortársam, akár az, akit az ellenzék delegált, akár az, akit a kormánypártok, elkötelezettjei vagyunk annak, hogy egy erős, egyre erősebb közszolgálati média tudjon Magyarországon dolgozni és működni. Komolyan vettük a jelölteket, és szerintem a Médiatanács is komolyan vette a jelölést. Mint mondtam, nem vagyunk jogalkotók, csak jogalkalmazók. Titkos szavazással kétharmadot kellett volna elérni bármelyik jelöltnek. Ez sajnálatos módon nem sikerült.

- Azt elmondhatja egyébként, hogy milyenek voltak az arányok?

- A kuratóriumon belül született egy olyan megegyezés – és ebben mindenki egyetértett –, hogy miután egy komoly szakértői gárda jelent meg, tehát a közszolgálati műsorokkal kapcsolatban nyugodtan mondhatjuk, hogy a vezérigazgató-jelöltek kiváló szakértők és szakemberek voltak, nem lenne ildomos, ha belső szavazási arányokról beszélnénk. Egyhangúan megegyeztünk abban, hogy a részeredmények maradjanak a mi titkaink.

- Értem. Térjünk vissza arra, hogy ki mennyire vette komolyan ezt a jelölést. Tudom, hogy a külföldi utak lehetnek nagyon fontosak is, de az, hogy a nyolcból hárman nem jelentek meg – ketten közülük külföldön voltak, egyiküknek pedig halaszthatatlan vidéki útja volt –, mintha azt sejtetné, hogy maguk a jelöltek sem gondolták, hogy a szavazás sorsdöntő lesz, hogy nekik ott kellene lenniük és bármiről meggyőzniük a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumát.

- Ön ezt rosszul gondolja. Körülbelül egy délutánunk volt arra, hogy megbeszéljük, el tudnak-e jönni. A jelölés utáni napon kaptuk meg a jelöltek névsorát és az önéletrajzukat, és a rákövetkező nap pedig szavaztunk. Volt olyan jelölt, akit például Los Angelesben értünk el. Ha helikopterrel vagy rakétával jön, akkor sem tudott volna ideérni.

- Akkor a helyzet még rosszabb, mint ahogy feltételeztem. Hogy lehet egy nap alatt a jelöltekről dönteni? Ennyi idő alatt még Önök sem tudnak meg semmit a jelöltekről.

- Azt gondolom, hogy lehet dönteni, hiszen egyik jelölttel sem akkor találkoztunk először. Mindegyikük munkásságát és életét ismerjük, és megkaptuk az írásos anyagot.

- Milyen írásos anyagot? Arról, hogy ők kicsodák?

- Az önéletrajzukat.

- Önéletrajz alapján döntöttek?

- Mint mondtam, mindenkit ismertünk, akit meghallgattunk. A tevékenységük nyílt könyv mindannyiunk számára, az Ön számára is. Nyilván Ön is tudja, hogy ki volt az a nyolc jelölt. A választások után én magam hoztam nyilvánosságra a nyolc nevet. Nyilván a figyelmét elterelte valami, és nem tudta megnézni a jelenlegi érvényes médiaszabályozást. A jelölés joga nem a miénk.

- Persze, a Médiatanácsé.

- Így van.

- Egy napjuk van erre a törvény szerint?

- Az előző szisztéma, amire Ön is utalhatott eddig, az volt, hogy az alapítványok pályázatot írtak ki, koncepciót kaptak, meghallgatták a jelölteket, és a többi. Az új koncepció és a választási szabályzatunk alapján sem kötelező a jelöltek meghallgatása. Csak két-három kurátorban, és bennem is felvetődött, hogy érdemes lenne behívni őket. Gyakorlatilag mi két ember közül választunk, a Médiatanács jelöl, és én most is megköszönöm azoknak az embereknek, akik eljöttek ilyen nagyon rövid határidőn belül. Megtehettük volna, hogy a jelölés után várunk mondjuk három hetet.

- Szóval megtehették volna. Nem kellett volna negyvennyolc órán belül dönteniük.

- Most is megtehetnék, de nem tesszük. Én magam sem teszem, mert minden egyes perc és minden egyes óra, amíg sem a Duna Televíziónak, sem a Magyar Rádiónak, sem a Magyar Televíziónak nincs elsőszámú vezetője, problémát jelent. Ön dolgozott a Magyar Rádióban, tudja, hogy mit jelent az, ha nincs olyan főnök, akinek a döntéseit egyértelműen végre kell hajtani.

