Galamus.hu - Bolgár György interjúi a Galamusban

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. november 11.

Nyomtatás

Részletek: Bolgár György - Megbeszéljük; 2010. november 13. szombat, 02:51; Megbeszéljük

4. oldal / 4

Rainer M. János, az ’56-os Intézet főigazgatója

Bolgár György: - Ma megjelent a Népszabadságban, hogy november 3-án az intézetükbe látogatott Szőcs Géza. Emellett az Önök honlapján olvasható, hogy „intézetünkbe látogatott fenntartónk, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, aki elismerését fejezte ki az intézet eddigi tevékenységéért”.
Azonban azóta eltelt nyolc nap, és ő azt is megerősítette – mert sejteni már korábban is lehetett –, hogy jóval kevesebbet kap az intézet a működésére, mint eddig, vagyis veszélybe kerülhet a léte is. Miért telt el egy hét úgy, hogy erről a közvélemény nem szerzett tudomást? Nem kellene kiabálniuk, jajveszékelniük, panaszkodniuk?

Rainer M. János: - Ezt is lehet választani. Én mindenképpen meg akartam várni, amíg megjelenik a köztársaság költségvetésének a tervezete. Tehát valami kézzelfogható, amire hivatkozni lehet. Amíg csak híresztelések és kiszivárgott információk vannak, addig ízlésem ellen való, hogy a nyilvánossághoz forduljak. Ez még mindig csak tervezet és vannak – nem titok – más tervezetek is szervezeti változtatásokról. Amikor majd mindent pontosabban lehet tudni, akkor nyilván erről is el fogom mondani, amit tudok. Ez a tervezet mindenesetre rendkívül súlyos számunkra. Ez azt jelenti, hogy az idei névleges költségvetésünk hatvan százalékkal csökkenne, a tényleges – amit a zárolások már erősen kikezdtek – pedig a felére, ami annyit jelent, hogy így ebben a formában az intézet a tevékenységét aligha tudja folytatni.

- Mondja el nekünk legyen szíves, hogy a hallgatók is értsék, mivel foglalkozik egy ilyen történettudományi intézet. Hiszen ’56-ról már sok minden megjelent, sok mindent kikutattak. Önök ülnek ott és elolvassák azt, amit eddig írtak vagy esetleg egy-két újabb tanulmányt is írnak? Szóval mivel foglalkozik egy ilyen intézet?

- Hogy az utóbbival kezdjem, ennek is sok értelme volna, mert új korok és új generációk mindig új kérdéseket tesznek fel, még olyan nagyon ismert események esetén is, mint mondjuk a francia forradalom, de nem erről van szó. Az 1956-os Intézet természetesen nem kizárólag ’56 történetével foglalkozik, hanem a magyar jelenkori történettel, a 20. század történetével. Húsz éve, amióta működik az intézet, az egyik elsőszámú érdeklődési körünk az ’56-os forradalom előzményei, alakulása, utóélete, nemzetközi környezete és hatása, de természetesen más kérdésekkel is foglalkozunk, ide értve Magyarország és a szomszédos országok történetét a szovjet típusú rendszer idején. Legújabban már maga a rendszerváltás is az érdeklődésünk középpontjába került. Nemcsak könyveket vagy forrásokat olvasunk, hanem írunk is és könyveket is adunk ki. Húsz év alatt több mint száztíz könyvet adott ki maga az intézet, és a munkatársainak még körülbelül ugyanannyi könyve jelent meg másutt. Rengeteg tanulmányt írtunk, és rengeteg nemzetközi konferencián képviseljük Magyarországot. Sok nemzetközi projektben is részt veszünk, például az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának – amely egy európai parlamenti kezdeményezés – az egyik tagintézménye vagyunk. Tehát Magyarországot most mi képviseljük ebben a platformban. Emellett készítettünk dokumentumfilmeket, van egy internetes honlapunk, amelyen másfél tucat – köztük multimédiás – tartalomfejlesztés van, van egy könyvtárunk és ott van az archívum, amely a legnagyobb kincsünk és gyémántalapzatunk, mert körülbelül ezer életútinterjút gyűjtöttünk össze benne. Nem is csak az elmúlt húsz, hanem inkább az elmúlt harminc-harmincöt év alatt gyűltek ezek össze, mert egy részüknek az elkészítése félig legális formában már a Kádár-korszakban elkezdődött. Szóval ezer életútinterjúról van szó, a 20. századi magyar történelem neves és névtelen szereplőivel. Tehát itt folyik kutatás, emlékezetőrzés és természetesen segítséget adunk mindenkinek, aki bármilyen kérdéssel hozzánk fordul, legyen az felsőoktatás, gimnázium, általános iskola. Esetenként más kormányzati intézmények is fordulnak hozzánk különböző emlékezetpolitikai vagy történeti kérdésekben. Szóval ezek vagyunk mi. Nem egy nagy intézményt kell elképzelni, mert ennek az ’56-os Intézetnek nincs székháza és palotája, hanem egy Dohány utcai bérház második emeletének a felét foglaljuk el, és most már csak tizenhatan vagyunk.

