Rejtélyes emberelődök
- Részletek
- Technika, tudomány
- 2010. január 02. szombat, 04:03
- Kelemen László
Igazából csak most, e sorok írásakor tudatosult bennem, mennyire meghatározó volt az életemben az a nap, amikor először jártam abban a Galamus-szorosban, amelyről internetes újságunkat elneveztük. Azon a napon tudtam meg azt is, hogy a roussilloni síkság és a Pireneusok találkozásánál elterülő vidék a mindenkori emberelődök – erectusok, neandervölgyiek, cro magnoniak – számára is egyformán vonzó volt, ezért úgy nagyjából hétszázezer éve folyamatosan és viszonylag nagy számban telepedtek le a környéken. Az ősemberek számára nyilván nem a táj festői szépsége lehetett a fő szempont, hanem az élhetősége. Még azt a kockázatot is vállalták, hogy felvegyék a harcot a szorostól mindössze húsz kilométernyire, a vadban gazdag vidék központjában található tautaveli Arago barlang akkori rettegett urával, a barlangi medvével.
A tautaveli Arago barlang bejárata eredeti állapotában
Ha már a környéken jártunk, természetesen megnéztük a híres tautaveli barlangmúzeumot is. Az élmény olyan erővel hatott rám, hogy azóta, azaz nagyjából tíz éve elolvasok minden általam elérhető paleoantropológiai cikket. Ebben a diszciplínában gyakoriak a meglepetések és a szenzációs bejelentések. Ilyen volt például a Homo floresiensis 2003-as indonéziai felfedezése, amely azóta is számos tudományos ellentmondás és vita forrása. Az is köztudott, hogy a múzeumi fiókokban és más tudományos intézmények szerényeiben jócskán akad még feldolgozatlan lelet. A Discover Magazine minapi cikke azonban mellbevágó volt számomra, mert egy olyan emberelődről szól, akinek a maradványait már 1913-ban felfedezték, és mindeddig sohasem hallottam róla, pedig a magam lelkes amatőr módján már elég sok értekezést elolvastam.
A felfedezési helyük közelében lévő dél-afrikai kisvárosról "boskopi embernek" nevezett ősembert régebben külön fajnak tartották – ezt tükrözi a Homo capensis elnevezés is –, ám mostanában már úgy vélik, hogy a mi fajunk, a Homo sapiens egyik mára már kihalt változata lehetett. A boskopok azért voltak rendkívül érdekesek, mert az egyébként velünk megegyező testméreteik mellett hozzánk képest irgalmatlanul nagy volt az agyuk.
Rekonstruált boskop-koponya és a mai ember koponyájának méretarányos ábrázolása
Nemcsak kicsit volt nagyobb a miénknél, mint a neandervölgyieké, hanem az úgynevezett előagyuk (prosencephalon – lényegében ebből alakul ki a két nagyagy- félteke) durván másfélszer akkora volt, mint a mai emberé. Már csak emiatt is elég furcsán néznének ki, ha hirtelen felbukkannának közöttünk, de különleges megjelenésüket fokozná, hogy ezeknek a kihalt hominidáknak óriási szemük és kicsi, gyermekszerű arcuk volt.
A viszonylag nagy agy- és kicsi arckoponya kombinációja a tudományos fantasztikum világából már ismerős lehet számunkra. Nem csoda, ha a nagyjából 10-30 ezer évvel ezelőtt élt emberelődök feltételezett külleme sokak fantáziáját megmozgatta – olyannyira, hogy ők egyenesen az UFO-lényekkel és kis zöld vagy szürke idegenekkel azonosítják őket.
