A tudós (jobban) tudja?
- Részletek
- 2014. február 20. csütörtök, 05:19
- Huszár Ágnes
A Szabadság téri emlékmű terve egyre szélesebb körökben vált ki ellenérzést.
A legitimációs kényszer hatására a Miniszterelnöki Hivatal vezetője, Lázár János történészbizottságot kíván összehívni az emlékmű koncepciójának megvitatására, Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija az MTA II. osztályához fordulna szakvéleményért. A szoborkompozíció megvalósítása az évforduló napjának közeledtével persze egyre illuzórikusabbá válik. A hátralevő pár hét még az alapok kiásásához is alig lenne elég, nem pedig a sas szárnyának sötét, az arkangyalénak pedig fényes bronzból való kiöntéséhez. Így a legitimációs felkérés – szóljon ez kiválasztott szakemberekhez vagy egyenesen a magyar tudományosság legfőbb testületéhez – egyszerűen okafogyottá válik.
A Fidesz-KDNP-s hatalom és a tudomány viszonya azonban megérdemel egy mélyebb elemzést. Heller Ágnes azt mondta nemrég az ATV Tét című műsorában, hogy a mostani kormány rendkívül műveletlen, ezt az emlékmű ügye és sok más is bizonyítja. A politikusok tudása, műveltsége normális esetben az irántuk megnyilvánuló bizalom alapja. Én jobban megbízom például a fizikából doktorált Angela Merkelnek az atomerőművekről szóló nyilatkozataiban, mint azokéban, akik utoljára a gimnáziumi fizikaórán hallottak valamit a magfúzióról. Tudom persze, hogy nem a miniszternek vagy a kormányfőnek, hanem a mögöttük álló szakértői körnek kell érvényes tudományos ismeretek birtokában lennie. A szakértői kör készíti elő az alternatívákat is tartalmazó (szak)politikai döntéseket. A döntés felelőssége mindig a politikusé. De ha a miniszter vagy államtitkár ért valamit egy szakmához, az garancia lehet arra, hogy saját tanácsadói körében kompetens személyeket foglalkoztat. Ez viszont már nemcsak tudás, hanem intelligencia kérdése is.
Heller Ágnessel egyetértve, de kijelentését némileg továbbgondolva: én kormánykörökben a műveletlenségnél még súlyosabbnak látom az intelligencia hiányát. Ez a szó a latin intellegere 'megérteni' igéből származik, és az embernek arra a képességére utal, amellyel rá tud hangolódni mások érzelmeire, gondolataira, megértően követni tudja őket. A műveltség és az intelligencia egy személyben nyilván összefügg, és jó esetben erősítheti egymást, mégis viszonylag önálló képességekről van szó. Találkozhatunk magasan kvalifikált emberekkel, akik szinte autista módon elzárkóznak mások gondolataitól, érzelmeitől, és tapasztalunk mély empatikus képességet, intelligenciát csekély iskolázottságú férfiaknál és nőknél.
A dolgok mély megértésére, átélésére való képtelenségre számos markáns kormányzati példát találunk mostanában. Lánczos Vera nemrég borzadva említette Balog Zoltán EMMI-miniszter reagálását a nagyszerű művész, Jancsó Miklós halála kapcsán.
A katartikus alkotóról az eredeti foglalkozására, egyházi szóhasználattal elhívására nézve lelkész miniszternek csak egy nyeglén előadott gyermekkori emlék jut eszébe. A mondanivalója az, hogy ő már gimnazista korában is rettenthetetlen biztonsággal azonosította a vörösöket, és jól oda is pörkölt a rendezőnek a helikopter képi szimbóluma miatt.
Ez a kis eset jól illik a műveltség és intelligencia hiányának többi példája mellé. Ami dermesztővé teszi, az az, hogy itt nem egyszerűen egy pökhendi kormányzati ember szokásos otrombaságáról van szó. Balog Zoltán ugyanis a művészeti és tudományos életért, a köz- és felsőoktatásért, az egészségügyért felelős embere az Orbán-kormánynak. Egy csúcsminisztérium élén alakítja országunk külső és belső képét, a tudomány és a művészet világát, a fiatal nemzedék jövőjét.
