Évértékelések hétvégéje margójára
- Részletek
- 2014. február 20. csütörtök, 04:43
- Gulyás András
Sietek leszögezni azon körülményt, amely sajnálatosan és jelentősen korlátozza lehetőségeimet a jelenlegi, a volt kormányfő, valamint Schmuck Andor(!) szombati, illetve vasárnapi évértékelőinek értékelése tekintetében. Egyiket sem hallottam, és ami kevesebb: nem is láttam. (Már ha nem számítom azt a fél percet, amit a szociáldemokrata államférfiú kinyilatkoztatásából véletlenül megcsíptem, azon ugyanis annyira meglepődtem, hogy kissé lebénultam, és egy ideig nem tudtam mozdulni sem. Szóval megvoltak a nagy értékelések, tehát tudhatják már, akik kíváncsiak voltak rá, hogyan is állunk az úr színe előtt. Gondolom, a nagy őszödi „önértékelő” jól leértékelte elődjét-utódját, az ország egyetlen olyan kvázi diktátorát, aki a maga erejéből, sőt minden geopolitikai körülmények ellenére (!) volt képes teljhatalommal fölruházni magát, az egyeduralkodó meg fölértékelte hazáját, a magyar embereket, akik – hála bölcs vezérüknek – immáron „jobban teljesítenek”. Akárcsak ő maga... Hogy mennyire, azt még ma pontosan nem tudhatjuk, mert jelentőssé duzzadt vagyona jelentős részét Gyurcsány szerint hitbizományban tartja a nemzet újsütetű oligarcháinál, barátainál, akiket bármikor megzsarolhatna, ha el akarnának vele futni, meg persze családtagjainál. (Papa-mama- asszony-vő-gyerekek.)
Lehetséges, hogy kellett hozzá az a két hét, amit a magyar egészségipar vendégeként tölthettem egy megyei kórházban, amelyet éppen emberszabásúvá terveznek alakítani – nohiszen. Ottani, majd otthoni lábadozásom során ugyanis rájöttem, hogy ebben az országban már akkor is kellően tájékozott lehet valaki, ha nem olvas, hallgat, néz híreket, csak úgy beleéli magát a (rög)valóságba. Elég kimenni, mondjuk, a városba vagy azon túl a közutakra, és mindjárt tudjuk: ez nemcsak a gyarapodás meg a rezsiharc éve lesz, hanem szavazhatunk is hamarosan, ahogyan közel harminc éve. Sőt mindjárt azt is, hogy melyik pártra, konkrétan kire, és hogy nem lehetünk még egyszer olyan ostobák, hogy hagyjuk visszatérni a kommunistákat, akik már a spájzajtót kerülgetik éppen. (Oda persze hiába ácsingóznak, mert már ott vannak az oroszok. Meg a kínaiak meg az azeriek, meg az arabok stb.) Emlékezzünk csak: a pártállami rendszerben is csak a Hazafias Népfront jelöltjeit láthattuk a plakátokon. Hát most ez kiegészül egy újnyilas alakulat vezérének fotójával, meg a „Szebb jövőt!” kissé áthallásos kívánság öles betűivel.
Nem is tudom, hogy a demokráciával amúgy remekül kijövő, európai észjárású magyarok, akiket a hatalom egyszerűen hazaárulónak, sehonnani bitangnak vagy (poszt)kommunistának titulál, miért keltik a maguk és a külországiak számára azt a látszatot, hogy ebben az országban plurális, parlamentáris demokrácia, kvázi köztársaság létezik, amikor erről már minimum 3 (három) éve nem beszélhetünk. Illetve beszélhetünk, ahogyan a karácsonyi pontyok is megbeszélhetik a fürdőkád tisztaságát, amelyben életük végső stádiumában vidáman evickélhetnek még valameddig.
Mert kérem szépen azzal, hogy a nagy összefogók, akik Orbán leváltására készülődnek, valami alig magyarázható és egyáltalán nem indokolt optimizmussal fölvértezve, lényegében legitimálják, pontosabban létezőnek tartják az egyébként nem létező demokráciát, amelyben szemernyi esélye lehet „máskéntgondolkodó”, politikai-társadalmi-gazdasági értelemben „ortodox” erőknek magukhoz ragadni a hatalmat, és az országot visszavezetni az Európában hosszú távon egyetlen járható útra. Az egyetlen járható utat ugyanis nálunk orbáni útnak nevezhetjük immár, és vasút formájában kínai barátaink-stratégia szövetségeseink építik majd meg kölcsönből, és amelytől, meg az oroszok által tető alá hozandó giga-atomerőmű hatására, az igaz magyar ember sugárzik majd a gyönyörűségtől. Én a magam részéről már most sugárzok. Az talán segít a (ki)gyógyulásban. A politikából már majdnem sikerült is. Megtörténhet, hogy életemben először el sem megyek szavazni. Fejezze csak be Orbán, amit elkezdett! Úgy kell nekünk! Jómagam így értékelem a dolgot.