Csodának nem csoda, de elég nagy butaság. Az evolúcióbiológusok és a lehetséges földön kívüli létformákkal foglalkozó tudósok (exobiológusok) szerint ugyanis az élet meglehetősen ritka madár lehet az univerzumban. A kialakulásához olyan különleges véletlenek szerencsés, már-már valószínűtlen konstellációja szükséges, amely miatt – a mostani ismereteink szerint – csak minden egymilliárd naprendszerből egyetlenegynek valamelyik bolygóján jöhet létre élet, és gyakorlatilag a nullával egyenlő a valószínűsége annak, hogy ezek az egymástól elszigetelt életkezdemények ugyanolyan irányba fejlődjenek. Így aztán a belőlük kialakuló élőlényeknek is egymástól gyökeresen eltérőeknek kell lenniük. Csak sokak antropocentrikus fantáziája ruházza fel emlős- vagy még inkább emberszerű küllemmel az állítólagos vagy a képzeletbeli értelmes földönkívülieket. Viszont a dologban lehetne valami akkor, ha igaz lenne a pánspermia elmélete, amely szerint a világegyetemben minden élet egy tőről fakad, és az örökítőanyaga aszteroidákkal, meteorokkal, üstökösökkel vagy egyszerűen csak csillagközi porral vándorol bolygóról bolygóra. Vagy akkor is lehetne benne valami, ha valóban valamilyen véletlenül ideszakadt vagy szándékosan a Földre leszálló emberhez hasonló lénytől származnánk.
De hagyjuk a találgatásokat, és maradjunk a nagyon is kézzelfogható boskop- maradványoknál. A másfészeres agyméretből az a megdöbbentő tény következik, hogy a tudósok szerint nagyjából 150 körül lehetett az intelligenciahányadosuk. Az IQ nem abszolút mennyiség, hanem relatív érték. Ha valaki ma 100-as IQ-val rendelkezik, akkor abszolút átlagosnak tekinthető, mert ez azt jelenti, hogy az intelligenciája a populációban adott időpontban a vele egykorúaknál mért intelligenciák normál eloszlási tartományának a kellős közepére esik. A boskopokra kiszámított normál eloszlásban a közép, azaz a 100-as intelligenciahányados a mi mostani eloszlásunk 150-es értékének felel meg. Ha a mai ember fejlődéstörténetét nézzük, a mi esetünkben hasonlóra csak a távoli jövőben lehet számítani, mint azt Loren Eiseley is taglalta The Immense Journey (a végtelen utazás) című könyvének Man of Future (a jövő embere) című fejezetében.
A közvélekedés azt tartja az evolúcióról, hogy a fejlődés az olyan "jobb", "komplexebb", "fejlettebb" és "magasabb rendű" életformák felé történik, amelyek szofisztikáltabb képességeik és tulajdonságaik miatt sikeresebbek lesznek a fennmaradásban. Hangsúlyozom, hogy a közvélekedés tartja így, és nem az evolúcióbiológusok, mert szerintük ez az állítás nemcsak az igazságot nélkülözi, hanem az értelmet is. A patkányok és a csótányok például annak ellenére élik világukat és sokasodnak, hogy sokak szerint "alacsonyabb rendűek", mint mondjuk a gorilla vagy az orangután, amelyek viszont aggasztóan közel kerültek a kihaláshoz.
Nagyjából ide illik a boskopok esete is, mert nagy agyuk és óriási intelligenciájuk ellenére kihaltak szegények, és így átengedték a világot a kisebb aggyal megáldott, ezért vélhetően kevésbé fejlett archaikus Homo sapiensnek és modern utódainak.
Hogy miért haltak ki? A bevezetőben már említett írás több lehetséges magyarázattal is szolgál, és ezek mindegyikében visszaköszönnek a neandervölgyiek kipusztulásáról alkotott elméletek. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a nagy agyméret és a fejlett gondolkodás képessége tíz- vagy harmincezer évvel ezelőtt nem jelentett evolúciós előnyt.
Egyébként ezért a tapasztalatért nem kell a biológiához és az evolúció tudományához fordulnunk. A mindennapjainkban is láthatjuk, hogy a magas IQ-val rendelkező emberek között is vannak síkhülyék. És attól, hogy valaki szűklátókörű és ostoba, vagy más tekintetben alkalmatlan, mondjuk erkölcstelen, még simán lehet belőle biztonsági őr, mérnök, pedagógus, orvos és sok minden más. Sőt még a parlamentbe is bekerülhet.
- Előző
- Következő >>