Neki és közoktatási államtitkárának, Hoffmann Rózsának gyakori hivatkozási alapja a keresztény erkölcs és értékrend. Ennek jegyében kedveznek a felekezeti fenntartású felsőoktatási intézményeknek, támogatják az általános és középiskolák átadását az úgynevezett történelmi egyházaknak. A keresztény erkölcsöt emlegetve terhelték meg az amúgy is zsúfolt órarendet hittannal és erkölcstannal. És nyilván a krisztusi morál nevében telepítették be a felsőoktatás minőségbiztosítási grémiumába, a MAB-ba a tudós professzorok helyébe az egyházak, a hallgatói önkormányzatok, a doktoranduszok országos szövetsége, valamint az ipari és kereskedelmi kamarák küldötteit.
Ennek következtében az európai felsőoktatás minőségéért felelős szervezet, az ENQA megszüntette a MAB teljes jogú tagságát. Ez a tény mintha nem is érdekelné az oktatási kormányzat isteni elhivatottságot sugárzó képviselőit, az sem, hogy magyar fiatalok tízezreinek diplomája válik ennek következtében nemzetközileg használhatatlanná. Az sem rendíti meg szinte autisztikus elbizakodottságukat, hogy ezáltal a magyar egyetemek elveszítik azt a nemzetgazdasági szempontból is jelentős összeget, amelyet a nálunk beiratkozott külföldi hallgatók fizetnek. Nem szóltunk még az általuk szállásra, ellátásra kifizetett pénzek más szektorokra gyakorolt áldásos hatásától.
Milyen rabulisztikával magyarázzák áldásnak a magyar felsőoktatás helyiérdekűvé züllesztését? Nem magyarázzák, nem fárasztják magukat effélével. Akkor sem magyarázkodtak, amikor a komoly tudományos teljesítményt felmutató professzorok kényszernyugdíjaztatásával doktori iskolákat lehetetlenítettek el, egész egyetemi karok minőségét züllesztették le.
A fideszes-KDNP-s kormányzatnak a tudományos és művészeti életet befolyásolására tett leghatásosabb romboló – hérosztratoszi – lépése a Magyar Művészeti Akadémia 2011-es megalapítása volt. Az intézmény létrehozásának célja az volt, ahogy Balog Zoltán mindig is hangsúlyozta, hogy általa létrejöjjön a Magyar Tudományos Akadémia „egyenrangú” társa. Ezt támasztaná alá a művészeti „akadémikusok” honorálásának felfejlesztése a MTA akadémikusi javadalmazásának szintjére. A 2013 novemberében Balog Zoltán által benyújtott törvényjavaslat tovább fokozza a két intézmény hasonlóságát azzal, hogy bevonja a MMA körébe a művészeti teljesítmény mellett az elméletit is. A MMA alapításáról szóló törvény 7.§-a a következő szövegű (1a) bekezdéssel bővül: „Rendes taggá választható – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – az a személy, aki a művészeti tevékenységgel kapcsolatos korszerű álláspont megismertetésével és közvetítésével, tendenciák megfigyelésével, garanciarendszerek kidolgozásával kimagasló eredményeket és széles körű társadalmi elismertséget ért el.”
Aki kicsit is ismeri a tudományos fokozatokra vonatkozó előírásokat (az egyetemek doktori és habilitációs szabályzatait, a MTA előírásait az akadémiai doktori fokozat megszerzésére jelentkezők számára), csak mosolyogni tud ennek a szövegnek a mélységes szakszerűtlenségén. Akadémikus lehet az, aki képes „korszerű álláspont megismertetésére és közvetítésére”? Erre egy önálló tudományos munkát nem folytató, de tájékozott és intelligens újságíró is képes. Az egyetemek hatáskörébe tartozó doktori iskolák mindegyike előírja, hogy a PhD disszertációknak tartalmazniuk kell önálló tudományos eredményt. Az MTA doktora pedig csak az lehet, aki önálló kutatócsoport szervezésével, saját eredményeinek inspiratív továbbadásával bizonyította, hogy „iskolateremtő személyiség”.
És egyáltalán: mi az, hogy „korszerű”? Ki dönti el, mi számít korszerűnek? Milyen tendenciák megfigyeléséről, milyen garanciarendszerek kidolgozásáról van szó? És ki dönt a komoly javadalmazással járó akadémikusi pozíció odaítéléséről? Fekete György és társai? Őket milyen „széles körű társadalmi elismertség” alapján választották a frissen gründolt intézmény élére, amelyet egyenrangúsítani akarnak egy csaknem kétszáz éve folyamatosan értéket teremtő intézménnyel?
