Az államtitkár relevanciája
- Részletek
- 2014. máj. 18. vasárnap, 06:47
- Endrődi Gábor
Könnyed eleganciával hárította a magyar kormány a Mol részvénypakett-vételének veszteségét firtató kérdést a külügyi- és külgazdasági államtitkár. Mint ismeretes, a Szurgutnyeftyegaz tulajdonában lévő részvénypakettért a magyar állam 2011-ben 1,88 milliárd eurót fizetett, ami akkori árfolyamon kereken 500 milliárd forintnak felelt meg (mai árfolyamon mintegy 575 milliárd forint), míg a mai tőzsdei árfolyamon számolt értéke 290 milliárd forint. A forintban számolt veszteség meghaladja a 40 százalékot; euróban számolva a részvénypakett jelenleg alig felét éri a vételárnak. Az államtitkár, Magyarország reménybeli külügyminisztere erre azt találta mondani, hogy a részvényérték-számításoknak nincs relevanciája, mivel a magyar kormánynak hosszabb távon sincs szándékában eladni a Mol-pakettet.
Szerinte ugyanis „a csomag megvásárlásával többek között azt a helyzetet akarták felszámolni, hogy Magyarország gázellátásának 80 százalékáról nem mi tárgyalunk az oroszokkal, hanem egy orosz és egy német fél”. A kijelentés értelmezhetetlen, hiszen ez az állapot nem a Mol-részvények megvásárlásával, hanem a gázüzletágnak az E.ON német multitól való visszavásárlásával szűnt meg 2014-ben.
Minden részvényüzleten lehet nyerni és lehet veszíteni. Egy stratégiailag fontos vállalatban vétójogot biztosító részvénypakettet vásárolni veszteség mellett is indokolt lehet. De a vételi érték felét elbukni másfél évvel a tőkepiacok 2008-as mélyrepülése után: ehhez már az egyszerű halandó képességei nem elegendőek, erre születni kell. Egy-egy ilyen remekbeszabott tranzakció akár az MNB elnöki székébe is repítheti szerzőjét. Jól jöhet ilyenkor az ősmagyar agysebészet: csak a racionális gondolkodásért felelős jobb agyféltekét kell eltávolítani, s máris hiszünk a magyarázatoknak. Az MNB örvendetesen szaporodó üzletágai közé talán az egynapos sebészetet is fel lehetne venni: lenne munkája.
Ha emlékezetünk nem csal, 2010 végén napi rendszerességgel tartott Szabad Nép-félórákon ismételte el a kormánypárt szóvivője, hogy a magánnyugdíjpénztárak eltőzsdézték a magyar emberek megtakarított pénzét. Azokról az értékpapírokról beszélt, amelyek 2008-ban valóban veszítettek értékükből (többet-kevesebbet, de ötven százalékot soha), viszont értékesítésükre a pénztáraknak több évtized állt rendelkezésére, hiszen a tagok átlagosan három évtizeddel álltak nyugdíj előtt. Akkor, meglepő módon, volt relevanciája az árfolyam-veszteségnek. De értjük a gondolatot: ha én mondom meg, mikor minek van relevanciája, mindig igazam is lesz. Megfelelő tálalásban a propaganda erősebbnek bizonyulhat a valóságnál.
MTI/Koszticsák Szilárd
Innentől egy lépéssel közelebb kerülünk annak megértéséhez, miért nem akar nyilvánosan vitatkozni a kormánypárt egyetlen képviselője sem. A terepmunkát rábízzák civilbe öltözött barátaikra, az agymosás érdemi részét pedig majd elvégzi az állami köldökzsinóron tartott tömegmédia. Ennek a metódusnak az a fő veszélye, hogy jóvátehetetlenül sérül a valóságérzékelés. A magyar állam vezető funkcionáriusai ijesztő mértékben szoktak hozzá ahhoz, hogy tapsgépeik a legképtelenebb hazugságokat is névértéken adják el.
A most leköszönő külügyi vezetés – már csak évtizedes nemzetközi ügyvédi gyakorlata folytán is – tisztában volt a tárgyalópartnerek közötti bizalom fontosságával. Az új a jelek szerint nincs: gátlások nélkül manipulál tényeket, fordításokat, megállapodásokat. Itthon, az ideológiai vasfüggöny keleti oldalára került országban megteheti. Az európai tárgyalóasztaloknál nem. A cechet már letették az asztalunkra, valakinek ki kell majd fizetnie. S annak lesz relevanciája.