Hétköznapi szadizmus
- Részletek
- Napi apró
- 2014. április 17. csütörtök, 06:17
- Ádám Péter
A most már naponta ismétlődő Szabadság téri incidens (együtt a tiltakozókat figyelő és filmező rendőrséggel) vészesen emlékeztet – hogy mást ne mondjak – a Klubrádió körüli huzavonára, Iványi Gábor egyházi közösségének meghurcolására vagy az ózdi közkutak tavalyi ügyére. Van ugyanis valami közös ezekben a látszatra különálló esetekben. Ez pedig nem más, mint a rezsim kegyetlensége és szadizmusa. Mintha a hatalom – a bizonytalanság szándékos fenntartásával – élvezné is a tehetetlen felháborodást, a fájdalmat, a megsértett emberek megalázottság-érzését és kiszolgáltatottságát, mint aki – egyre húzva az időt – ütésre emelt ököllel figyeli a csapdában kapálódzó bogarat, míg végül le nem sújt, és palacsintává nem lapítja.
A szadizmus mélypszichológiai nézőpontból nem más, mint az agressziónak és gyűlöletnek az örömelvvel való összekapcsolása. Ami annyit jelent, hogy a szadizmus valójában perverzió. Márpedig nem lehet egészséges az a társadalom, amelyben a perverzió felüti fejét. Az ilyen társadalom súlyosan beteg. És itt nem politikáról, nem jobboldalról vagy baloldalról van szó! Hogy egy társadalom vagy nemzet meg tudja őrizni a kohézióját, ahhoz szükség van valamennyi együttérzésre, emberségre, jóságra, toleranciára, megértésre. Ahhoz szükség van arra, hogy valamilyen fokon tekintettel legyünk a másikra. Még akkor is, ha a másik politikai ellenfelünk vagy – Isten ne adja – valamelyik kisebbség tagja. A kohézió valójában a társadalom kötőszövete. Csakhogy épp ezt a kohéziót, ezt a kötőszövetet pusztítja, roncsolja, rombolja a szadista perverzió.
Mostanában egyre többen teszik fel a kérdést, fasizálódik-e Magyarország, lehet-e a Fidesz politikai rendszerét fasizmusnak nevezni. A kérdésre nem tudom a megfelelő választ, de hogy a fasisztoid rendszerekre jellemző perverzió és szadizmus már masszívan jelen van a magyar társadalomban, az biztos.
