rss      tw      fb
Keres

Egy az ország?




Ez volt a „spontán” összelopkodott milliókból szervezett ún. békemenet (szándékosan kisbetűvel) vezérjelszava, amit propagandisták eszeltek ki. Egyszerű, közérthető mondat.


Én azonban kérdőjelet teszek a jelszó után. Miért? Mert ország sok van, de haza csak egy. Az orbánisták már a hazát is kisajátították (volna), amikor Orbán a választási vereségük után kijelentette: a haza nem lehet ellenzékben. Kizárva ezzel a hazából azokat, akik sokkal többen vannak, mint azt hatalommámorában sejtené.


Volt már példa erre. Amikor igazi hazafiaknak kellett elhagyniuk az országot. Akár a Horthy-érára gondolok, akár a létezett szocializmusra. És akkor ezek a valódi hazafiak – akik más országban pihennek sírjaikban, netán most is más országban élnek olyan életet, amit hazánkban is megérdemelnének – kizárt, hogy hisznek ennek a hamis jelszónak. Sokan nem gondolnak bele abba, mennyire félrevezetik a nemzeti érzelmekre hatva őket. Mert magyar nemzet valóban csak egy van, de akik magyarnak vallják magukat, azok több országban élnek. Igaz, sokan vannak, akik az igazságtalan trianoni döntés miatt, de ne felejtsük ki a sorból azokat, akik a Horthy-rezsim élhetetlen szegénysége miatt, ne felejtsük azokat, akik 1956-ban a diktatúra elől voltak kénytelenek a hazát elhagyni. De nem maradhatnak ki a sorból azok sem, akik most ugyanúgy, megélhetési okokból hagyják itt az országot.


Nem tartom véletlennek a kormányváltó erő jelszavát: Ez itt az én hazám.


Bevallom, amikor az opera előtti kormányváltó demonstráció végén ezt a dalt hallgattam, eszembe jutottak a kényszerűségből „kitántorgott” szeretteim, ejtettem értük egy könnycseppet, értük, akiket egy kvázi diszkriminatív választási törvénnyel rekesztenek ki a szavazásból. Nem az ország egy, hanem a HAZA. Így, nagybetűvel.


Szégyellje magát az a miniszterelnök, aki péntekenként az ország nyilvánossága előtt hazudozik valós helyzetünkről. Az Operaház előtti nagygyűlés megmutatta, hogy a nyilvánosságtól való elzárás okozza azt, hogy az üzenetek nem mennek át a közvéleménynek. Visszatartott levelek. Rosszabb esetben eltüntetettek. Közmédiai és NVB-támogatással. Azt hiszem, ez teszi világossá azt, hogy Orbán nem akar vitatkozni, mivel az olyan nyilvánosságot kapna, hogy az igazság mindenkihez eljutna.


De a remény nem hal meg. Még akkor sem, ha a demokratikus erők számára lejtőt állítottak tele akadállyal a demokratikus akarat objektív érvényesülése elé. Legfeljebb pár évig szunnyad, hogy aztán elementáris erővel söpörje el a zsarnokot. Én azért erre az elementáris erőre április hatodikán is számítok.