- Ön meg dolgozott a Magyar Televízió korábbi kuratóriumi elnökségében.

- Így van. A Magyar Televízióban is dolgoztam 1981-től.

- Így tudja, hogy milyen évekig elnök nélkül lenni, és mégsem tudtak elnököt választani.

- Ez így van, nagyon sajnálom, hogy nem választottunk elnököt, de nem kellett volna olyan jelöltekkel próbálkozni, akiknek egyértelműen egyfajta politikai üzenetet kellett volna végrehajtaniuk. Talán egy konszenzussal tudtunk volna elnököt választani.

- Emlékszem olyan emberekre, akik lehet, hogy ilyen-olyan beállítottságúak voltak, de kiváló televíziós szakemberek, és mégsem kapták meg valamiért az ellenzéki kurátorok szavazatát.

- Egy ilyet mondjon.

- Most hirtelen Székely Ferenc jut eszembe.

- Nézze, én Székely Ferencet nem akarom minősíteni, Ön így minősíti az ő tevékenységét, én másképp. Ön úgy gondolja, hogy ő pártoktól, politikai irányzatoktól abszolút független.

- Ezt talán még nem mondom, de kiváló szakember. Majd meglátjuk a mostani abszolút független embereket, de még nem választották meg őket.

- Emlékszem arra Székely Ferenc jelölésénél, hogy milyen nyomást próbáltak ránk erőltetni a megválasztása érdekében. Kimondva azt, hogy ha ez nem történik meg, akkor mennyi pénzzel kevesebbet fog kapni a Magyar Televízió. Meglett az eredménye, beváltották az ígéreteket, tízmilliárd forintot vettek el utána a Magyar Televíziótól. Ilyen körülmények között nem tudom azt mondani, hogy jó döntés lett volna őt megválasztanunk.

- Jó, akkor ez a zárójeles megjegyzés lezárva, bezárva.

- A nevet Ön mondta, nem én hoztam nyilvánosságra.

- Kért, hogy nevezzek meg egy kiváló televíziós szakembert.

- Nem értettünk ebben egyet.

- Térjünk vissza a mostani választásra. Azt mondja, hogy az Ön véleménye is az volt, hogy a jelölteket meg kell hallgatni. Van olyan lehetősége a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának, hogy kérjen egy - nem pályázatot, mert pályázat már nincs - anyagot arról, hogy az illető hogyan képzeli el a Magyar Televíziót, a Magyar Rádiót, a Duna Tévét és így tovább az irányítása alatt. Vagy erre nincs is lehetőség, legfeljebb öt perc alatt meghallgathatják őket?

- Dönthetünk úgy, hogy több időt adunk a jelölteknek. A múlt alkalommal is jóval többet beszéltünk velük, volt, akivel több mint fél órát. Mindenkinek a munkássága ismert előttünk, és a személyes meghallgatáskor nyilván annyi kérdést teszünk fel, és a jelöltnek is annyi lehetősége van kifejteni, hogy mit tenne az adott intézménnyel, milyen koncepcióval rendelkezik, amit én kielégítőnek tartok. Hadd mondjam el azt, hogy egy olyan intézménnyel kapcsolatban, amivel sem Ön, sem én nem voltunk érintettek, például a Magyar Távirati Irodával kapcsolatban, mind a két jelölt ott volt, és hihetetlenül mély és átfogó képet kaptunk mindkettőjük koncepciójáról, arról, hogy ők hogyan képzelnék el a Magyar Távirati Irodát. Ez így lesz a következő szavazásnál is, vagy a következő jelölésnél is.

- Éppen ez bizonyítja azt, hogy talán érdemes volna valami mélyebb, alaposabb dolgot is kérni tőlük. Például Wéber Ferencről tudjuk, hogy az MTI-ben dolgozott, aztán Sólyom László köztársasági elnöknek volt a sajtófőnöke, de ebből még nem következik az, hogy tudná-e az MTI-t vezetni, vagy hogy van-e koncepciója arról, hogy milyen legyen az MTI az ő irányítása alatt. Miért nem kérnek egy részletes anyagot tőlük?

- Kértünk.

- Igen?

