Hol a közép?
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2009. december 31. csütörtök, 04:59
A nagy jobboldali-populista párt egy (e műfajban mindenképpen) kitűnő képviselője ismét tett egy kinyilatkoztatást, mely – az eddigiekhez hasonlóan – megint valóságos gyöngyszem, és igen szórakoztató (1). Érdemes lesz hát kissé közelebbről is szemügyre vennünk. Ám mielőtt ezt megtennénk, szögezzük le: populizmuson (2) nem egyszerűen népszerűséghajhászást vagy demagógiát értünk, hanem ezeknél kevesebbet is, többet is – olyan politikai alapállást, mely a nép érzületének tévedhetetlenségét hirdeti, völkisch vagy narodnyik változatában egyaránt. Van tehát jobboldali és baloldali változata, így aztán létezik nálunk némely vonásában és főleg némely frakciójában populista baloldali párt is. Középjobb konzervatív és középbal liberális pártjainkra a populizmus kevésbé jellemző, bár időnként őket is megkísértette; az viszont természetes, hogy újonnan támadt szélsőjobboldali és épp csak vegetáló szélsőbaloldali pártjaink szélsőségesen populisták is egyben.
Az említett politikus tehát oda nyilatkozott, hogy a jövőre esedékes új országgyűlésben az ő pártja a maga várható abszolút, sőt kétharmados többségével is két tűz közé fog majd kerülni szegény, mert két, úgymond egyáltalán nem gátlásos ellenzéki alakulat fogja majd folyamatosan támadni. Nevezetesen: a baloldali és a szélsőjobboldali. Így tehát ők mintegy automatikusan a centrum, a közép helyzetébe kerülnek. Hát, ahogy vesszük. Hogy egy jobboldali párt a baloldali és a szélsőjobboldali között van, nyilvánvaló. De ettől vajon középen van-e? Egy itt talán túlságosan is előkelő hasonlattal élve: Arisztotelész szerint a bátorság természetszerűleg a „közép” a gyávaság és a vakmerőség között, ám értelemszerűen közelebb van az utóbbihoz, mint az előbbihez. A jobboldali párt is természetszerűleg és értelemszerűen közelebb van a szélsőjobboldalhoz, mint a baloldalhoz. Ezért is próbál időnként oly kétségbeesett igyekezettel – eddigi súlyos mulasztásait bepótolni igyekezve – legalább valamelyest elhatárolódni tőle.
Mert bár régebben is volt az országgyűlésben egy szélsőjobboldali párt, de az afféle ódivatú alakulat volt, mely sosem próbálta meg „tisztességtelen módon túllicitálni” az ő jobboldali kormányukat nemzeti vagy szociális kérdésekben, vagyis populizmusban. (Mintha ezért kapott volna is annak idején némi jutalmakat.) Ezek az újmódiak azonban nem lesznek ilyen visszafogottak. Például a nemzet fejlődésének állítólag életbevágó alapkérdésében, a külhoni magyarok állampolgárságának ügyében máris igyekeznek tisztességtelen módon túllicitálni őket.
És ebben a kérdésben, mint minden másban, ezek a megátalkodott krakélerek állítólag a baloldali párttal pendülnek egy húron. Látens munkamegosztás van ugyanis köztük, hogy ellehetetlenítsék a magát középre pozicionálni igyekvő derék jobboldaliakat. Igaz, nagyon szenilisnek kell lenni ahhoz, hogy valaki ne emlékezzen rá: ezek a fickók a jobboldali párt köpönyegéből bújtak ki (3); és egyúttal nagyon együgyűnek ahhoz, hogy valaki elhiggye: bármi közük lehet a baloldalhoz. De hát – akinek jó a memóriája, még emlékszik rá – a prágai ellenforradalmárok is épp azért voltak oly megátalkodottak annakidején, mert egyáltalán semmi jelét nem adták ellenforradalmár mivoltuknak, s ha nincs a szovjet elvtársak mindent látó és átlátó érzülete, sosem lepleződtek volna le.
Ebben a látens munkamegosztásban sajátos a szereposztás. Az eszmei muníciót a baloldaliak szolgáltatják, mivel rájöttek, hogy a saját médiájuk vagy a kocsmai suttogó propaganda helyett hitelesebb, ha jobbról érkezik a rágalom. A baloldali ügynököket tehát, akik eddig tucatszámra árasztottak el minden magyar italboltot (hatékony működésük következményeképpen a végén nyilván már nemcsak a hordó, de a pártkassza is kongott), gyorsan visszavonták, s ráállították őket a szélsőjobboldali propagandistákra. Azok ugyanis olyan buták, hogy maguktól még egy árva rágalmat sem tudnak kitalálni.
A baloldaliaknak bezzeg van eszük, csak rosszra használják! A külhoni magyar állampolgárság ügyében például már megint elkezdtek volna „trükközni” (ez általában a fő foglalatosságuk, valószínűleg mind bűvészképzőbe jártak), és kijátszották volna a szociális demagógia kártyáját. Értsd: úgy akarták volna megadni az állampolgárságot, hogy az ne járjon együtt automatikusan az itthoni szociális ellátásokkal és a szavazati joggal. Szóval másodosztályú állampolgárokat akartak volna csinálni a szegény határontúliakból, nyilván azzal az átlátszó bolsevista trükkel, hogy azok nem Magyarországon fizetnek adót!
Amellett, ha a jobboldaliak nem vonják vissza idevágó javaslatukat, a gonosz baloldaliak tálcán kaptak volna egy lehetőséget arra, hogy lemossák magukról a korábbi mocskot. Itt ugyan nem igazán világos, hogy ha le akarták mosni, miért akartak volna trükközni, ha meg trükközni akartak, hogyan mosakodtak volna – de hát nem kell nekünk az egyszerű paraszti eszünkkel mindent megérteni, amit egy jobboldali politikus magasabbrendű elméje kigondol. Elég, ha azt megértjük: a következő országgyűlés első dolga az lesz, hogy megoldja ezt a problémát. Nos, ebben biztosak vagyunk, miként abban is, hogy teljesíteni fogják összes populista ígéretüket (100 napos programok ezúttal jobbról). Aztán pedig bejelentik: az előző kormány trükközése következtében az államháztartási hiány – amint ők előre megmondták – csakugyan 7 százalék lett.
(1) 2009. december 28: Két tűz közé kerül a Fidesz
(2) Lásd erről korábbi írásunkat: Fidesz, populizmus és a harmadik út
(3) Vásárhelyi Mária: A Fidesz elbitangolt radikálisai. Élet és Irodalom, 2009. április 24.