A doktori iskoláknak van minőségbiztosítási grémiuma, a MAB. (Ezt ugyan éppen most aknázta alá az ENQA előírásainak fittyet hányó fideszes politika.) Az MTA nagyon részletesen szabályozza a disszertáció benyújtását megelőzően az elvárt – magyar és idegen nyelvű – publikációk számát és minőségét, az egyetemi oktatásban eltöltött időt és annak jellegét. Ez az értékelvű gondolkodás tökéletesen idegen a MMA-ra vonatkozó előírásoktól. Ami hozzáférhető, az primitív iromány, bőven ad lehetőséget az önkényes döntésekre. De talán éppen ez a cél.
A fideszes kormányzatot most a tudományok közül elsősorban a történettudomány érdekli. Mindenekelőtt azért, mert a maga tevékenységét akarja egy sajátos történelmi horizontban láttatni, sub specie aeternitatis legitimáltatni. Ennek kimunkálását azonban nem bízza a MTA történész kutatóira, illetve kutatócsoportjára. Nyilván nincs bennük bizodalma. A feladat megvalósítását a kormányfő történeti tanácsadója, a derék vendéglátós, majd belügyminiszter Boross tanácsa alapján a Veritas (latinul: igazság) Intézetre testálja. A történelem egyedül lehetséges igaz szemléletének hagymázas gondolata Thomas Mann gépírónőjét juttatja az eszembe. Ez a derék hölgy, miután hűségesen legépelte a terjedelmes József-tetralógiát, azt mondta az írónak: „Jó tudni, hogyan is volt” – már tudniillik Jákob és fiainak története, József kalandja Putifárnéval, a fáraó álma a hét sovány és a hét kövér tehénről és annak briliáns megfejtése.
Szakály Sándor és Boross Péter – MTI-fotó
A megfellebbezhetetlen történeti igazság egyedüli letéteményesének szánt intézet már megalakult, habár a kutatók nevét – az igazgatóén kívül – nem ismerjük. Mostanában azonban némi tanácstalanságot gerjesztett kormánykörökben az a heves hazai és külföldi felháborodás, amelyet a kormányközeli főigazgatónak a Kamenyec-Podolszkba elhurcolt zsidókkal kapcsolatos „idegenrendészeti” akcióról szóló nyilatkozata váltott ki. Balog Zoltán EMMI-miniszternek született egy remek ötlete a helyzet megoldására. Azt javasolta, hogy Szakály Sándor és a Kamenyec-Podolszkkal kapcsolatban a történettudományos konszenzust képviselő Karsai László egy televíziós vitában tisztázza, „kinek van igaza”. Azt már elképzelni sem merem, Balog miniszter milyen alapon hirdetett volna győztest a televíziózás történetének páratlan produkciója végén. Közönségszavazatok, emelt díjú sms-ek is beleszólhatnak az eredménybe, vagy csak a helyi zsűri – élén Boross Péter történettudományi főtanácsadóval – hirdeti ki a győztest? Sose tudjuk meg: mindkét felkért résztvevő elutasította a miniszteri indítványt. Szakály azzal, hogy nem tárgyal olyannal, aki őt antiszemitának tartja. Karsai pedig azt mondta, nem tartja Szakályt antiszemitának, viszont az adott történelmi kérdésben felkészületlennek igen.
Az teljesen világos, hogy az EMMI-minisztertől alkatilag idegen a tudományos gondolkodásnak még a csírája is. Az nem kevésbé, hogy a fideszes-KDNP-s kormányzat fenntartja magának a „tudósok” kinevezésének a jogát. A kormány által kinevezettek aztán kinyilatkoztatják a mindenkori érdeknek megfelelő, egyedül lehetséges tudományos „igazságot”.
Balog Zoltán az orbáni voluntarista politika készséges, sőt elhivatott és lelkes kiszolgálója. Ebben nem akadályozza őt sem a műveltsége, sem az intelligenciája. Nem csoda, hogy töretlen a miniszterelnök bizalma iránta. Már jelezte, hogy újabb kormányában is rá fogja bízni a tudományos, művészeti, oktatási és egyéb ügyek vitelét.