„Ballib” III: A platformok
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2010. november 02. kedd, 03:12
A szocialista párton belül hivatalosan szervezett platformok vannak, meggyőződésem szerint a párt hatékonyságának kárára. Hiába mondja a most újonnan szervezett platform is – akárcsak az összes többi –, hogy a belső demokrácia megőrzése mellett a párt hatékonysága a cél, valamint azt is, hogy nem kívánnak pozícióharcot folytatni. Elkerülhetetlen, hogy a platformok vitái a hatékonyság rovására menjenek, és az is, hogy a platformok pozícióharcot folytassanak. A továbbiakban azonban a „platform” megjelölést szélesebb értelemben fogom használni, mint a jelzett szervezeti egységek, és inkább azokra az informális, ám tényleges elvi álláspontokra fogok utalni vele, amelyek a pártban megvannak.
Az első elvi platform ezek közül értelemszerűen a régi állampárt maradványa: paternalista és népies (sőt: „népi-nemzeti”), bal-populista és kriptokommunista vonalat követ, s bár képviselői közül számosan eltávoztak már a pártból, többnyire meg sem állva egészen a jobb-populista berkekig, még mindig akadnak belőlük szép számmal. Kívánatos lenne, ha végleg eltűnnének, mert a párt 20 éves célkitűzésének, hogy ugyanis modern szociáldemokrata párttá váljon, a legfőbb akadályai. Most, a választási vereség nyomán, balos jelszavakkal próbálnak népszerűséget szerezni, de ez még a legjobb esetben is csak a német Balpárt (die Linke) zsákutcájába vihet.
A második elvi platform képviselői eljutottak legalább a klasszikus szociáldemokrácia álláspontjáig, habár sajnos ennek régi, példaadó mintáit 50-60 év után már nemigen tudják elsajátítani. Mindenesetre ők valóban a szociális demokrácia, sőt a szociális piacgazdaság hívei, és így egy lényegi kérdésben tulajdonképpen túl is mennek már a klasszikus szociáldemokrácia álláspontján, amennyiben ugyanis még a legdemokratikusabban elgondolt szocializmus eszméje sem szerepel az elképzeléseik között. Másfelől azonban szorosabban kívánnak kötődni a munkásosztályhoz és a szakszervezetekhez, ami a klasszikus szociáldemokrata álláspont jellemzője. Ennek folytán időnként hajlamosak lehetnek rá, hogy elcsábuljanak a balos jelszavak bűvöletétől, bár persze az is lehetséges, hogy továbbfejlődjenek a modern szociáldemokrácia felé.
A harmadik elvi platform a modern szociáldemokrata álláspont. Ez voltaképpen eddig is jelen volt a pártban, de csak most alakult hivatalos platformmá, az ún. „demokratikus koalíció” platformjaként. Ennek elvi álláspontja hangsúlyozottan a nyugatos, polgári Magyarország és annak szociális piacgazdasága: az a vonal, amelyet a szociálliberális kormányok az elmúlt 8 évben – számos hibával, ügyetlenkedve és bukdácsolva – követtek. A platform nyilatkozata ki is mondja: minden rosszindulatú kritika ellenére sem hajlandók megtagadni az elmúlt évek legfontosabb eredményeit, azaz a költségvetés egyensúlyának megteremtését, a nagy ellátórendszerek átalakítását célzó reformpolitikát, a gazdaság fenntartható fejlődése és egyensúlya érdekében. Ez a politika, a gyarapodás programja mellett, a nehéz helyzetben élők megsegítését is célozza, de nem mint a bal-populisták a felelőtlen osztogatásokkal, amelyek már rövid távon csődbe viszik az országot, és nem is mint a jobb-populisták a betyármódszereikkel, amelyek hosszabb távon teszik ugyanezt.
Mi a baj ezzel a platformmal? Nos, az első probléma ez: rendben van, hogy egy balközép néppárt szervezetét célozza meg, amely szélekre zárt, középre nyitott (centrumnyitott), hiszen ez épp a nem-osztálypárt modern szociáldemokrata néppártok fő jellemzője. Ugyanakkor belső ellentmondás feszül a meghirdetett cél és eszköz között, mert a cél nem egy új párt alakítása, hanem a mostani szocialista párt átalakítása, ehhez az eszköz azonban az, hogy a „koalíciós” platformhoz pártonkívüli pártoló tagok is csatlakozhatnak, nyilván baloldali liberálisok és baloldali konzervatívok – ami nyilvánvalóan annak a beismerése, hogy ténylegesen nem bíznak a szocialista párt átalakításában. A kettő közül tehát valamelyikről – vagy a jelzett célról, vagy az említett eszközről – le kellene mondani. A magunk részéről már évekkel ezelőtt azt láttuk volna célszerűnek, ha egy ilyen platform a szocialista párton kívül alakul meg, miközben mellette tisztán liberális és tisztán konzervatív „platformok” is léteznek.
The Impossible Love – flickr/Jean(…)
De van itt egy másik probléma is, ez pedig a platform vezetőjének személye. Nem mintha nem lenne kiváló ember, nagyon is az, egy karizmatikus államférfi tulajdonságaival. Mivel azonban államférfi, nem pedig (profi, azaz machiavellista) politikus, sok idealizmussal, sőt naivitással, elkövetett – éppen a saját pártjával folytatott állandó birkózása mozzanataként – egy azóta végzetesnek bizonyuló hibát, amelyet profi politikus sosem követett volna el: az őszödi beszédet. Persze csak egyetlen őszödi beszéd van, de két olvasata, a közegnek megfelelően: a célközönségnek szenvedélyes igazságbeszéd, mindenki másnak gyalázatos hazugságbeszéd. Egy profi politikus számított volna rá, hogy a beszéd nemcsak a célközönséghez jut el, hanem kikerül az aréna porondjára, s ebben a formában nem mondta volna el az azóta folyton a fejére olvasott szavakat. Hogy utána nem futamodott meg, s még a népszavazás veresége után is megpróbálta rendbe szedni a dolgokat, államférfira vall. A gazdasági világválságot azonban nem láthatta előre, s az ennek nyomán kialakult reménytelen helyzetében már nem maradt más választása, mint lemondani.
Talán más is emlékszik még rá, hogy kitűnő politikai hetilapunk publicistája akkor azt írta: legjobb lenne, ha követné egy hozzá hasonlóan hórihorgas és nagyorrú francia pályatársa példáját, elvonulna valahová az isten háta mögé, s megvárná, míg visszahívják. Charles de Gaulle-nak 12 évet kellett erre várnia. Hogy neki mennyit kellene, az a jelenlegi helyzetben – amely persze megváltozhat, de ki tudja, mikor – beláthatatlan. Ugyanis nem az ő képességeivel van a baj, hanem azzal, hogy nincs rájuk vevő: bármennyire képes ma is mozgósítani, jelenleg semmilyen esélye nincs rá, hogy nemhogy az ország, de a baloldal vagy akár a szocialista párt elfogadja vezetőjének. Küldetése tehát, belátható időn belül, lehetetlen küldetés. Ráadásul ma már nem is belső, hanem külső emigrációt kellene javasolnunk neki – ahogyan Kossuth 1850-ben, Károlyi 1920-ban, Nagy Ferenc 1947-ben szintén őrültséget csinált volna, ha odaáll a vérbírák elé. Az általa útjára indított platform (ahogy annakidején a gaulle-ista párt is) majd csak elboldogulna valahogyan.
Előzmények:
„Ballib” I.: A hibák
„Ballib” II.: Az arcok
