rss      tw      fb
Keres

Türelmi idő

Habár az országgyűlési választások és ezt követően az új kormány megalakulása – amint pestiesen mondani szokás – még kicsit odébb van, azért megpróbálhatunk beszélni róla. Végül is vannak pusztán elvi alapon megválaszolható kérdések, és vannak bizonyos valószínűségek is.

Például az a kérdés, hogy jár-e egy új kormánynak türelmi idő, pusztán elvi alapon megválaszolható. Természetesen jár, amennyiben alkotmányos úton került hatalomra, és mindaddig, amíg betartja a parlamentáris szabályokat. Ebből a szempontból az is mindegy, hogy ő maga igényt tart-e rá, mert nem pusztán neki akarunk vele kedvezni, hanem a társadalom egészének. Egy további elvi kérdés azután, hogy mit jelent a türelmi idő, és mit nem. Azt mindenképpen jelenti, hogy az új kormányon nem kérjük számon programjának azonnali végrehajtását, hiszen erre pontosan 4 évnyi időt kapott. Azt viszont nem jelenti, hogy a kormány egyetlen intézkedését sem lehet adott esetben bírálni, ha érdemes rá.

Márpedig ilyenek általában minden kormány esetében – s a jelenlegi valószínűségek szerint is – lehetnek. Most minden jel szerint a jobboldali tömegpárt fog kormányt alakítani, s habár kifejezett kormányprogramot esze ágában sem volt eddig adni (ugyanis abba esetleg beleköthetne valaki, egyszerűbb tehát a jelenlegi kormány folyamatos szapulásánál maradnia), de némely megnyilatkozások azért sejtetik az elkövetkezőket. Ennek alapján pedig föltehetőleg nem az lesz majd a fő probléma (mint általában az új kormányokkal lenni szokott), hogy kormányra kerülve a párt nem tartja be az ígéreteit, hanem az, hogy betartja.

Megígérte például, hogy az összes értelmes intézkedést, amit a jelenlegi kormány a válság kezelése és némi kis reformocskák elindítása terén megtett, ő vissza fogja csinálni, kezdve az ingatlanadótól a vasúti szárnyvonalak bezárásáig (hadd ne soroljunk föl mindent). Ezzel természetesen sikeresen föl fogja borítani az államháztartás egyensúlyát, és meg fogja növelni a költségvetési hiányt, amint azt lényegében előre meg is mondta. Ezt persze az előző kormány nyakába fogja majd varrni, míg az elődje által elért stabilizációra épülő lassú javulást magának fogja tulajdonítani. Az általa ígért és egyébként helyénvaló adócsökkentés ugyanis csak hosszabb távon hozhat eredményt. Tervezett tárgyalásaihoz a Nemzetközi Valutaalappal sok sikert kívánunk, bár ilyen aligha lesz. Hasonlóképp némi szkepszissel drukkolunk annak is, hogy a szomszéd országokkal sikerüljön a baráti együttműködés, a beígért keményebb hangvétel mellett is.

Az évek óta húzódó nagy reformok terén sokat nem várhatunk. Az államigazgatás reformját, melynek központi magva valóságos régiók létrehozása lenne, ők maguk akadályozták meg, lévén szó kétharmados törvényről. Újabban állítólag Bibó István némely elképzelését pedzegetik a megyékről. Csakhogy Bibó, aki a megyerendszer átalakítására több elképzelést is fölvázolt (15 nagymegye, 30 középkismegye, 40 kismegye, 80-110 városkörnyék), ezekhez kívánatosnak tartotta az országos kerületek régi magyar államigazgatási hagyományának fölújítását is, mert, amint az egyik változattal kapcsolatban írta, enélkül az átalakítás „egy erőteljesen centralizált, némileg statikus hatalomgyakorlás eszköze lehet” (ld. a Válogatott tanulmányok III. kötetében; az idézet: 273). Valószínűleg ilyesmire lehet számítani – az ún. „szociális népszavazás” propagandája alapján – az oktatásban és az egészségügyben is.

Egy centralizált és erős államhatalmi apparátussal mármost kétségtelenül lehet látványos sikereket elérni, ezt már annakidején a kommunisták is megmutatták. Úgynevezett rapid megoldások alkalmazásával is sok minden megoldható – ki ne emlékezne rá például, hogy a szociálliberális lacafacázás után mily villámgyorsan megoldotta az akkoriban épp újkonzervatív párt kormánya a Nemzeti Színház fölépítésének ügyét. Hát istenem, úgy, ahogy – nem kell a kákán is csomót keresni. Ilyenfajta sikerekre most is bízvást számíthatunk.

Amikor mostanában folyton-folyvást valamiféle „megújulás” szükségességéről hallunk, mégpedig nemcsak az in spe miniszterelnöktől, de az in actu köztársasági elnöktől is, az legalább kétféleképpen értelmezhető. Az egyik éppen a gazdasági sikerességre vonatkozhat. A szociálliberális koalíciós kormányok, bár sok mindent megvalósítottak (ezek fölsorolását bízzuk az ottani propagandistákra), sok mindent kétségkívül nem: részben az objektív helyzet, így főleg a világválság hatására, részben mert ebben jobb- és baloldali ellenzékük megakadályozta őket, részben pedig saját ügyefogyottságaik okán. Ebben mindenképpen szükséges a megújulás, valóban. Csakhogy a sikeresség nem minden, és végképp nem igazol mindent.

Mert valami nem vitatható el az előző kormányoktól. Az, hogy mindvégig szigorúan tartották magukat a parlamentáris szabályokhoz, s a populizmust nem engedték a kormányzati tevékenységbe beszivárogni. Az olyasfajta „trükkök” (hogy a jobboldal egyik kedvenc kifejezését használjuk), mint a háromhetenkénti heti ülésezés vagy a kétévenkénti éves költségvetés, távol álltak tőlük. Ha egy politikai „megújulás” a sikeresség és a hatékonyság jegyében az ilyen jogi megoldások visszahozását jelentené, az minden lenne, csak nem megújulás.

Ehhez kapcsolódik egy többször is elhangzott ígéret az ún. elszámoltatásról, hozzátéve, hogy törvényes jogi keretek között. Elvi kifogásunk ez ellen nincs. Ám mégis aggodalomra adhatnak okot az olyan, a sajtóban már megjelent célzások, amelyek alapján a „hűtlen kezelés” fogalma oly tágan lenne értelmezhető, hogy beletartozzon az is, ha egy önkormányzati vagy országgyűlési képviselő a legjobb szándéka és tudása ellenére is tévesen dönt. Vagy az olyan állítások, miszerint a volt miniszterelnöknek nem sikerült tisztáznia magát a vádak alól, hogy az ő érdekét szolgálta a televíziós székház elfoglalása és az októberi utcai zavargások. Tehát minden olyan tétel, amely nem az ártatlanság vélelmének elvéből indul ki. Ha – isten ne adja – ezek a tendenciák fognak érvényre jutni, akkor az nem elszámoltatás lesz, hanem leszámolás.

Szóval a magam részéről inkább akkor bíznék a várható új kormányban, ha nem tartaná be a választási ígéreteit. Célszerű lenne, ha rendezne erről egy zártkörű frakcióülést, mondjuk Balatonőszödön. És ha azután nemcsak sikeresen, de alkotmányosan is kormányoz, én akár a 100 napnál több türelmi időt is hajlandó vagyok adni neki.


Ajánlja az írást másoknak is!