rss      tw      fb
Keres

Népszabadság: kihátráltak a potenciális vevők a kvótaértékesítésből

MTI 2010. március 13., szombat 1:17

Kihátráltak a potenciális vevők a szén-dioxid-kvóta értékesítési ügyletéből azt követően, hogy a Fidesz bejelentette, kivizsgáltatná az üzletet - írta szombati számában a Népszabadság.

A lap azt írta: "úgy néz ki, egyelőre elúszott a lehetőség a szén-dioxid-kvóta értékesítésére".

A magyar költségvetésnek mintegy 120 milliárd forint bevétele lehetett volna, de a potenciális vevők egyik pillanatról a másikra felszívódtak. Forrásaira hivatkozva a lap azt írta: azt követően hátráltak ki az üzletből, hogy a Fidesz bejelentette, kivizsgáltatná a kvótaértékesítést. A párt korábban jelezte, később, jobb feltételekkel vissza lehetne térni az értékesítésre.

A pénzt csak zöldkiadásokra lehet fordítani, de ez időben elcsúszva jelentkezik, idén csak a bevételek folytak volna be, amit a deficit csökkentésére kellett volna fordítani - áll a Népszabadságban.

Kapcsolódó cikk: Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. március 11. – Minden, amit a kiotói kvótákról tudni lehet (Molnár József, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kabinetfőnöke)