- Örülök, hogy komolyan vette az ál-hülyének szánt kérdésemet, mert ugye sokan gondolkodhatnak úgy, hogy a történelmet nem kell kutatni, az a mai napig lezárult, ismerjük, viszontlátásra, tehát ne foglalkozzunk se az ókorral, se a középkorral, se ’56-tal. De így legalább tudják az emberek, hogy elmondani is hosszú mivel foglalkoznak, nemcsak csinálni. Miért van az, hogy az Orbán-kormány most már másodjára – mert amikor 98-tól 2002-ig hatalmon voltak, bizony az ’56-os Intézet azt is megsínylette – akarja csökkenteni a költségvetésüket? Valamiért nem szeretik talán ’56-ot vagy legalábbis az ’56-os Intézetet. Pontosabban ’56-ot mintha szeretnék, de úgy tűnik, az ’56-os Intézet valahogy nem fér bele ebbe a koncepcióba. Mi lehet ennek az oka?

- Ezzel kapcsolatban már egy kicsit nehezebben tudok fogalmazni, mert nekünk soha nem mondta meg senki konkrétan, hogy mi a probléma, de azért megpróbálom kitalálni. Azt nem hiszem, hogy az Orbán-kormány vagy bármely más magyar kormány nem szereti ’56-ot. Orbán Viktorról pedig személy szerint én nem tudom ezt elképzelni, hiszen az ő pályafutása szétválaszthatatlanul összeforrt ezzel az 1989. június 16-i beszéddel Nagy Imre és a mártírok ravatalánál. Szóval akkor mire lehet mégis gondolni? Én azt hiszem, hogy itt mi egy olyan stigmát viselünk, amit egyszerűen nem tudunk lemosni, hogy mi a velük szembenálló politikai erők protezsáltjai vagy pártfogoltjai vagyunk, és ha ez így van, akkor nyilván politikai tevékenységgel foglalkozunk. Én számtalanszor elmondtam annak idején – és most nagyon úgy tűnik, hogy megint erről kell beszélni –, hogy ezt az alapító okiratunk kizárja. Mi nem folytatunk politikai tevékenységet. Az intézet egy 1989-es kezdeményezésként jött létre és a rendszerváltás része. Az érdemi tevékenységet 1990-91-ben kezdte el, és Antall József és Boross Péter kormánya rendszeres támogatásban részesítette. Az, hogy közalapítvánnyá váljunk, néhai Szabó Iván pénzügyminiszternek, a Boross-kormány tagjának volt az ötlete, ő indította el ezt a folyamatot. És tény, hogy egy olyan intézményt, amit ilyen módon a köztársaság újraalapított, azt minden kormány, a szocialista és liberális koalíció kormánya is, támogatott. De van egy olyan érzésem, hogy valaki azt gondolja, hogy nekünk közünk van a politikához.

- Önökről azt gondolják, hogy valamiféle balliberális szellemi fészek volnának és ’56-hoz talán akkor méltatlanok is.

