A ménes halála
- Részletek
- Napi apró
- 2010. október 26. kedd, 05:13
- Lévai Júlia
(Lábjegyzet a Lovasnemzet leszünk című hírösszefoglalóhoz)
Negyvenegynéhány évvel ezelőtt egyik barátom bevonulása a hadseregbe egyebeesett a Ki mit tud? válogatóival. Mit mondjak, a színpad mindig jobban vonzotta, mint a fegyverpucolás (el is érte: a színpadon áll), ezért úgy döntött, hogy élni fog a lehetőséggel. A hadseregben ugyancsak szerveztek előzsűrizéseket, s aki továbbjutott, annak az állam még az útiköltséget is kifizette, a több napos szabadságolás ajándéka mellett.
Mivel frenetikusan tudott állatokat utánozni, csendes esti óráiban kidolgozta magában A ló halála című attrakciót. Ezt azután akkora sikerrel adta elő a főtörzsekből és alesekből álló, belső zsűri előtt, hogy egyszerre több kategóriában is továbbengedték. Bejött, fölágaskodott, nyihogott egy nagyon drámait, összerogyott és meghalt – nagyjából ez volt a produkció, amelynek rövid, tömör és velős mivoltát elsőre mindenki értékelte. Mondták neki, hogy a második fordulóra akár partnereket is szerezhet maga mellé, s készülhet egy rendes, Pestre vihető jelenettel.
Nosza, aki élt és mozgott az alegységben, az mind beállt, hogy segédkezzen a képernyőképes előadás összehozásában. Kaptak egy külön szobát, s esténként nagy energiákkal próbáltak, gyakoroltak.
Tekintettel a várható revelációra, az utolsó zsűrizésre talán még a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet hadparancsnokság is küldött delegációkat.
Az immár színtársulatnak tekinthető csoportot utoljára hagyták, hadd legyenek ők az est fénypontjai.
„A ménes halála” – mondták be a címet, és valóban, be is özönlött annyi baka, amennyi egy méneshez is elég lett volna.
Három nap áristomot kaptak. Egy hétig csak ők pucoltak vécét, és még a rendes kimenőt is megvonták tőlük.
Pedig ugyanúgy bejöttek, fölágaskodtak, mindegyik nyihogott – nem is egyet, többet –, azután ahogy kell, összerogyott és meghalt.
– Na de hát miért? – kérdezték kétségbeesve.
– Lovat ménessé tupírozni kevés. Nincs benne munka – válaszolták. – Majd ha kupec is lesz benne, vagy ménesgazda, akkor! – emelte föl ujját az illetékes. – Kétszer ugyanazt nem vesszük be!
Most már látjuk, hogy dehogynem! Akár háromszor is. Ha elég magas lovon ül a kupec, már miért ne?! Végül is mi adjuk alá – nagyjából ezt jelenti az a fene sok közünk a lóhoz.
(Lévai Júlia)
