rss      tw      fb
Keres

Mekk mester gazdaságpolitikája



A kitűnő „Mekk mester” sorozat egyik darabjában a tudálékos kecske úgy épít pompás cserépkályhát a fagyoskodó mackóknak, hogy a fűtött kályha mellett végül még jobban fáznak – ami nem is csoda, hiszen a cserépkályha a ház tetejének leszedett cserepeiből készült… Ez az epizód jut óhatatlanul az ember eszébe a mostani magyar kormány hosszú távú gazdaságpolitikai terveit hallva.

Mert mi fog történni? A „válságadónak” nevezett önkényes különadókat (amelyeket nem azért hívnak így, mert válság van, hanem mert a kormány által előidézett költségvetési válságot kell megoldani velük) az ígéreteknek megfelelően vissza fogják vonni. De csak azért, hogy helyettük rögtön újabb különadókat vezessenek be, igaz, a mostaninál kisebb nagyságrendben. Bár persze még mindig nem abban a normális mértékben, mint ahogyan az a bankadó esetében Nyugaton szokásos, és amit a legfelső szintű hazudozás úgy állít be, mint a magyar bankadó leutánzását. Azt mondhatjuk, hogy az egyszeri nagy rablás helyett most szerényebb, ám hosszú távú „védelmi pénz” kizsarolására kerül majd sor.

Tegyük félre az erkölcsi szempontokat és az illemszabályokat, ilyesmiknek a mi kormányunkra úgysem lenne hatása. Nézzük csak a brutális tényeket, a már most világosan kiszámítható nyilvánvaló következményeket. Nincs már elemző, aki – hacsak nem a kormány szolgálatában áll – legalább két ilyen következményre ne mutatna rá. Az egyik, hogy a bankok, pénzintézetek, különféle szolgáltató és kereskedelmi cégek természetesen (mégpedig annál nagyobb mértékben, minél inkább nem úgynevezett válságkezelésről van szó már verbálisan sem, hanem a hosszú távú megsarcolásukról) ezt a költséget be fogják építeni, mert egyszerűen be kell építeniük a normál üzletmenetükbe, vagyis valamilyen formában át fogják hárítani az ügyfelekre és fogyasztókra. A másik, hogy le fognak állni a különféle fejlesztésekkel: visszafogják a beruházásaikat, visszafejlesztik az aktivitásukat, netán elmennek máshová – aminek természetesen káros hatása lesz az ország fejlődésére.


Wonderworks (Florida) – flickr/Yaisog Bonegnasher, mekk-elek.blog.hu

A pénzügyi és kereskedelmi, szolgáltató és infrastrukturális szféra a gazdaság motorjai, illetve azok lehetnének. Nálunk nem lesznek. És mindez miért? Hogy a kormányzat kedvezni tudjon az ő kedvenc felső középosztályának, benne saját magának, merthogy magánszemélyekre persze nem vetnek ki sarcot a „fizessenek a gazdagok!” jelszó jegyében. És hogy ugyanakkor némi alamizsnát szórjon a népnek is, elvégre a következő választásokon megint szükség lesz a szavazatára. Ezért kell tehát odáig prolongálni a különadókat, továbbá lebontani a különféle infrastruktúrákat és megint lemondani az autópályák építéséről. A cserépkályha melegíteni fog, csak hatása nem lesz: mert közben lebontják fejünk fölül a tetőt.


Lendvai L. Ferenc                 


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!