- Zárt ülés volt, nyolcan kértük a véleményét, amit elmondott, hosszan kifejtett. Volt, amivel vitatkoztunk, volt, aminél visszakérdeztünk. Egy teljesen jól felépített koncepciója volt az MTI-vel kapcsolatban. Miért gondolja, hogy nem adunk lehetőséget a jelöltek koncepciójának kifejtésére?

- Inkább azt érzem, hogy Önöknek nem nagyon van lehetőségük, hogy igazán beleszóljanak abba, ki legyen a vezérigazgató. A két jelöltbe eleve nincs beleszólási lehetőségük, de talán azt sem tudják eldönteni, hogy a két jelölt közül melyik a jobb. Hiszen ha nem tudják alaposan mérlegelni az illetők részletes elképzeléseit, akkor nemigen tudják eldönteni, hogy egy kiváló filmes producer alkalmas lesz-e televízió vezetésre vagy sem.

- Tessék elképzelni, hogy el fogjuk tudni dönteni, mert ők el fogják mondani nekünk a koncepciójukat ugyanúgy, mint az eddigi jelöltek, akik eljöttek, és elmondták a koncepciójukat. Önnek egyben van igaza. Azoknak a részletes koncepcióját nem tudjuk megismerni, akik nem jelennek meg. Az előbb a három nem megjelent jelöltet azért mentettem ki, mert olyan rövid volt a határidő.

- Akkor nem kéne nekik több időt adni és esetleg írásban kérni mondjuk egy tízoldalas koncepciót? Az nem is olyan borzasztó munka, és Önök is jobban tisztában lennének azzal, hogy ki mellett döntenek.

- Higgye el, tisztában vagyunk vele. Tisztában voltunk az első fordulónál is, és a következő fordulónál is tisztában leszünk. Nem fogunk megszavazni olyat, aki nem ismeri az adott intézményt és nincs koncepciója annak működtetéséről. A jelöltek véleményének kifejtésére lehetőséget fogunk biztosítani most is a meghallgatás során, ugyanúgy, mint eddig. Mint említettem, amit Ön számon kér, az előző médiatörvényben volt. Jelenleg a jelölés felelőssége nem a miénk.

- Én csak a józan észt próbálom számon kérni, nem a törvényt.

- A józan észt lehet hogy számon lehet kérni rajtunk, de higgye el, hogy magunknak is megvan a józan eszünk ahhoz, hogy egy meghallgatásnál el tudjuk dönteni, hogy a két jelölt közül melyik volt az, aki megnyugtatóbb, vagy akinek nagyobb vagy jobb volt a koncepciója. Én teljes bizalommal kezdtem ezt a munkát, és mind a nyolcan teljes bizalommal vagyunk egymás iránt egyelőre. Úgyhogy én bízom abban, hogy a tanács minél előbb jelöl, és abban is bízom, hogy eredményesen tudunk választani a következő fordulóban. Fontos dolog, amiről most beszéltünk, de százszor fontosabb az, hogy a közszolgálati média megerősödjön, a finanszírozása rendben legyen, és hogy fel tudjuk venni a versenyt – nem akarom minősíteni őket – a kereskedelmi televíziókkal és rádiókkal, egy méltó alternatívát fel tudjunk mutatni végre Magyarországon is a kereskedelmi médiával szemben. Hiszen szükség van arra, hogy egy erős, független, a kulturális sokszínűséget bemutató közszolgálati média legyen Magyarországon.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - Néhány nappal ezelőtt tudhattuk meg, hogy egyedül Borkai Zsolt pályázik a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztére, amiről sokaknak eszébe jutott, hogy és Kokó miért nem? Szóval miért nem?

Kovács Kokó István: - Amikor felmerült a lehetősége, hogy megüresedik az Olimpiai Bizottság elnöki tisztsége, miután Schmitt Pál elnök úr leköszönt, akkor én jeleztem, hogy már sok évvel ezelőtt is beszéltünk róla, hogy nagy örömmel segítenék a magyar sport irányításában akár a Magyar Olimpiai Bizottság keretein belül, akár bármilyen más fórumon keresztül. Így rögtön szárnyra kelt az a hír, hogy én is megpályázom a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztját. És én akkor közöltem már, hogy egész addig, amíg nem körvonalazódnak a lehetőségek, a feladatkörök magánál a MOB-nál, addig ezzel a gondolattal nem szeretnék foglalkozni. De ha valóban úgy áll a helyzet, hogy nem lesz olimpiai bajnok társam, aki a feladat súlyát értékelve, mérlegelve elvállalná ezt a megméretést, akkor én nagy örömmel pályázok erre a posztra. Viszont amint felmerült annak a lehetősége, hogy Borkai Zsolt szeretné a magyar sport irányításának ezt a helyét elfoglalni, akkor én azt mondtam, hogy természetesen nincs értelme annak, hogy kettészakítsuk a Magyar Olimpiai Bizottságot és két olimpiai bajnok is induljon ezért a posztért. Ráadásul beszéltem Zsolttal, engem meggyőzött arról, hogy tökéletesen kézben tudja majd tartani a magyar sport talpra állítását és én minden erőmmel azon leszek, hogy ebben a munkájában támogassam.