- Mindenkinek meglehet a maga politikai állásfoglalása, azonban ha a tudományos munkásságában valaki erőltetett és aktualizált politikai nézeteket képvisel, az hiba. De én ki merem jelenteni, hogy ilyen kezdettől fogva nem volt az intézetben. Én 1990-ben egy hasonlóan nehéz helyzetben vettem át vezetést, akkor pedig kiváltképpen ügyeltem arra, hogy ez még véletlenül se merüljön fel. Ezt egyébként az alapító okirat is kizárja.

- Igaz-e a Népszabadság mai cikkének az alcímben foglalt állítása, hogy bezárás szélén az ’56-os Intézet? Ha valóban ennyire csökkentik az állami támogatást, akkor valóban bekövetkezhet ez is?

- Összeültünk megbeszélni a dolgokat, és arra jutottunk, hogy ha az állami támogatás csökkentése drámaian érintene minket, akkor is megpróbálnánk túlélni, és bízunk abban, hogy tudnánk ehhez forrásokat is szerezni. Egyszer már túléltünk négy évet, amikor semmilyen állami támogatást nem kaptunk, és most is lehet, hogy erre lesz példa. Van olyan elképzelés is, hogy az összes magyarországi közalapítványunk felszámolása az intézetet is érinti, mégpedig olyan módon, hogy megszűnik és valahová becsatolják vagy betolják, mindenesetre elveszti az önállóságát. És ami sokkal fontosabb, hogy ily módon az a misszió és arculat, amit kialakítottunk, veszélybe kerülne. Még egyszer mondom, hogy nem mi próbálunk szolgáltatásokat nyújtani, nem tudom ezt szebben mondani, bár ez egy nagyon technicista kifejezés. Tehát itt a pénz csak az egyik oldala a dolognak, ami szintén súlyosan érintheti az intézetet, azonban a szervezeti átalakulás tényleg azzal a veszéllyel járhat, hogy ez úgy ahogy van, megszűnik.

- Mit gondol, melyik következik be előbb? A pénzzel kapcsolatos probléma már részben bekövetkezett, hiszen ez a mostani elvonás is súlyos, de lehet, hogy a közalapítvány felszámolása még előbb üt be, mint a tényleges támogatáscsökkenés?

- Ez az, amiről fogalmam sincs, de én abban bízom, hogy a józan ész vagy a mi akaratunk és elszántságunk, mégiscsak valami olyan kifejlethez vezet, hogy az intézet megmaradhat. Tehát folytathatjuk a munkát, mert én azért úgy érzem és az eddigi visszajelzések is erre mutatnak, hogy erre szükség van. Magyarországon egyébként vannak olyan nézetek is, hogy ezek ott vacakolnak a múlttal, aminek semmi értelme, meg minek ezzel foglalkozni. Pedig Magyarországon a közelmúlttal, ha az intézményeket és munkatársaikat összeadjuk, jóval kevesebben foglalkoznak, mint például a kisebb lélekszámú Csehországban, hogy Lengyelországot vagy Németországot ne is említsem, mert velük pedig ez összehasonlíthatatlan. Tehát itt egy kicsi intézményrendszer van, amelyik merem állítani, jó teljesítményt nyújt. Nemzetközi összehasonlításban ezek a kutatások, produktumok megállják a helyüket. Szóval talán kialakulhat valami olyan álláspont, hogy ennek mégse legyen vége.

- Mivel a kulturális államtitkár elismerését fejezte ki Önöknek, akkor felteszek egy talán nem annyira ál-naiv kérdést. Vannak szövetségeseik a kormányzaton belül is?

- Például Szőcs Géza, akivel egy nagyon kellemes másfél órát töltöttünk együtt, kimondottan azzal búcsúzott, hogy tekintsük őt szövetségesünknek ebben a közös ügyben, ami a múlt feltárását illeti. Én nem vagyok verzátus egyébként ebben a világban, tehát nem tudom, hogy ki a szövetségesem. Azt remélem, hogy mindenki szövetségesem, aki normálisan gondolkodik, és akinek fontos, hogy a közelmúlt feltárása, megismerése és megismertetése előbbre menjen. Csak ebben tudok bízni, de személy szerint nem tudok senkit kiemelni.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!