Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. március 11.
- Részletek
- 2010. január 28. csütörtök, 07:44
- Bolgár Gy. - Megbeszéljük
Bolgár György kérdései a 2010. március 11-ei műsorban
Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy a Szonda legutóbbi felmérése szerint a Jobbik már az MSZP nyakán van, a Fidesz 57, a Szocialista Párt 20, a szélsőjobboldali párt pedig 17 százalékon áll a biztos pártválasztók körében. Annak ellenére is, hogy újabban a Fidesz oldaláról élesen támadják a Jobbikot. Túl sok szó van róluk, vagy nem lehet a szélsőjobbról nem beszélni?
Másik témánk, hogy Sólyom László a holokauszttagadás büntethetősége mellett az ún. lex-gárdát is jóváhagyta. Ennek értelmében három év börtönt is kaphat az, aki újjá akar szervezni egy betiltott egyesületet vagy szervezetet.
Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc, aki először adott interjút visszavonulása óta, azt mondta az MTI-nek, a választások után sem pártelnökséget, sem frakcióvezetést nem vállalna az MSZP-ben?
Mi a véleményük továbbá arról, hogy Kuncze Gábor viszont a szocialistákra fog szavazni a választásokon, amint ez kiderül a 168 órának adott interjújából? Egy mai hír szerint pedig Kuncze kilépett az SZDSZ-ből, azaz nem újította meg tagságát.
Mit gondolnak arról, hogy a fideszes vezetésű Esztergom, eladósodása ellenére, 50 millió forinttal támogatja a Helyi Téma című ingyenes, jobboldali újságot?
És végül mi a véleményük a rezidens vitáról, hogy tudniillik a fiatal orvosok szerint röghöz kötés a minisztérium rendelkezése, amely szerint kilenc évig egy kórházban kell dolgozniuk a rezidens szakorvosoknak? Ugyanakkor a minisztérium szerint nem a kórházhoz, hanem az országhoz lennének kötve a fiatal orvosok. De kilenc évre? Nem sok ez?
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
- Előző
- Következő >>