- Miért szakította volna szét a magyar sportot, vagy a magyar sportirányítást, ha két kiváló jelölt közül választhattak volna? Vagy Ön győzött volna, vagy ő, de attól még mindig mindkettejüket szeretni fogják a sportrajongók és a sportolók nem?

- Ez lehet, de azt hiszem, hogy talán a Magyar Olimpiai Bizottság irányítása az egyik olyan feladatkör, amelyben talán nem is az a legfontosabb, hogy ki kerül a helyére, hanem hogy ki milyen munkát tud hozzátenni. Annakidején nem láttam volna semmi értelmét, ha két olimpiai bajnok között kellett volna választani. Ráadásul úgy, hogy gyakorlatilag egyikünknek az elképzeléseit sem nagyon tudta volna meg vagy ismerte volna meg a Magyar Olimpiai Bizottság, vagy egyáltalán a magyar sport világa. Hiszen most Zsoltot is úgy fogjuk megválasztani, hogy csak körvonalakban tudjuk az ő elképzeléseit és körvonalakban tudjuk azt is, hogy a kormánynak milyen célja van a jövőt illetőleg a magyar sporttal. Én úgy éreztem, hogy nem lenne talán most jó döntés a megmérettetésben két oldalra szakítani a MOB-ot, mert bárhogy is történt volna, valószínűleg nekem is lett volna egy elég nagy támogatottságom és Zsoltnak is lett volna egy elég nagy támogatottsága, és akkor nem nagy többséggel választunk elnököt, hanem kimondva-kimondatlanul mégiscsak kettészakadt volna a szavazó társaság.

- Az Ön fejében is csak körvonalakban volt vagy van meg, hogy mit tenne vagy mit tett volna a Magyar Olimpiai Bizottság élén?

- Nem, sőt valószínűleg Zsolt is tökéletesen tudja, hogy milyen feladatokat szeretne átvállalni az államtól, milyen feladatokat szeretne sürgősen megoldani, hogyan tudná vagy hogyan tudja majd a londoni felkészülést a lehető leggyorsabban és a lehető legjobb mederbe terelni. Így természetesen nekem is megvannak a konkrét elképzeléseim és én bízok abban, hogy attól függetlenül, hogy nem én leszek az elnök, azért ezeket a feladatokat össze tudjuk majd hangolni, és mindenki meg tudja majd valósítani a saját elképzeléseit a másik segítségével.

- De abban is bízik, hogy amikor a konkrét választásra sor kerül, akkor Borkai Zsolt mint egyedüli jelölt részletesen is elmondja, hogy ő hogyan képzeli?

- Én nagyon remélem. Ha máshogy nem, akkor az elnökségi ülésen és a MOB-irodán keresztül azért csak eljut minél gyorsabban az információ, persze a támogatással és a segítséggel együtt, mert eltelt most már jó pár hónap azóta, hogy a magyar sport megkapta azt a lehetőséget vagy legalábbis azt az üzenetet, hogy stratégiai ágazatként fog majd szerepelni a magyar közéletben, és vissza fogja kapni az őt megillető helyet. Ez sajnálatos módon még mind a mai napig nem történt meg, és vészesen fogy az idő, hiszen már kevesebb mint hatszázhúsz nap van hátra a londoni olimpiáig, és nagyon nem tenne jót a magyar sportnak, ha a Pekinghez hasonló szerepléssel kellene szembesülni Londonban.

- Lehet, hogy esetleg Ön is úgy gondolta, vagy mások felhívták erre az Ön figyelmét, hogy Borkai Zsoltnak mint Győr polgármesterének és fideszes képviselőnek talán egy kicsit több esélye van arra, hogy a legfontosabbat, vagyis a pénzt megszerezze a sport számára, mint Önnek?

- Erre nem kellett felhívni az én figyelmemet. Van olyan józan belátásom, hogy amennyiben egy politikai háttér által valószínűleg erősebben támogatott MOB-elnökjelölt jelenik meg a színen, akkor érdemes, ha mást nem, leülni vele beszélni, és ha érdemes, akkor őt támogatni. Ugye mindig szokták kérdésként feltenni, hogy vajon a sport és a politika viszonyában mennyire jó az, ha a politika – ha nem is rátelepszik de – közel kerül a sporthoz. Azt mondom, hogy a jelenlegi helyzetben csak a politika tud megoldást adni a magyar sport helyzetére. Hiszen olyan szinten kivéreztettek vagy kivéreztetődtek a magyar szakosztályok, a szövetségek, a sportolók, annyira rossz helyzetben van a sportegészségügy, a sporttudományok, hogy gyakorlatilag politikai kormánysegítség nélkül képtelenség talpra állítani a magyar sportot. Arról nem beszélve, hogy rengeteg olyan törvényt kell meghozni akár csak a sporttörvényen keresztül, de akár az oktatási törvényeken keresztül, amely visszaadja a sportnak azt a lehetőségét, hogy széles bázisból építkezhessen, és Magyarországon ténylegesen ne csak élsportról beszélhessünk, hanem tömegsportról, szabadidősportról, diáksportról is. Ehhez mindenféleképpen kell a politika segítsége. És ha olyan elnökünk lesz, aki egyébként a politikában jártas és a jelenlegi kormányzó pártnak a nagyfokú támogatását bírja, akkor az szerintem egy ideális választás.

- De Ön is jó kapcsolatokat ápolt és évek óta ápol is a Fidesz vezetésével, tehát nem lehet azt mondani, hogy Ön politikailag elszigetelt vagy távol állna a mostani kormánytól. Feltételezem, hogy meg is tudta volna találni hozzájuk az utat, amikor szükség lett volna rá.

- Én a magyar sportért akarok tevékenykedni, tehát nem keverném össze és nem fordítanám meg a rációt, hogy a politikához szeretnék közel kerülni, hogy segítsek a magyar sportnak. Én a magyar sporthoz szeretnék közel kerülni, hogy segítsek a magyar sportnak. És azt hiszem, hogy ez most a jelenlegi szituációban a legjobb döntés volt számomra, vagy tőlem, hogy nem keltem versenyre egy politikában lényegesen járatosabb és a politikához sokkalta közelebb álló személlyel. Arról nem beszélve, hogy én, valóban nem titok, a jelenlegi kormányzó párt több tagját ismerem, de én ugyanígy a baloldali politikából is jó pár embert ismerek, és azt hiszem, az, hogy valaki ismer embereket és megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik, az még nem jelenti azt, hogy komoly politikai támogatással is rendelkezik.

- Azt akarja mondani, hogy Önnek nem lett volna elég politikai háttere?

- Nem. Ezt én egy szóval nem mondtam. De most van valaki, akinek lényegesen nagyobb van.

- Amikor Schmitt Pál jelezte, hogy lemond a MOB elnöki posztjáról – az július közepén volt valamikor –, akkor nemcsak szárnyra kelt a hír, ahogy Ön fogalmazott, hogy Ön esetleg jelölteti magát az elnöki tisztre, de Ön személyesen is ezt nyilatkozta a Magyar Távirati Irodának. Azt mondta, hogy biztosan jelölteti magát erre a pozícióra, csak kampányolni nem fog elkezdeni mindaddig, amíg be nem iktatják Schmitt Pált köztársasági elnöknek. De az biztos, hogy jelölteti magát, már régóta készül is erre, több helyen egyeztetett már róla. Schmitt elnök úrral is részt vett, ahogy Ön fogalmazott, oktató jellegű beszélgetéseken és azt mondta, bírom az ígéretét arra, hogy megválasztásom esetén mindenben számíthatok a segítségére.

- Így van. Szinte tökéletesen emlékszik az általam elmondottakra, egyetlenegy mondat kivételével. Miszerint, ha bárki más olimpiai bajnok társam, aki hasonló támogatottsággal, vagy akár még nagyobb támogatottsággal rendelkezik, szintén szeretné a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztját elfoglalni, akkor az egyeztetések után mindenben támogatni fogom őt és akkor én nem jelölöm magam. Ezt nem mint egy féket helyeztem el a történetben, hanem már akkor tudtam, vagy akkor már szárnyra kelt, hogy nemcsak én dédelgetek ilyen elképzeléseket, nemcsak én vállalkoznék arra a feladatra, hogy a magyar sport legfelsőbb irányító szervének az elnöki posztját elfoglaljam, hanem a berkeken belül több nemcsak politikában jártas közeli olimpiai bajnok társam is. Az való igaz, hogy én most már jó pár éve sürgettem vagy legalábbis többször nyilvánosan kifejtettem, hogy talán nemcsak a pénz hiánya, hanem talán egy kicsit szerkezetei és szervezeti változtatások, akár bizony személyi változások is szükségeltetnének ahhoz, hogy a magyar sportot minél előbb talpra állítsuk. Tehát ilyen értelemben valóban a reformok embereként sokan el tudtak volna engem képzelni és sokan támogattak is ezen törekvéseimben. De mondom, most én nagyon úgy érzem, hogy a lehető legjobb megoldást fogja majd választani – igaz csak egy jelöltből – a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése, ha megválasztja Borkai Zsoltot.

- Júliusban ebben az MTI nyilatkozatban még úgy gondolta, hogy ha lesznek is más alkalmas jelöltek, akkor reméli, hogy minél többen pályáznak majd az elnöki posztra.

- Így van.

- De épp ez a pályázat maradt el, illetve a pályázat nem maradt el, csak a pályázók maradtak el.

- Így van. És ezt én sajnálom, de én a saját részemről nem érzem egy túl jó ötletnek, hogy Borkai Zsolttal szemben jelöltessem magam, talán pont ezért is maradtak el. Tehát valószínűleg ha nem Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Fidesz egyik vezető politikusa pályázott volna, akkor lehet, hogy többen lettünk volna pályázók, lehet, hogy többen szerettük volna az elképzeléseinket valamilyen szinten végigvinni. Így, hogy Zsolt pályázott, ő egy olyan erős pályázó, mint amilyen volt Schmitt Pál húsz éven keresztül. Hiszen ha belegondolunk, az elnök urat sem próbálta meg soha a MOB felszabadítani.

- Volt ilyen.

- Egyetlenegyszer, Gyárfás Tamás, valóban, de ő sem nyíltan.

– Döntetlen szavazással.

- Döntetlen szavazással, de egyetlenegy ellenjelölt sem volt. Tehát nem arról szólt a történet, hogy ott akkor megjelent egy ellenjelölt. Mindössze annyi történt, hogy valóban Gyárfás Tamás és még jó páran gondolták úgy, hogy az elnök úr nem tudja végrehajtani úgy a feladatát, ha közben a Fideszre és még az egyéb feladataira is összpontosít. Akkor ez a támadás nem érte el a célját és sem előtte, sem azóta nem jelent meg senki, aki valóban veszélyt jelentett volna az elnök úr pozíciójára. És én azt hiszem, hogy nem is az segíti a sportot, ha mi egymással versengünk, hanem az, ha összefogunk és egymást segítve próbáljuk meg talpra állítani a magyar sportot.

- Ennek az összefogásnak volt valami konkrét megfogható fizikai jele is? Arra akarok rákérdezni, hogy találkozott-e az elmúlt hetekben Borkai Zsolttal és beszélt-e vele erről?

- Igen, volt szerencsénk beszélni Zsolttal, és bár részletesen nem tudtuk kivesézni a magyar sport problémáit, nagyjából mind a ketten – hiszen elnökségi tagok vagyunk valóban most már két esztendeje, ugye ő alelnök és én elnökségi tag vagyok – tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy milyen feladatokkal kell szembenéznie a jelenlegi állapotában a Magyar Olimpiai Bizottságnak, milyen problémákkal kell megküzdeni. És valószínűleg a Zsolt lényegesen nagyobb tudás birtokában van, mint én, hiszen ő azért a politikán belülről sokkalta tisztábban, világosabban látja, hogy milyen forrásokat fognak majd a Magyar Olimpiai Bizottság vagy egyáltalán a sport részére biztosítani, ezeket a forrásokat vajon hogyan és milyen módon lehet majd igénybe venni és ezekkel a forrásokkal milyen állami és milyen kormányzati feladatokat kell majd végrehajtanunk a magyar sportban.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >